Ha ezt adja az orosz tévé, egész biztosan baj van az országban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Hattyúk tava című balettel a figyelmet akarták elvonni Oroszországban, azonban mára már szorosan összekapcsolódott azzal, hogy ha a tévé ezt adja, akkor valami baj történt az országban.

A Hattyúk tava című balettről a legtöbb embernek az opera, a táncosok, a kellemes zene és a gyönyörű előadás jut az eszébe, azonban Oroszországban, ha a polgárok meglátják, hogy ez megy a tévében, azonnal tudják, hogy gond van az országban. De hogyan kapcsolódott össze ez a balett a politikával?

A Hattyúk tavát adta az orosz tévé

1982-ben meghalt Leonyid Brezsnyev, 1984-ben Jurij Andropov és 1985-ben Konsztantyin Csernyenko szovjet vezetők. A lehetséges politikai zavargások miatt az orosz televízió minden haláleset után a Hattyúk tavát kezdte játszani. Bár a cél a nézők megnyugtatása és figyelmének elterelése lehetett, a balettet valójában a vezetők halálával és a politikai instabilitással kapcsolták össze az emberek.

Baj van, ha az orosz tévé a Hattyúk tavát adja
Fotó: Wolfgang Kaehler / Getty Images Hungary

1991 augusztusában a Hattyúk tavát ismét leadta az orosz televízió. De ezúttal nem azt jelezte, hogy valaki meghalt. A Szovjetunióban 1991 augusztusában a politikai helyzet ingatag lett. Élelmiszerhiány volt, az infláció pedig hihetetlenül magasra nőtt. Ráadásul mély megosztottság volt tapasztalható a politikában.

Mihail Gorbacsov szovjet elnök olyan reformokat vezetett be, amelyeket a keményvonalas kollégái nem fogadtak örömmel. Általánosságban az volt a célja, hogy csökkentse a Szovjetunió tekintélyelvűségét, más nemzetekkel szembeni ellenségességét és a tagköztársaságok feletti vaskos ellenőrzést. (Gorbacsov 1990-ben Nobel-békedíjat kapott amiatt, amit a hidegháború befejezése miatt tett.)

Ennek érdekében bevezette a glasznoszty politikai stílusát, ami némileg nagyobb szólásszabadságot biztosított a nép számára. Másik alapelve, a peresztrojka, vagyis az „gyökeres átalakítás” volt, ami valamennyire decentralizálta a politikai és gazdasági döntéseket ˗ ezzel a Szovjetunió egy lépést tett a szabadpiaccá válás felé.

1989-ben lebontották a berlini falat, szó szerint megszüntetve a Szovjetunió és a kapitalista országok, például az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország közötti választóvonalat. Ezenkívül négy köztársaság kinyilvánította, hogy függetlenné vált a Szovjetuniótól.

1991. augusztus 20-án Oroszországnak alá kellett volna írnia az Új Unióról szóló szerződést, amelyet a szovjet államok népszavazása hagyott jóvá. A szerződés lényegében decentralizálta a hatalmat az unióban. Borisz Jelcin orosz elnök bizonyos mértékig támogatta a reformokat. Azonban a kommunista párt néhány vezető politikusa határozottan ellenezte azokat, és készek voltak drámai lépéseket tenni.

Az 1991-es szovjet puccskísérlet

Augusztus 19-én a Szovjetunió alelnöke, Gennagyij Janajev és hét másik politikai vezető házi őrizetbe helyezte Gorbacsovot krími otthonában, és puccsot kíséreltek meg. Céljuk az volt, hogy megállítsák és visszafordítsák Gorbacsov politikáját. Aznap reggel a szovjet állami televízióban újra játszották a Hattyúk tavát. Az oroszok pedig azonnal megértették, hogy ez nem jó jel. Hamarosan kiadták az 1. számú határozatot, amely betiltotta a sztrájkokat és tüntetéseket, és sajtócenzúrát vezetettek be. Elhangzott egy beszéd is a szovjet néphez, amelyben azt állították, hogy halálos veszély leselkedik a hazájukra. Gorbacsovról pedig azt mondták, hogy a rossz egészségügyi állapota miatt nem tudja ellátni a feladatait. Janajev átvette az elnöki jogköröket, és egy nyolctagú Sürgősségi Bizottságot hozott létre.

Moszkva utcáin tankok jelentek meg, és a város lakossága azonnal megpróbálta lebeszélni a csapatokat a parancsok teljesítéséről. A tüntetők az orosz parlament épülete körül kezdtek gyülekezni, és barikádokat emeltek. 12:50-kor Borisz Jelcin orosz elnök felmászott egy tank tetejére, hogy beszédet mondjon, ebben elítélte a puccsot, és azonnali általános sztrájkra szólított fel. Később elnöki rendeletet adott ki, amelyben a puccsot törvénytelennek, az összeesküvőket pedig „bűnözőknek” és „árulóknak” nyilvánította. Az orosz tisztviselőknek nem volt szabad engedelmeskedniük a Sürgősségi Bizottság utasításainak. Gorbacsov túlélte a házában történő fogva tartását, a puccskísérlet mindössze három nap után kudarcba fulladt.

A puccs kudarcba fulladt, Mihail Gorbacsov végigvitte a reformokat
Fotó: Dirck Halstead / Getty Images Hungary

Az összeesküvőket letartóztatták, és bíróság elé állították őket. Bár végül amnesztiát kaptak, elvesztették helyüket a kormányban. 1991 hátralévő részében a Szovjetunió összeomlott, mivel egyre több tagja nyilvánította ki függetlenségét. 1991. december 26-án hivatalosan is felbomlott. Gorbacsov még decemberben lemondott, és a Szovjetunió Kommunista Pártja is feloszlott. Jelcin, Oroszország elnöke és a demokrácia felé vezető radikális reformok híve maradt a hatalomban.

Újra adta az orosz tévé a Hattyúk tavát

Néhány éve ismét történt valami Oroszországban, ami miatt ismét előtérbe került a Hattyúk tava. Amikor 2022-ben Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Hattyúk tava táncosainak graffitijei jelentek meg az orosz falakon. Azok az oroszok, akik ellenzik az országuk Ukrajnával vívott háborúját, félnek a megtorlástól, ezért nem tudnak nyilvánosan beszélni. Ehelyett kénytelenek finomabb módokon kifejezni magukat, például graffitikkel. Amikor az orosz TV Rain csatornát 2022-ben bezárták, amiért ellenezte a háborút, az utolsó adásként a Hattyúk tavát játszották.

A magyaroknak nem kell bemutatni, hogy mi az a Gulag, de talán kevesen gondolnák, hogy amerikaiak is kerültek ide. Olvasd el az alábbi cikkünket, hogy megtudd, hogyan történhetett ez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.