Magányos születésnap: egyedül ünnepelt, magának énekelt dalt az egyéves marsjáró robot

Olvasási idő kb. 2 perc

A Curiosity marsjáró különleges módon ünnepelte az első születésnapját a vörös bolygón: a robot saját magának játszotta el a „Happy Birthday”-t. A NASA mérnökei programozták be a rögtönzött koncertet, mely egyszeri volt, 2013 óta nem ismétlődött meg.

A dal csak egyszer hangzott el a Marson, és ennek megvan a maga nyomós oka is – adta hírül nemrégiben az iflscience.com.

Magányosan telt a NASA Mars-robotjának születésnapja

A Curiosity 2012. augusztus 5-én landolt a vörös bolygó Gale-kráterben, és azóta is a Mars geológiáját, légkörét és múltbeli vízjeleit vizsgálja. Egy évvel a sikeres érkezés után a NASA csapata úgy döntött, hogy egy kis emberi vonást ad a géphez: a rover a belső mintavételi egységének rezgéseivel játszotta el a születésnapi dalt. Bár a robotnak nincs hangszórója, a rezgések zenei hanggá alakultak, így megszületett az egyik legemlékezetesebb „magányos szerenád” az űrtörténelemben.

Az esemény azonnal megragadta az emberek képzeletét, és az interneten futótűzként terjedtek a „szomorú marsi születésnap” mémek. Valójában azonban Curiosity csak egyszer énekelte el magának a dalt. A NASA mérnökei később elmondták:

Idézőjel ikon

bár a gesztus megható volt, semmilyen tudományos hasznot nem hozott, és minden extra energiafelhasználás csökkenti a rover élettartamát.

A nukleáris meghajtású robotnak minden joule-nyi energiája számít, így a kutatók inkább a tudományos feladatokra tartogatják az erőforrásait. A Curiosity azóta is fáradhatatlanul dolgozik a Marson, a hegyek és kráterek között, némán gyarapítva tudásunkat a bolygóról.

Még ha nem is hallatszik több születésnapi dallam, minden évfordulója emlékeztet arra, hogy egy gép emberi kíváncsiságból lett a vörös bolygó magányos felfedezője.

A valaha ismert legnagyobb Marsról származó kőzetdarabot júliusban bocsátották aukcióra. A 24,5 kilogrammos meteorit hatalmas összeget ért: 5,3 millió dollárért, vagyis közel 1,8 milliárd forintért talált új tulajdonosra. Nyomozás idult az aukció után, melynek részleteiről ebben a cikkünkben meséltünk. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.