Ebben az országban még mindig 2016-ot írnak: furcsa oka van az időszámításuknak

Olvasási idő kb. 4 perc

Etiópia lakói több mint 7 évvel vannak tőlünk lemaradva az időben. De az afrikai országban nemcsak a naptár, az óra is mást mutat, mint nálunk.

2017-ben számos emlékezetes esemény történt a világban: beiktatták hivatalába Donald Trumpot, az USA 45. elnökeként; bejelentették az Egyesült Királyság kilépési szándékát az Európai Unióból; kitört az Etna; terrortámadás történt Londonban, Szentpéterváron, majd Stockholmban és Barcelonában; egy földrengés több száz ember életét követelte Mexikóban; a Nemzetközi Úszószövetség pedig hazánkban rendezte meg az úszó-világbajnokságot. Mi ezeket az eseményeket a 2017-es évhez kötjük, és már 2024 felén is túl vagyunk. Azonban tőlünk pár ezer kilométerre több mint százmillió ember még csak most fog átlépni a 2017-es évbe. Az ő számításaik szerint a felsorolt események jóval korábban, 2010-ben történtek. De hogyan lehetséges mindez?

Ebben az országban más az időszámítás

Afrika második legnépesebb országában, Etiópiában már az újévre készülnek, náluk ugyanis ősszel, szeptember 11-én van a naptári év utolsó napja. Az esztendő végét és az új időszak kezdetét egy itt őshonos növény, az Adey Abeba virágzása szimbolizálja. Amikor az esős évszak véget ér, és sárga színbe borulnak a mezők, ők is átlépnek a 2017-es évbe.

Idézőjel ikon

Etiópiában ugyanis jelenleg még csak 2016-ot írnak.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy ők egy párhuzamos idősíkban, vagy a múltban élnek, és sajnos nem leszünk újra fiatalok akkor, ha Etiópia felé vesszük az irányt. Azonban tény, hogy az itt élő közel 127 millió ember másként számítja az éveket. De miért van lemaradva a kelet-afrikai ország több mint 7 évvel a világ többi részétől, és milyen bonyodalmakat okoz mindez?

Etiópiában az Adey Abeba virágára hasonlító díszekkel készülnek az újévre. Az országban teljesen más az időszámítás
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

A válaszok az évezredes hagyományokban, és a nemzeti identitástudat szilárdságában rejlenek. Mert bár a világ nagy része átvette a Gergely-naptárt, Etiópia megtartotta a magáét.

Idézőjel ikon

Etiópiában Jézus Krisztus születési évét hét-nyolc évvel későbbinek ismerik el, mint a Gergely-naptár, vagyis a „nyugati” naptár, amelyet XIII. Gergely pápa vezetett be 1582-ben.

„Egyediek vagyunk. Saját naptárunk van. Saját ábécénk van. Megvannak a saját kulturális hagyományaink" – nyilatkozta a CNN-nek egy helyi turisztikai cég vezetője. És valóban. A római egyház i. sz. 500-ban módosította számítását, míg az etióp ortodox egyház az ősi dátumokhoz való ragaszkodás mellett döntött.

Így a világ nagy részével ellentétben a saját naptáruk követése mellett maradtak. Etiópiában egy esztendő 13 hónapig tart, ebből 12 hónap 30 napos, az utolsó hónap pedig mindössze 5 napból, szökőévben 6 napból áll.

Ráadásul Etiópiában az órák is másként járnak: míg a legtöbb országban éjfélkor kezdik a napot, az etiópok két 12 órás ciklusban számolnak napfelkeltétől naplementéig, majd naplementétől napfelkeltéig. Így például reggel 6 órakor 0 óra, délben pedig 6 óra van náluk.

Bonyodalmakat okoz az országban az eltérő időszámítás

Az Etiópiába látogató utazók gyakran megdöbbennek, amikor megtudják, hogy „visszamentek az időben”, és néhányan a közösségi médiában fejezik ki tanácstalanságukat.

Idézőjel ikon

A helyzetet ugyanis bonyolítja, hogy az országban egyidejűleg használják a hagyományos etióp és a nyugati naptár dátumait.

Mivel Etiópiában is egyre több nemzetközi vállalat működik, és az iskolák általában a Gergely-naptárt követik, ezért az intézményeknek és a lakosoknak folyamatosan váltaniuk kell a két naptár között, figyelembe véve a különböző dátumokat és időpontokat.

A nemzetközi cégek emailezésénél is gyakran zavart okoz az eltérő dátumozás, és a „múltból érkező” levelek feldolgozása. De a születési anyakönyvi kivonatok kérelmezése sem megy fennakadások nélkül, miután megpróbálták egységesíteni az etiópiai és a nyugati évszámozásokat. A helyi önkormányzatok jegyzői végzik el a dátumok átalakítását. Ugyanis ha egy gyermek tavaly született, akkor etiópiai évszám szerint 2015-ben látta meg a napvilágot. Ám ha ez az egyéves gyermek külföldre utazik, a születési évszáma szerint már 9 éves kellene, hogy legyen.

Az ország iskolái általában a Gergely-naptárt követik, így az etiópoknak folyamatosan váltaniuk kell a naptárak között
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

Miután az időt sem úgy mérik, mint más országokban, ezért ha valaki Etiópiába utazik és egy helyivel találkozót beszél meg, akkor előre tisztázni kell, hogy időpont tekintetében etióp vagy nyugati időre gondolnak.

„Ha repülőjegyet veszek, a légitársaságok az európai naptárat és órát használják, így háromszor-négyszer is megnézem az időpontot, hogy biztosan időben érjek ki a géphez” – nyilatkozta a CNN-nek egy helyi lakos. Majd hozzátette, egyszer lekésett egy egyetemi vizsgát az időbeli félreértés miatt. „Amikor azt mondták, 14 órára kell menni, én azt hittem, hogy etióp idő szerint van a vizsga, és 14 óra itt reggel van. Ám mikor odaértem, senkit nem találtam a helyszínen.”

Ezek a félreértések rendre előfordulnak, bár a nagyobb városokban viszonylag jól tudnak alkalmazkodni az eltérésekhez. A vidéki, leszakadt régiók azonban a mai napig meglehetősen elszigetelten élnek, és sokan nem is tudják, hogy van más módja is az időszámlálásnak. Etiópia egy nagyon konzervatív ország, ahol az emberek többsége nem törődik a világ többi részével. Ők a hagyományokhoz, a saját dátumozásukhoz és időmeghatározásukhoz erősen ragaszkodnak, és cseppet sem érzik úgy, hogy el kellene térniük a megszokott rendszerüktől.

A fiatal magyar írónő hosszú évek óta utazik, hogy felfedezze és bemutassa a különböző országok igazi arcát. Ha érdekelnek a világban szerzett tapasztalatai, olvasd el cikkünket ide kattintva.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.