A felnőttek fele aggódik, hogy a mesterséges intelligencia miatt veszíti el a munkáját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nagy-Britanniában a felnőtt lakosság fele attól tart, hogy az AI előretörése miatt munkanélkülivé válik.

Ez egy friss, a Brit Szakszervezeti Kongresszus (TUC) által készített felmérésből derült ki – írja a The Guardian.  

A munkavállalók beleszólnának, hogy hol alkalmazzák az AI-t

A Brit Szakszervezeti Kongresszus által végzett felmérésben 2600 munkavállalót kérdeztek meg arról, mi a véleményük, a mesterséges intelligencia előretörése hogyan hat majd a munkájukra. A kérdőívet azután küldték ki, hogy olyan nagy cégek, mint az Amazon, a Microsoft és a British Telekom is bejelentette, a jövőben várhatóan elbocsátja a dolgozói bizonyos százalékát, mert a munkát a mesterséges intelligencia segítségével is el lehet végezni. A legjobban a 25-34 év közötti munkavállalók tartanak attól, hogy elveszítik munkájukat, közel 61%-uk mondta, hogy tart az AI térnyerésétől. A brit munkaerőpiacon valóban nehéz most jó pozícióba kerülni, a munkanélküliség aránya négy éves csúcson van, 4,7%,  ám szakértők szerint ennek nem a mesterséges intelligencia az oka. 

A legjobban a fiatal felnőttek félnek attól, hogy az AI elveszi a munkájukat
Fotó: metamorworks / Getty Images Hungary

Brit Szakszervezeti Kongresszus szerint van középút, amelyben a munkavállalók is nyerhetnek a mesterséges intelligencia alkalmazásán, ám véleményük szerint az AI-kutatásokra fordított összeg egy részéből azt is biztosítani kellene, hogy minél kevesebb ember veszítse el a munkáját. A megkérdezett munkavállalók fele szeretne beleszólni abba, hogy hogyan és miként alkalmazzák a technológiát a munkahelyükön és az adott szektorban. A kongresszus szerint a mesterséges intelligenciát nem lehet magára hagyni, különben elszabadul és annak beláthatatlan következményei lennének. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.