Medvék és farkasok tartják rettegésben ezeket a falvakat – egyre gyakoribbak a támadások Görögországban

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyre gyakrabban bukkannak fel medvék és farkasok görög falvakban, sokan már ki sem mernek menni a házból éjszaka.

Egyre több gondot okoznak a medvék Görögország északnyugati részén, a vadállatok haszonállatokat ölnek meg, és embereket is megsebesítettek az elmúlt években – írja az Infostart.

Fokozódó veszélyt jelentenek a medvék Görögországban

Októberben egyes településeken már a házak közé is bemerészkedtek a medvék, több támadásról érkezett jelentés, sőt farkasok is megjelentek bizonyos falvakban. 

Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a medvék Görögországban
Fotó: Veres Nándor / MTI

A fenyegetés többek között  Levea és a közeli Valtonera községeket érinti. Leveában egy gazda három juhát ölte meg medve, mások csirkéket és malacokat veszítettek el. 

A hatóságok szerint idén több medvetámadásban emberek is megsérültek: egy idős férfit a saját udvarán találkozott szembe a ragadozóval, egy túrázót medve harapott meg, egy másik pedig szakadékba zuhant, miután összetalálkozott egy medvével. Ezenkívül egy gyereket farkas mart meg. A támadások miatt sokan éjszaka nem szívesen mennek ki az utcára. 

Idézőjel ikon

Görögországban a barnamedvék száma a kilencvenes évek óta megnégyszereződött, ma körülbelül 870 példány él Észak-Görögország erdeiben.

A farkasok eközben olyan helyeken is megjelentek, ahol korábban évtizedekig nem fordultak elő, többek között Athén külvárosai környékén és a Peloponnészoszon. 

A szakemberek szerint több oka is van annak, hogy a ragadozók egyre gyakrabban törnek be a településekre: az erdőtüzek miatt élőhelyet veszítenek, időszakos táplálékhiány léphet fel, valamint a szélturbinák és a terepjárók okozta zajterhelés is közrejátszik. Emellett a lakott területeken található könnyen hozzáférhető élelem is vonzza őket. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.