Ilyenek voltak a gyorséttermek az ókorban

Olvasási idő kb. 3 perc

Sok római városban voltak olyan étkezdék, ahol nemcsak enni, hanem szórakozni, beszélgetni is lehetett, és még szerencsejátékot is játszhattak a betérők. Ékes példája volt ennek Pompeji, ahol a Kr. u. 79-es vulkánkitörés idejére már közel 90 olyan thermopolium, vagyis a mai kifőzdék vagy gyorséttermek őse működött, melyeknek többsége hasonló minta szerint épült fel.

A pult rendszerint az utcára nézett, ahol, akár egy mai gyorsétteremben, az ételt is meg lehetett rendelni. Természetesen beljebb voltak kialakítva ülőhelyek, és a vendégek néhány esetben még a kertben is étkezhettek. A taverna egyébként legtöbbször a tulajdonos házához volt hozzáépítve, melytől sokszor csak egy ajtó és egy szűk folyosó választotta el.

Már az ókori Pompejiben is voltak gyorséttermek

A hamunak köszönhetően immár arról is van elképzelésünk, hogyan étkezhettek az ókorban a Pompejiben élő emberek. A régészek nemrég megdöbbentek, amikor a gyorséttermekére emlékeztető, élénk színűre festett pultra bukkantak az ásatások során. Ezeket a helyiségeket a rómaiak thermopoliumnak nevezték. A pultba nagy, dolia nevű üvegeket raktak, a homlokzatot pedig csikóhalon lovagló gyönyörű tengeri nimfa díszítette. Ehhez hasonló thermopoliumból Pompeji városában eddig 89-et fedeztek fel.

A rómaiak által thermopoliumnak nevezett vendéglátóhely olyan volt, mint manapság a gyorséttermek.
Fotó: Jeff Schneiderman / Getty Images Hungary

A szegények és a gazdagok is itt étkeztek

A thermopolium kifejezés kifőzdét jelent, ami olyan vendéglátóhely, ahol meleg ételt lehet vásárolni. Az ókori Rómában senki nem éhezett, mert mindenkit megilletett az a fejadag, amit gabonaként kaptak meg az emberek. Ebből készíthettek maguknak kását vagy kenyeret, amit a helyi pékségekben vagy a közösségi kenyérsütő kemencékben süthettek ki.

Az éttermekhez gyakran kerthelyiség is tartozott
Fotó: Dea / S. Lombardi Vallauri / Getty Images Hungary

Azokon a napokon, amikor főként a munka miatt nem volt idő a sütésre és a főzésre, a thermopolium volt a megfelelő hely az étkezésre.

Kifőzde szinte a város minden pontján volt, így senkinek nem kellett messzire mennie, hogy meleg ételhez jusson. Ezekben a thermopoliumokban nagyszerű lehetőség nyílt arra, hogy az emberek találkozzanak a barátaikkal, vagy újakkal ismerkedjenek meg, vagy akár arra is, hogy flörtöljenek, esetleg szerencsejátékot játszanak.

Érdekes módon ezekbe a thermopoliumokba főként az alsóbb társadalmi osztályokba tartozók jártak, tekintettel arra, hogy konyha híján a szegényebbek otthonában nem mindig volt lehetőség a főzésre. De arra is gyakran volt példa, hogy a szegények mellett a tehetősek is a kifőzdékben étkeztek.

Így nézett ki egy pompeji gyorsétterem

Pompeji virágzó város volt az ókorban, több központi kereskedelmi útvonal haladt át rajta, de a Sarno folyó és a tenger közelsége miatt is sokan megfordultak itt, akik sokszor étkeztek is a városban. Ezt a keresletet szolgálta ki az a 89 thermopolium, vagyis gyorsétterem, ami Kr. u. 79-ben működött Pompejiben. 

A gyorsétterem előtt lévő pultnál is lehetett rendelni
Fotó: lucamato / Getty Images Hungary

Ezeknek a vendéglátóhelyeknek a sajátossága, hogy mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki, mindegyiknek ugyanolyan volt az elrendezése.

Az üzlet általában az utcára nyílt, amit a nap végén redőnnyel zártak le. Az étterem közelében egy pultot is elhelyeztek az utcán, amely vonzotta a vásárlókat, és lehetővé tette, hogy a vendégek ételt rendeljenek anélkül, hogy be kelljen lépniük az üzletbe. A doliát általában a pultban helyezték el, és gyümölcsöt, diót, hüvelyeseket, kenyeret, süteményt, meleg ételt és bort tartalmazott. Az étteremben voltak ülőhelyek is, és a kert is alkalmas volt a vendéglátásra.

A vendéglátóhelyek falát freskók díszítették, melyek a kínált ételeket és italokat ábrázolták, de gyakran olyan életképeket is megjelenítettek, ahol a vásárlók és a felszolgálók voltak láthatók. Ezek az alkotások további betekintést engednek abba, hogy az ókorban hogyan zajlott az élet a vendéglátó egységekben. 

Ezeket kínálták a pompeji thermopoliumokban

Milyen ételeket és italokat kínálnak egy thermopoliumban? Régészeti leletek, maradványok bizonyítják, hogy Pompeji gyorséttermeiben kecskét, sertést, kacsát, halat és csigát szolgáltak fel. A pultokba állított doliában a régészek zúzott babot is találtak, amivel valószínűleg a bor ízét és színét módosíthatták. Szinte mindig vörös bort szolgáltak fel, de azt melegen és hidegen is egyaránt kínálták. A forró bort fedős bronztartályokban melegítették meg, akárcsak manapság a forralt bort az európai bárokban, míg a hideg bort kancsókban szolgálták fel. Egyéb esetben a bort amforákban tárolták.

A borokat felszolgálás előtt amforákban tárolták
Fotó: photooiasson / Getty Images Hungary

Ahogy napjainkban is, a különböző minőségű boroknak más-más ára volt. A Pompejihez közeli Herculaneumban egy thermopolium külső oldalán egy graffitit találtak a régészek, amely felsorolja a kínált borokat és a hozzájuk tartozó árakat, amelyeket ad cucumas, „korsónál” árulnak. 

A Colosseum  Róma építészeti csodája, hiszen  szinte mindent tudott, amire egy mai, modern stadion is képes. Ismerd meg cikkünkből, hogy milyen mérnöki sajátosságok különböztetik meg más ókori építményektől, kattints ide!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.