A második világháború óta most először küld csapatokat Németország külföldre: ez a válasz az orosz agresszióra

Olvasási idő kb. 1 perc

Németország nyolc évtized után ismét hosszú távon állomásoztat majd csapatokat külföldön, ezúttal Litvániában.

Friedrich Merz német kancellár Vilniusban arról beszélt, hogy Németország NATO-szövetségeseinek védelme ugyanolyan fontos az ország számára, mint saját haderejük megerősítése – adta hírül a CNN.

Németország így támogatja Litvániát

Németországnak ugyan 2017 óta állomásoznak csapatai Litvániában, hogy ellensúlyozzák Oroszország és a Moszkva-barát Fehéroroszország haderejét – ám a mostani lépés jóval hangsúlyosabb lesz. A jelenleg 250 főt számláló csapatok létszámát 5000-re emelik 2027-re, ezek Ruklában, illetve Rudninkajban állomásoznak majd. Ezt az átalakítást Németország komoly jelzésnek szánja mind szövetségesei, mind az esetleges agresszorok felé, és további lépéseket tesz hadereje növelésére. 

Friedrich Merz német kancellár Litvánia katonai támogatásáról beszélt Vilniusban
Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary

Nem sokkal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az akkori német kancellár, Olaf Scholz azt vállalta, hogy hozzávetőleg 100 milliárd euróból modernizálja a Bundeswhert 2027-ig. Merz, az első olyan kancellár, aki szolgált a német hadseregben, azt mondta, a Bundeswhernek kell Európa legerősebb hadseregének lennie.

Litvánia is hasonló lépésekre készül: jővő évtől kezdve GDP-jének 5-6 százalékát hadászatra kívánja fordítani, jelenleg 3 százalékot költenek katonai célokra. 

Merz ugyanakkor hivatalba lépése óta támogatja az orosz-ukrán tűzszünetet, és hangsúlyozta, Németország mindenben támogatja Ukrajnát, és természetesen az Egyesült Államokat is szövetségesének tekinti.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.