Móricz Zsigmond így lett lelkes haditudósítóból háborúellenes író

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyikünk sem gondolta volna, hogy megérünk egy hozzánk ilyen közeli területen lezajló, váratlanul érkező, valódi háborút. Másképp is reagál rá mindenki. Nem volt ez másként korábban sem, amikor még egyetlen világháborút sem élt át senki.

Az 1879-ben született Móricz Zsigmondot is alighanem felkészületlenül érte a(z akkor még egyetlennek hitt) világháború kitörése. Apja parasztember, anyja papkisasszony volt, így testvéreivel együtt nagyon szerény, néha éhezéssel tarkított, de boldog gyerekkort élt meg. A család szűkös anyagi lehetőségei ellenére a leendő író Debrecenben, Sárospatakon, Kisújszálláson, sőt Budapesten is tanult, 1902-től pedig már helyettes óraadó tanárként, később tisztviselőként dolgozott. Közben népdalokat gyűjtött, és a szegénysorban élő parasztok életét, szokásait tanulmányozta. Nem véletlen, hogy a háborús novelláiban is gyakran vett ebből a társadalmi rétegből főhősöket.

Még a háború előtt vált ismert íróvá. 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája, ami olyan híressé tette, hogy a legjobb írókkal, költőkkel került egy társaságba. Regényei, elbeszélései, naturalista vonásokkal keveredő realizmusuk ellenére, vagy éppen amiatt, rendre sikert arattak. 1905-ben alapított családot Holics Eugénia tanítónővel, de a magánéletben is meg kellett élnie tragikus eseményeket. Több gyermeket is elvesztettek, 1925-ben pedig Holics Eugénia a férje hűtlensége miatt öngyilkos lett. A megoldatlan osztrák–szerb konfliktusból Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után kipattanó világháborúról Móricz úgy vélekedett, hogy jót tesz majd Magyarországnak. 

Móricz Zsigmond eleinte lelkes volt a háború miatt
Fotó: Regasterios / Wikimedia Commons

A háború még az edzett írót is kikészítette

Akkoriban többen fűztek irreálisan nagy reményeket a háborúhoz. Móricz épp ezért jelentkezett haditudósítónak, annak ellenére, hogy korábban a sorozáson betegnek hazudta magát. Szerbia és az Orosz Birodalom alkotta az ellenséget, Móricz pedig – hasonlóan Kassák Lajoshoz vagy Molnár Ferenchez – 1915 őszén elindult Galíciába a frontra. Galícia jelenleg Ukrajna és Lengyelország között oszlik meg, akkoriban viszont az Osztrák–Magyar Monarchia területe volt, ahol javában folytak a harcok. A lelkes, fiatal író egyetlen hónapot töltött ott, de iszonyodva menekült haza. Miközben a modern háborúkat ma már távolról irányított fegyverekkel vívják, akkoriban még a lövészárkokban, ellenséghúson élő sáros, véres, félőrült katonák vagdalkozása nagyon is valóságos volt. 

A cenzúra ellenére háborúellenes novellákat írt

Bár később ismét visszatért a frontra, az átélt élményeket különböző novellákban szűrte le. Nagyon sok művében jelenik meg az apaság, a szeretet kérdése, de a háború borzalmairól, az értelmetlennek tűnő gyilkolásról, annak hatásairól is kegyetlen realizmussal írt. Mindezt úgy, hogy a cenzúra kötelezte arra, hogy csakis harcra buzdító elbeszélésekkel jelentkezzen. Az 1916-ban megjelent Szegény emberek című novellája is csak úgy jelenhetett meg, hogy abban a főhős körülményeit úgy alakította, hogy az végül áldozatként jelenjen meg. A novella ennek ellenére zsigerig hatol, hiszen azt ábrázolja, hogyan válik egy békés, családszerető, a vértől irtózó fiatalemberből 26 hónap frontszolgálat alatt gyerekeket gond nélkül keresztülszúró, önmagából kifordult bűnözővé. Aki hazatérve éhező családját rablással próbálja pénzhez juttatni, ám eközben a házban talált két kislányt megöli. Felesége reakcióinak sokféleségét éppúgy végigkövethetjük, ahogy a főhős belső vívódását is, aki végül ugyanannak a szuronynak a másik végén találja magát, amellyel ő volt kénytelen harcolni a fronton. 

Érdemes Móricz Zsigmond műveit újra elővenni

Móricz Zsigmond soha többé nem lelkesedett a háború iránt. Amikor jóbarátja, Ady Endre 1915-ben kiállt a harcok ellen, s emiatt támadták, nyilvános levelet ír a költő igaza mellett. Egyik testvére a keleti fronton esett el, így amikor az őszirózsás forradalom során a háború elhúzódása miatt tüntettek, ő is beállt közéjük, sőt a Tanácsköztársaságot is üdvözölte. Ismét tévedett, emiatt pedig hosszú éveken át csak kevés helyen publikálhatott. Műveit azonban ezt követően is olyan magas színvonalon írta, hogy a Nyugat sosem függesztette fel közlésüket. Móricz továbbra is élethűen mutatta meg a különféle társadalmi osztályú emberek gondjait, életét, olyan párbeszédekkel, cselekményvezetéssel és fordulatokkal, hogy máig nem lehet letenni műveit. A háborúval kapcsolatos alkotások a mostani időkben újult erővel szorítják össze a mellkasunkat, és gondolkodtatnak el az emberi élet és társadalom összetettségéről, értékeiről. Móricz minden tévedése és viharos magánélete ellenére hű társunk, szellemi partnerünk lehet ebben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.