Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Magyarországon 1920-ban bevezetett diszkriminatív numerus clausust más országokban is alkalmazták az egyetemi hallgatók összetételének befolyásolására. Kevéssé ismert, hogy nemcsak a zsidó származású felvételizőket érintette hátrányosan, hanem a nőket is.
A numerus clausus szabályt világszerte leggyakrabban a zsidó hallgatók magas egyetemi felvételi arányának visszaszorítására alkalmazták, amire számos példa van a történelemben. A magas zsidó hallgatói arány korlátozására vezettek be numerus clausust különböző időtartamokra Oroszországban, az USA-ban, Kanada egyes egyetemein, Romániában, Németországban, Lengyelországban. A magyar numerus clausus törvény (1920. évi XXV. törvénycikk) a Horthy-korszak egyik korai jogszabálya, amely korlátozta a legnagyobb presztízsű egyetemi karokon (orvosi, jogi, műegyetemi, közgazdasági, tudományegyetemi) a zsidó hallgatók felvehető létszámát. Mivel sok család így arra kényszerült, hogy külföldön taníttassa (elsősorban) fiúgyermekeit, és mivel az egyetemi karok egy része saját hatáskörben korlátozta a felvehető lányok számát, a nők számára az 1920-as években beszűkültek az egyetemre jutás épphogy megnyílt útjai.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
A háború és a forradalmak hosszú árnyéka
Az első világháború csúfos bukása és a trianoni békeszerződés megkötése egy olyan feldolgozatlan traumához vezetett, ahol az okokra azonnal bűnbakot kellett találni. A Tanácsköztársaság bukása után Magyarország igen komoly politikai és gazdasági válsághelyzetbe került. Az új vezetés körében megjelentek azok a nézetek, amelyek a magyarországi zsidóságot egységesen bűnösnek tekintették a forradalmak kirobbantásában. 1919 augusztusában az egyetemeken antiszemita zavargások törtek ki: zsidó származású hallgatókat inzultáltak, akadályozták bejutásukat az egyetem épületébe, verekedéseket provokáltak. Az egyetemisták különböző szervezetei a zsidó hallgatók számának korlátozását követelték az egyetemi felvételiknél.
A nyomás akkora volt, hogy hamarosan, már 1920-ban sor került a numerus clausus (latinul: zárt szám), az első, zsidók ellen irányuló, diszkriminatív törvény bevezetésére. Ezzel rengeteg zsidó fiatal sorsa pecsételődött meg, és egyedüli megoldásként a külföldi tanulmányok jöhettek szóba. Sokaknak azonban az anyagi helyzete ezt nem engedte meg, így a rendelet gyakorlatilag örökre megfosztotta őket a tanulástól.
Emigráns diákok
Az 1920-as években a törvény, később pedig az erősödő antiszemitizmus miatt jó néhány zsidó származású magyar diák kényszerült külföldi egyetemen tanulni. A numerus clausus után a legtöbb kizárt hallgató Bécsben próbált bejutni az egyetemekre: 1922–23-ban több mint 800-an kérték ide a felvételüket. Sokan kerültek a prágai egyetemekre is, elsősorban a Prágai Műegyetemre. Az olasz egyetemek 1923-tól tandíj- és vizsgadíjmentességet adtak a magyar zsidó hallgatóknak, ezért többen végezték az orvosi egyetemet Olaszországban.
1922-ben megalakult a Központi Diáksegélyző Bizottság, amely a külföldön tanuló magyar hallgatók segélyezését tekintette feladatának. A külföldi egyetemekre beiratkozott magyarok száma az 1920-as és 1930-as évek fordulóján volt a legmagasabb, ekkor elérte a hazai egyetemi és főiskolai hallgatóság létszámának 10 százalékát. Emellett Zürichben és Párizsban is nagy számban tanultak magyar zsidó fiatalok.
