Csernobil miatt született sérültként, árvaházban bántalmazták, de 9-szeres paralimpai bajnok lett Oksana Masters

Olvasási idő kb. 4 perc

Kevés ember tud olyan életkezdetet követően sikeres életet élni, mint amilyen az ukrán-amerikai paralimpikonnak kijutott. Oksana Masters sorsa születéskor eldőlni látszott: testében sugárzás okozta deformitások alakultak ki magzati korban, árvaházba került. Szerencsére is szüksége volt hozzá, de megfordult vele a világ.

Okszana Olekszandrovna Bondarcsuk 1989-ben, három évvel a csernobili atombaleset után született. Születésekor mindkét lábfején hat-hat lábujjal, teherhordó csontozat nélküli lábakkal, hüvelykujjak nélkül jött a világra. Gyomra egy része mellett egyik veséje is hiányzott, vér szerinti szülei pedig úgy döntöttek, nem szeretnék felnevelni gyermeküket.

Első hét éve szenvedéssel telt Ukrajnában

A kislányt árvaházba adták, ahol a következő években rengeteg szenvedésben volt része.

„Emlékszem a hosszú, sötét folyosókra: az ember meg mert volna esküdni arra, hogy direkt tervezték őket a lehető legijesztőbbre.

Idézőjel ikon

Hozzászoktunk ahhoz, hogy látjuk a leheletünket, annyira hideg volt.

Sosem kapcsolták fel a világítást, mindig sötétben kellett végigmennünk rajtuk” – emlékezik vissza a mostanra paralimpiák sztárjává vált sportolónő saját honlapján, ahol arról is írt, hogy a legszörnyűbb dolgok történtek meg vele, bántalmazták.

Oksana Masters Párizsból is aranyérmekkel tért haza
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

„Időnként nem is akarok belemenni a részletekbe, inkább csak felsorolom, mi az, amit nem tudok már elviselni: kések, fémláncok és égő cigaretta. A legszörnyűbb dolgok általában éjjel történtek” – írja ugyanitt. Tavaly megjelent életrajzi könyvében arról is beszámolt, hogy amikor ki kellett húzni egy fogát, azt érzéstelenítés nélkül tették meg.

Hétéves korában aztán minden megváltozott. Egy amerikai, Gay Masters fogadta örökbe: a szemébe nézett, és tudta, ő a lánya, nyilatkozta a Washington Postnak nemrég. Ezzel azonban nem javult meg egy csapásra az Okszanából Oksanává váló lány élete.

A sport meggyógyította lelkét

Látszólag minden ideális volt: meleg otthon, játékok és gondoskodás vette körül, hét kegyetlen évet azonban nem lehet csak úgy kiradírozni egy gyermek életéből. Falta a cukrot, gondjai voltak az alvással, és minden babáját árvaházbeli barátnőjéről nevezte el – akit egy szelet kenyér ellopásáért agyonvertek memoárja szerint. 

14 éves korára számos műtéten esett át, amputálták mindkét sérült lábát és protéziseket kapott, melyek segítségével járhatott. Depresszióját rengeteg fizikai aktivitással igyekezett elrejteni a külvilág elől édesanyja szerint, de az éjszakákat végigsírta.

„Ha nyugalmi helyzetbe került, az emlékek megrohanták. Tudtam, hogy van valami, amit még nekem is képtelen elmondani” – emlékezett vissza Gay Masters ezekre az időkre. Anyaként azzal támogatta, hogy minél több sportot megmutatott lányának, és lehetőséget teremtett számára arra is, hogy ezekben kipróbálhassa magát. A valódi áttörést Oksana életében a paraevezés hozta meg. Amikor a lapátokat kézbe vette, úgy érezte, végre a kezébe került az irányítás, így megnyugodhatott. A sport jelentette számára azt a terápiát, amelyre hatalmas szüksége volt.

