Titokzatos koporsókra bukkantak a Notre-Dame alatt: végre kiderült, kiket rejtenek

Olvasási idő kb. 3 perc

A Notre-Dame titkára valószínűleg soha nem derült volna fény, ha 2019-ben nem sújtja pusztító tűzvész a katedrálist. A felújítási munkálatok során két különleges leletre bukkantak, melyek közül az egyik hosszasan látta el munkával a kutatókat, mostanra azonban fény derült titkára.

A szomorú tűzvészt követő felújítási munkálatok egyik fázisában két különleges koporsóra bukkantak a párizsi templom alatt. Az ólommal bélelt, emberi sziluettet formázó koporsók egyikében egy aggastyánt, másikában pedig egy fiatalembert temettek el.  A maradványok mindkettejükkel kapcsolatosan érdekes tényeket árultak el, de 2022 decemberében még a tudományos világ is azon az állásponton volt, hogy a fiatal, lovasnak elnevezett ember kilétére soha nem derül majd fény.

Befolyásos kanonok nyughelyét találták meg a Notre-Dame alatt

A nyolcvanas éveiben elhunyt, idősebb férfi kiléte ekkorra már tiszta volt. Az 1710-ben elhunyt pap koporsójára – melyet egyméteres mélységben rejtettek a Notre-Dame alatt a földbe – névtáblát is rögzítettek: eszerint nem más, mint Antoine de la Porte kanonok nyugodott benne. A 83 évesen, meglehetősen idősen elhunyt magas rangú papról elárulták az egyébként erősen roncsolódott maradványok, hogy alapvetően ülő életmódot folytatott, ugyanakkor meglepően jó állapotú fogsorral rendelkezett idősként is. Ez ebben a korban valódi meglepetés, amint arról az archeológusok is beszámoltak.

De la Porte a maga idejében egyszer felújíttatta a Notre-Dame-ot
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

De la Porte saját korának meglehetősen nagy formátumú személyisége volt: a gazdag és befolyásos kanonok számos olyan műalkotást rendelt meg, amelyek értékük révén ma is a Louvre kiállítási anyagának részét képzik.

Idézőjel ikon

Emellett 10 ezer livre-ből újíttatta fel saját idejében a Notre-Dame-ot, ami egy kisebb vagyonnak számított.

A Notre-Dame egyik koporsója titkot rejtett

A másik férfival kapcsolatosan ugyanakkor sokkal nehezebben jutottak dűlőre. Az ő koporsója a kanonokéhoz hasonlóan kitett volt a természeti elemeknek: bár teste formájára öntötték, nem zárt tökéletesen, így egyrészt levegő is érte a maradványokat, másrészt a Szajna 1910-es áradáskor víz is bejuthatott abba.

Mostanra mégis sikerült szinte teljes bizonyossággal azonosítani, ki az elhunyt: Joachim du Bellay, a francia irodalom egyik jeles alakja, reneszánsz poéta feküdt a koporsóban.

Du Bellay 1560-ban, Párizsban vesztette életét 37 éves korában, és ahogyan arról maradványai tanúskodnak, egészen másféle életet élt, mint a kanonok. Nem véletlen, hogy amíg nem tudták, ki fekszik az ólomkoporsóban, lovasnak nevezték – csontozata arra utal, hogy nagyon sok időt tölthetett lovaglással. A fogazata azonban ezerszer rosszabb állapotban lehetett, mint amilyenben az agg papé volt, ez pedig csonttuberkulózisa miatt alakulhatott így. Maradványain elváltozásokat figyeltek meg nyakán és fején, a betegség és annak jelei pedig egybevágnak azzal, amit a költővel kapcsolatosan feljegyeztek az irodalomtörténetben. Joachim du Bellay élete utolsó éveire megsüketült és kínzó fejfájások gyötörték, ezennel már ennek pontos oka is ismert. Az életrajz a lovas életmódot is megerősíti, a poéta volt, hogy Párizsból Rómába is ellovagolt. Igaz, betegsége mellett kis híján bele is halt.

Hamarosan újranyit a Notre-Dame

Egyetlen érv szólt az ellen, hogy a költőének ismerjék el a maradványokat: a Pleiádok költői csoport tagjaként ismert du Bellay sírja a feljegyzések szerint nem a templom ezen részén volt megtalálható. Ugyanakkor arra, hogy miért kerülhetett volna mégis ide, magyarázatot ad az a tény, hogy a latin helyett a francia nyelvű irodalom eszméjének népszerűsítőjeként is ismert poéta népszerűsége halálát követően egyre csak nőtt, így úgy gondolhatták, hogy érdemes lenne maradványait egy kiemeltebbnek tartott területen elhelyezni, így a koporsót átköltöztették. A minden bizonnyal komoly köztiszteletnek örvendő kanonok közelében méltónak ítélhették már helyét.

Joachim du Bellay egyébként mind a mai napig tananyag a francia iskolákban is, valóban fontos alakja az irodalomnak.

Maga az ólomkoporsó is erre utalt már egyébként, ilyenbe ugyanis az elit tagjainak holttestét zárták. A mai napig használják ezt a módszert, II. Erzsébet királynőt is ólomkoporsóban helyezték ravatalra, majd abban is temették el.

A titkok mellett további értékes leletekre is bukkantak a katedrálisban
Fotó: Ucg / Getty Images Hungary

A régészeti feltárások során nemcsak erre a két testre bukkantak a kutatók, hanem több mint ezer töredékre, melyek a katedrális eredeti belsőjéből származnak. Ezeket az újjáépítés során fel is használják, némelyiken ugyanis az eredeti festés maradványai is megtalálhatók még. A 2019-es tűzvészt követően most már előrehaladott állapotba jutott a legendás templom újjáépítése, a terv az, hogy december 8-án megnyissák a nagyközönség előtt a világ talán legismertebb katedrálisának kapuit, mely szó szerint főnixmadárként kelhet új életre a tűzvész után.

Ha a Notre-Dame érdekes történetéről is olvasnál, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.