Az 1939-es törvény „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” fokozta a jogfosztást: 20-ról 6 százalékra szorította le a zsidók arányát az érintett pályákon, és ugyanilyen arányban maximalizálta az egyes településeken zsidóknak kiadható összes iparengedély számát is. Zsidó nem lehetett lapszerkesztő, főszerkesztő, színházigazgató, művészeti vezető, dramaturg. Visszaállította a felsőoktatási intézményekben a numerus clausust, a 6 százalékos arányt csak a műegyetemen emelte fel 12-re. 1939 őszétől kezdve miniszteri rendelettel a gimnáziumokban bevezették az osztályonkénti 6 százalékos kvótarendszert az újonnan beiratkozó zsidó tanulókra vonatkozólag, így a középiskolák kapui is fokozatosan bezárultak a zsidó jelentkezők előtt. Emellett a zsidóság definícióját faji alapra helyezték: a törvény zsidónak tekintett mindenkit, akinek legalább az egyik szülője vagy két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt.
A Klein fiúk története
A máramarosszigeti Klein család mind a hat gyermekét érintette a numerus clausus törvény. A fiúknak Franciaországba vezetett az útja, ahonnan nem is tértek haza, igazi karriert futottak be. A lányok vagy háztartásbeliként otthon maradtak, vagy a tanítónői pályáig jutottak. Az szóba sem jöhetett, hogy nőként orvosok vagy épp jogászok legyenek. A családtörténet így mesél a fiútestvérekről, akik mindhárman Párizsba emigráltak:
„Jankó 1924-ben ment ki elsőként, 18 éves korában, majd Zoli. (Később, 1937/38-ban a harmadik fiú, Miki is.) A numerus clausus miatt mentek ki. Jankó az orvosi egyetemre ment. Talán apám is adott pénzt erre az útra, de aztán ők később már megkeresték a kintléthez való pénzt. Pár évvel később követte őt Zoli. Jankó általános orvos lett Párizsban, és sokáig dolgozott mint orvos. Saját rendelője volt. Nagyon jó praxisa volt, rengeteget dolgozott. Ő ott Párizsban alapított családot.”
Zoltánt sem vették föl a magyar egyetemekre, ezért bátyját követve ő is Párizsban végezte tanulmányait. Gyógyszerész lett, előbb egy gyógyszergyárban dolgozott, majd Párizs frekventált helyén nyitott patikát. Feleségének családja, amely igen gazdag volt, számos másik gyógyszertárat is üzemeltetett.
Miklós, az 1921-ben született legkisebb testvér futotta be talán a legnagyobb karriert a testvérek közül. Ő is kiment Párizsba, ahol állatorvosnak tanult. A családi emlékezet szerint „Franciaország első állatorvosa lett. Egyébként is egy nagyon erős egyéniség, önmutogató típus volt. Hírnevet szerzett magának világszerte. A francia tévében is rendszeresen, hosszú évekig volt műsora.” Párizs egyik első vakvezetőkutya-iskoláját az akkori polgármester, Jaques Chirac segítségével nyitotta meg. A rokonok szerint „igazi nagy vagány volt, egy csomó filmsztárnak a kutyáját gyógyította”, köztük Brigitte Bardot kedvenceit. Kalandvágyó természet volt tehát, aki a francia elit felsőbb köreibe volt bejáratos, „nagyvilági életet élt, úgyhogy ő teljesen kilógott a családból”. Emellett afrikai szafariparkokba járt és oroszlánoknak húzott fogat, meg vadállatokat kezelt, operált, Cannes mellett, a Földközi-tenger partján pedig állatkertet is nyitott – emlékeztek a családtagok.
A fiatal nőket jobban sújtotta
A gimnáziumokból kikerült tehetséges zsidó lányok többségére azonban kevésbé napfényes évek vártak. A törvény a nőket még hátrányosabban érintette ugyanis. Kevéssé ismert, de a numerus clausus ötlete 1919-ben eredetileg nem is csupán a zsidó származásúak, hanem a katonának behívott férfiak helyére beiratkozó nők számának visszaszorítására merült fel. Hiába vágyott tehát egyre több nő egyetemi tanulmányokra (arányuk a háború néhány éve alatt 5-ről 29 százalékra emelkedett), a törvény bevezetése után egyértelmű volt számukra, hogy olyan szakmát kell választaniuk, amihez nem kell egyetemi diploma. A pedagógia, a gyógypedagógia, a mozgásművészet vagy épp a divatszakma (varrónő, kalapos) és a szépségipar (fodrász, kozmetikus) adott némi lehetőséget.