Kilenc aranya van paralimpiákról

A parasport tehát lelki nyugalmat, és mellette rengeteg sikert is hozott számára. A téli és a nyári játékokon egyaránt indul négy sportágban: biatlonban, sífutásban, evezésben és kerékpározásban.

Párizsban rá bízták az amerikai zászlót is
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

„A sport megtanított arra, hogy szeressem és elfogadjam magam, a testemet merjem az erős jelzővel illetni. Ez nem egyik napról a másikra történt meg: idő közben képessé váltam arra is, hogy mások előtt levegyem a lábprotéziseimet, és így is erős maradjak. Úgy használom a testem, ahogy annak előtte még soha” – fogalmazott a CNN-nek adott interjújában.

A sportolónő egyáltalán nem téved, amikor teste erejéről beszél. Sportágaiban eddig 19 paralimpiai érmet gyűjtött össze, ezek közül kilenc ráadásul arany. A téli játékokon valamivel eredményesebb, onnan 2018-ból és 2022-ből öt aranya van, de a nyári játékok során sem kell szerénykednie, Tokió után Párizsban is két aranyat vihetett haza parakerékpárosként.

Oksana Masters született atléta

A sport mindezen túl a szerelmet is megadta Oksanának egy másik amerikai parasportoló, Aaron Pike személyében. Masters 2012-ben kezdett parasíelni, egy amerikai verseny alkalmával ismerte meg leendő férjét. Azt mondja, nagyon nehezen nyílik meg mások felé, ez lehetett az oka annak is, hogy két év múlva, a Szocsiban rendezett téli játékok után ébredt rá arra, hogy ami köztük alakul, az nagyon komoly kötelék. Közös géppel utaztak Oroszországba, de haza már külön repültek – ezt követően azonban szárba csökkent kapcsolatuk Pike-kal, akit egy vadászbalesetben szerzett gerincsérülés kényszerített kerekesszékbe.

Idézőjel ikon

2022-ben jegyezték el egymást, a sportolónő szerint Pike – akinek vezetéknevét felhasználva Pikesana-ként is utal magára időnként – nagyon sokat adott neki, aktívan építi önbizalmát, amire még a mai napig komoly szüksége van.

Pedig Carlos Moleda, egy amerikai alapítvány kézibiciklis csapatának vezetője szerint Masters elindulhatna bármilyen sportban, biztosan a csúcsra jutna, mivel született atléta. Ennek hatására már a 2018-as paralimpiaijátékok előtt olyan szponzorok álltak mellé, mint a Toyota, a Nike, a VISA vagy a Procter&Gamble, ez pedig egy parasportoló számára döntő fontosságú. Ők olyan eszközöket, protéziseket, sportszereket használnak mindennapjaikban és az élsportban is, melyek hatalmas igénybevételnek vannak kitéve, és még igazán jó minőség esetében is gyorsan amortizálódnak. Még ha ezt nem is vesszük számításba, óriási összegbe került egyetlen darab beszerzése is például a kézibicikliből – a szponzorok segítségével ugyanakkor eredményes sportoló és valódi példakép válhatott belőle.

A téli játékokon még eredményesebb, mint a nyári paralimpiákon
Fotó: Fred Lee / Getty Images Hungary

Most már az anyaságra vágyik

Oksana Masters sikeres paralimpikonként sem felejti el azt sem, honnan jött. Testét hegek borítják rengeteg gyerekkori sérülése és műtéte miatt – saját maga pedig tetoválásokkal, számára fontos üzenetet hordozó rajzokkal díszíti azt a testet, amelyet hosszú időt követően végre el tudott fogadni. A lelki sebeket ezekkel sem lehet elfedni, de idővel át tudta fordítani magában a keserű múltat egy szebb jelenbe. A rengeteg érem után most már egy magánéleti cél lebeg a szeme előtt: szeretne édesanya lenni.

Csernobil az emberek mellett a természetre is gyakorolt hatást: a farkasokban okozott változásokról is érdemes elolvasnod cikkünket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.