Ilyen az online társkeresés 50 felett: „nem csak a 20 éveseké a világ…”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 70 az új 40, tartja a mondás, s igaza van. Az átlagéletkor kitolódásával és életvitelünk megváltozásával ma már sok mindenre máskor kerül sor életünkben, mint anyáink, nagyanyáink generációjában: manapság természetes, hogy egy 40 éves nő vagy egy 50 feletti férfi gyermeket vállal, ahogy az is, ha 50-60 évesen teljesen új fejezetet nyitunk.

Le kell tenni a csomagot!

Sajnos, megnövekedett a válások száma is, és sokan az életközepi válság során, vagy azt követően egyedül maradnak.

A válás, és az oda vezető nehéz és szomorú út, lelkileg nagyon megterhelő, sok sebet is ejt az emberen, amelyeket nehéz levetkőzni egy új kapcsolat keresésének megindításához.

Ennyi idősen mindenkinek van egy csomagja, amit cipel, benne jó és rossz élményekkel, sérelmekkel, netán fel nem dolgozott, vagy el nem engedett emlékekkel. Ugyanakkor a kor előnyt is jelenthet, mert ennyi idős korára mindenki többet tapasztalt, jobban meg tudta ismerni embertársait és saját magát is. Tudja, mit szeret és mit nem, mi az, amire igazán vágyik, és mik a kizáró tényezők.

„Nem csak a 20 éveseké a világ…”

Bármilyen munkakörben is dolgozik az ember, vagy ha netán már nyugdíjas, akkor főleg igaz rá, hogy nagyjából egy körben mozog, szakmai berkekben éppúgy ugyanabban a megszokott közegben fordul elő, ahogy magánéletében is. Még ha valaki közel az ötödik x-hez vagy túl azon nagyon aktív is, és tárlatvezetésekre, sportolni, túrázni, táncházba, szervezett utazásokra, klubokba is jár

a legcélravezetőbb ismerkedési fórummá napjainkban számukra is az internetes felületek váltak,

amelyekből az 50 feletti korosztály számára is rengeteg áll rendelkezésre. Ezek közül néhányan baráti társaságok kovácsolására is vállalkoznak, programok szervezésére, mások konkrétabban a párkeresésre fókuszálnak, de az közös bennük, hogy sokak életét terelték már új és kedvező mederbe 50-en túl is.

Sok a jó tapasztalat, és az így egymásra talált (majdnem) ifjú pár
Fotó: Pando Hall / Getty Images Hungary

Bátorság!

Mindehhez persze bátorság is kell. Merni kilépni az életnek erre az új területére (amit sokan csak úgy aposztrofálnak: „húspiac”), igényel némi egészséges önértékelést, önbizalmat az esetleges kudarcok lepergetésére, hogy a keresés ne csak a csalódások számát szaporítsa, hanem be tudja váltani a hozzá fűzött reményeket is, amihez sokszor idő kell, mert az őszes herceg fehér lova esetleg már nem vágtat olyan gyorsan, mint huszonévesen. Kódolva van, hogy az önbizalom épülni és sérülni is fog, ez benne van a pakliban, de nem szabad megtorpanni egészen a happy endig.

Hogyan csináljuk?

A regisztráció hosszadalmas folyamat, de minél hosszadalmasabb, annál komolyabban lehet venni, és annál pontosabb, kecsegtetőbb eredményre lehet számítani, kevesebb „vakvágánnyal”, így ugyanis több esély van a szempontoknak mindinkább megfelelő társ megtalálására.

Érdemes rászánni az időt a regisztráció hosszadalmas folyamatára
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Amikor az első kapcsolatfelvétel megtörténik egy szimpatikus társjelölttel, és elkezdődik a sokszor véget nem érő csetelés, e-mailezés, és egyértelművé válik valamiféle érdeklődés a másik iránt, 

érdemes a dolgot minél előbb a személyes találkozás felé terelni.

Az első pillantás, a csak személyes találkozás alkalmával érzékelhető rezgések, a kémia azonnal mindent eldönt, amit egy elhúzódó verbális petting bőven leplezni képes.

Vannak olyan esetek, ahol az első randevú helyszínére érve az egyik fél már távolról kiszúrja, kifelé tart, és már akkor látja, hogy teljesen más a helyzet, mint amire számított, így a bokor mögé bújva küld egy üzenetet: „ne haragudj, nagyon sajnálom, közbejött valami”, és már ott sincs.

De tudunk olyan esetről is, ahol már a villamoson a randi helyszínére tartva egymásra ismert a két fél, összenevettek, s ma már boldog házasok.

Bátraké a szerencse – szokták mondani
Fotó: Caiaimage/Tom Merton / Getty Images Hungary

Naná, hogy vannak buktatók is…

Az első randi előtt bizonyos sarokpontokat célszerű tisztázni, hogy elkerüljünk kellemetlen szituációkat, kínos jeleneteket, felesleges köröket:

  • Nem mindenki őszinte a korával, családi állapotával kapcsolatban. Bele kell kalkulálni az esetleges füllentéseket. Egy-két évvel lefelé kerekíteni az életkort még nem olyan nagy huncutság, de nagyobb kaliberű kérdésekben mindenki az őszinteségre vágyik, s adni is leginkább csak azt érdemes.
  • Sokan vannak ebben a korban, akik régóta házasságban élnek, amiből kilépni anyagi vagy családi okokból nem szándékoznak, de egy-egy program erejéig új partnert keresnek, akikkel némi izgalmat vagy elfeledett érzéseket csempészhetnek mindennapjaikba. Mások viszont ennél nagyobb elköteleződést, kizárólagosságot keresnek. Ezeket érdemes előre tisztázni, és mindkét félnek őszintének lenni.
  • Az első találkozást nyilvános helyre biztonságos megbeszélni, s nem nagyon hosszú és távoli programban gondolkodni. Egy jó beszélgetéshez nem kell messzire menni, a kínos szituációból viszont jobb mielőbb kikeveredni.
Aki keres, talál!
Fotó: Daly and Newton / Getty Images Hungary

Megéri!

Az nevet, aki utoljára nevet, és csak az nyer, aki mer! A rossz élményeket hamar el kell engedni a megfelelő tanulságok levonása után, amelyekből sokat lehet tanulni. Aztán gyorsan felállva, kutyaharapást szőrével alapon jó továbblépni, mert többen vannak a keresők, a társra vágyók cipőjében, mint azt elsőre gondolnánk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.