Az 1920–30-as években nagy népszerűségnek örvendett a Jászi Alice vezette iskola, amelynek sajátossága épp a speciális női testkultúra kialakítása, a női test fizikai, pszichés és társadalmi jelentéseinek felismerése volt. Jászi Alice Berlinben tanult, majd a norvégiai Loftusban, a Mensendieck-féle női testkultúra-intézetek egyikében szerzett diplomát. Hasonló jelentőségű mozgásművész volt Kállay Lilly vagy Liebermann Lucy is, aki a Zsidó Kórház Idegklinikáján végzett mozdulatművészeti kísérleteket.
Orvos vagy tanár helyett: varrónő vagy fodrász
Egyetemi diplomájuk nem lévén, zsidó lányok sokaságának adott szűkös megélhetési lehetőséget a varrás, a kalaposmesterség, a fodrászat, a manikűrös- vagy a kozmetikusszakma. A törvény hatására vett más irányt a következő visszaemlékező pályája is: „Orvosi egyetemre mentem volna, gyerekorvos szerettem volna lenni, de akkor már megvolt a numerus clausus. Akkor megtanultam először a kalaposságot egy privát helyen. Akkor azt mondták anyámnak, taníttasd meg varrni, az egy mindig kellő szakma. Elkerültem Fischer Júliához, az övé volt Pest egyik legnagyobb szalonja. 16 éves voltam, amikor odakerültem. Később üzent a nagybátyám, hogy menjek el a Körstner-nővérekhez. De ott aztán jó dolgom volt. Ott tanultam ki a szakmát. Ott szabadultam másfél év múlva, és még két évet dolgoztam, mert annyi kellett, hogy iparengedélyt kapjak. S akkor innen kiléptem. Ez volt 1929-ben. És utána 30 évig voltam állásban. Nőiruha-szalonom volt. Húsz évig, 1949-ig volt meg ez a szalon.”
Mások számára a fodrászmesterség jelentett megélhetést: „1943 őszén mondtam anyámnak, hogy szeretnék tanulni valamit. De a zsidótörvények miatt sehová nem vettek fel Szegeden, csak az ipari iskolába, fodrásztanoncnak. Egy fodrászüzletben a tulajdonos, Kopasz Júlia felajánlotta, hogy ha fizet az anyám – sose fogom elfelejteni, húsz pengőt kellett fizetnie –, akkor tanít mint fodrászinast, és így nála végeztem a gyakorlatot. Novemberben kezdtem el az iskolát, és hetente kétszer vagy háromszor kellett az iskolába menni, ahol mindenféle jegyzeteket adtak, azokból kellett tanulni, a fodrászüzletben pedig a munka félnapos volt, egyik héten délelőtt, a másik héten délután.”
Az első állomás
Az 1920-as törvény csak az első volt a zsidók elleni diszkriminatív törvények sorában. Később nyíltan antiszemita törvények és rendeletek bélyegezték meg a zsidó származású magyar állampolgárokat. 1941 tavaszán a zsidókat kizárták a katonai szolgálat teljesítésére alkalmasak közül, munkaszolgálatra kötelezve őket. Kevéssel a rendelet kihirdetése után megkezdték a harmadik zsidótörvény kidolgozását. A Bárdossy László miniszterelnöksége idején, 1941. augusztus 8-án életbe lépett törvény (1941: XV. tc.) már zsidó és nem zsidó származásúak házasságát is tiltotta, a házasságon kívüli nemi kapcsolatot pedig fogházzal vagy börtönnel sújtotta. A törvény szerint zsidónak minősülők így tehát évekig másodrendű állampolgárokká váltak hazájukban, a munkaszolgálatban és a holokauszt idején pedig az életük is veszélybe került.
