Bizonyíthatóan volt élet a Marson, állítja egy egykori CIA-ügynök

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egykor volt élet a Marson – ezt állítja egy egykori CIA-ügynök, Joe McMoneagle, aki mindezt bizonyítani is tudja. A volt hírszerző a nyolcvanas években vett részt a CIA távoli megfigyelési (remote viewing) kísérleteiben, és most a nyilvánosság elé állt történetével.

McMoneagle-nek a CIA egyik titkos projektje során megadott koordináták alapján kellett leírnia egy helyszínt – mint később kiderült, ez nem más volt, mint körülbelül egymillió évvel ezelőtt. Állítása szerint egy hatalmas, az egyiptomi piramisoknál is nagyobb építményt látott, amelyben „óriási szobák” voltak. A távoli megfigyelő szerint emberszerű lényeket is észlelt, akik nagyjából kétszer akkorák voltak, mint a mai emberek. Úgy tűnt, hogy egy hanyatló civilizáció utolsó tagjai, akik egyre romló légköri viszonyok között próbáltak túlélni.

Különös dolgokat figyelt meg

McMoneagle később felkereste a NASA Jet Propulsion Laboratoryját, hogy bizonyítékokat keressen azokról az objektumokról, amelyeket „meglátott” a távoli megfigyelés során. Állítása szerint olyan negatívokat kapott, amelyeken csontvázak és mesterséges szerkezetek is felfedezhetők a Mars felszínén.

Az egykori CIA-ügynök állítja: volt élet a Marson
Fotó: NASA/JPL-Caltech

A CIA által 2017-ben nyilvánosságra hozott, Mars Exploration May 22,1984 című dokumentum megerősíti, hogy McMoneagle egy kísérlet résztvevője volt. Az irat szerint egy zárt borítékot kapott, amelyben az állt:

Idézőjel ikon

„A Mars, kb. egymillió évvel ezelőtt.”

A megfigyelés során a piramisszerű formákon és a furcsa öltözetű, magas lényeken kívül egy kozmikus katasztrófa nyomait is érzékelte.

Élet a Marson: bizonyíték vagy spekuláció?

McMoneagle elismeri, hogy nem tudja teljes bizonyossággal állítani, hogy mindez valóban megtörtént, de azt állítja, hogy az amerikai kormány több információval rendelkezik a Marson lévő múltbeli életről, mint amennyit nyilvánosságra hoz.

Bár a NASA hivatalosan nem erősítette meg ezeket az állításokat, az ügynökség szerint nem kizárt, hogy a Mars egykor lakott volt – bár a tudományos közösség ezt egyelőre fosszíliák vagy egyértelmű építészeti bizonyítékok híján nem támasztja alá.

Ha kíváncsi vagy rá, miért haladt eddig „hátrafelé” a Mars, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.