Egyikünk sem gondolta volna, hogy megérünk egy hozzánk ilyen közeli területen lezajló, váratlanul érkező, valódi háborút. Másképp is reagál rá mindenki. Nem volt ez másként korábban sem, amikor még egyetlen világháborút sem élt át senki.
Az 1879-ben született Móricz Zsigmondot is alighanem felkészületlenül érte a(z akkor még egyetlennek hitt) világháború kitörése. Apja parasztember, anyja papkisasszony volt, így testvéreivel együtt nagyon szerény, néha éhezéssel tarkított, de boldog gyerekkort élt meg. A család szűkös anyagi lehetőségei ellenére a leendő író Debrecenben, Sárospatakon, Kisújszálláson, sőt Budapesten is tanult, 1902-től pedig már helyettes óraadó tanárként, később tisztviselőként dolgozott. Közben népdalokat gyűjtött, és a szegénysorban élő parasztok életét, szokásait tanulmányozta. Nem véletlen, hogy a háborús novelláiban is gyakran vett ebből a társadalmi rétegből főhősöket.
Még a háború előtt vált ismert íróvá. 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája, ami olyan híressé tette, hogy a legjobb írókkal, költőkkel került egy társaságba. Regényei, elbeszélései, naturalista vonásokkal keveredő realizmusuk ellenére, vagy éppen amiatt, rendre sikert arattak. 1905-ben alapított családot Holics Eugénia tanítónővel, de a magánéletben is meg kellett élnie tragikus eseményeket. Több gyermeket is elvesztettek, 1925-ben pedig Holics Eugénia a férje hűtlensége miatt öngyilkos lett. A megoldatlan osztrák–szerb konfliktusból Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után kipattanó világháborúról Móricz úgy vélekedett, hogy jót tesz majd Magyarországnak.
A háború még az edzett írót is kikészítette
Akkoriban többen fűztek irreálisan nagy reményeket a háborúhoz. Móricz épp ezért jelentkezett haditudósítónak, annak ellenére, hogy korábban a sorozáson betegnek hazudta magát. Szerbia és az Orosz Birodalom alkotta az ellenséget, Móricz pedig – hasonlóan Kassák Lajoshoz vagy Molnár Ferenchez – 1915 őszén elindult Galíciába a frontra. Galícia jelenleg Ukrajna és Lengyelország között oszlik meg, akkoriban viszont az Osztrák–Magyar Monarchia területe volt, ahol javában folytak a harcok. A lelkes, fiatal író egyetlen hónapot töltött ott, de iszonyodva menekült haza. Miközben a modern háborúkat ma már távolról irányított fegyverekkel vívják, akkoriban még a lövészárkokban, ellenséghúson élő sáros, véres, félőrült katonák vagdalkozása nagyon is valóságos volt.
A cenzúra ellenére háborúellenes novellákat írt
Bár később ismét visszatért a frontra, az átélt élményeket különböző novellákban szűrte le. Nagyon sok művében jelenik meg az apaság, a szeretet kérdése, de a háború borzalmairól, az értelmetlennek tűnő gyilkolásról, annak hatásairól is kegyetlen realizmussal írt. Mindezt úgy, hogy a cenzúra kötelezte arra, hogy csakis harcra buzdító elbeszélésekkel jelentkezzen. Az 1916-ban megjelent Szegény emberek című novellája is csak úgy jelenhetett meg, hogy abban a főhős körülményeit úgy alakította, hogy az végül áldozatként jelenjen meg. A novella ennek ellenére zsigerig hatol, hiszen azt ábrázolja, hogyan válik egy békés, családszerető, a vértől irtózó fiatalemberből 26 hónap frontszolgálat alatt gyerekeket gond nélkül keresztülszúró, önmagából kifordult bűnözővé. Aki hazatérve éhező családját rablással próbálja pénzhez juttatni, ám eközben a házban talált két kislányt megöli. Felesége reakcióinak sokféleségét éppúgy végigkövethetjük, ahogy a főhős belső vívódását is, aki végül ugyanannak a szuronynak a másik végén találja magát, amellyel ő volt kénytelen harcolni a fronton.
Érdemes Móricz Zsigmond műveit újra elővenni
Móricz Zsigmond soha többé nem lelkesedett a háború iránt. Amikor jóbarátja, Ady Endre 1915-ben kiállt a harcok ellen, s emiatt támadták, nyilvános levelet ír a költő igaza mellett. Egyik testvére a keleti fronton esett el, így amikor az őszirózsás forradalom során a háború elhúzódása miatt tüntettek, ő is beállt közéjük, sőt a Tanácsköztársaságot is üdvözölte. Ismét tévedett, emiatt pedig hosszú éveken át csak kevés helyen publikálhatott. Műveit azonban ezt követően is olyan magas színvonalon írta, hogy a Nyugat sosem függesztette fel közlésüket. Móricz továbbra is élethűen mutatta meg a különféle társadalmi osztályú emberek gondjait, életét, olyan párbeszédekkel, cselekményvezetéssel és fordulatokkal, hogy máig nem lehet letenni műveit. A háborúval kapcsolatos alkotások a mostani időkben újult erővel szorítják össze a mellkasunkat, és gondolkodtatnak el az emberi élet és társadalom összetettségéről, értékeiről. Móricz minden tévedése és viharos magánélete ellenére hű társunk, szellemi partnerünk lehet ebben.
