2,4 millió évente ismétlődik ez az esemény: ha újra megtörténik, megváltozik az éghajlatunk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új geológiai tanulmány azt sugallja, hogy a Mars gravitációs tere közelebb húzza a Földet a Naphoz, ami felmelegíti éghajlatunkat.

Több mint 65 millió éves múltra visszatekintő geológiai bizonyítékok, amelyek a világ több száz különböző helyéről származnak, arra utalnak, hogy a Mars vonzása a mélytengeri áramlatokra is hatással lehet. Azok ugyanis többször is átmentek olyan időszakokon, amikor erősebbek vagy gyengébbek lettek. Az adatok alapján ez 2,4 millió évente történik meg, és klímánkat is megváltoztatja.

Felkavarja az óceánokat a Mars vonzása

A Nature Communications című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint az erősebb áramlatok óriási örvényeket hoznak létre, amelyek az óceán legmélyebb részeit is elérhetik, ahol erodálhatják a ciklus nyugodtabb időszakaiban felhalmozódó nagyobb mennyiségű üledéket.

A tanulmány alapján ezek a ciklusok egybeesnek a Föld és a Mars közötti gravitációs kölcsönhatás idejével.

Az óceán mélyen is érezhető a hatása
Fotó: Marnie Griffiths / Getty Images Hungary

„A Naprendszer bolygóinak gravitációs mezői zavarják egymást. Ez a kölcsönhatás, amelyet rezonanciának neveznek, megváltoztatja a bolygók excentricitását, ami meghatározza, hogy milyen közel vannak körpályájukhoz” – mondta el Dietmar Müller geofizikusprofesszor, a tanulmány társszerzője.

Felmelegíti éghajlatunkat is

A rezonanciának köszönhetően a Földet kissé közelebb húzza a Naphoz a Mars gravitációs vonzása, ami azt jelenti, hogy bolygónk ilyenkor több napsugárzásnak van kitéve, ezáltal felmelegszik az éghajlata, mielőtt újra felvenné eredeti pályáját.

A kutatók műholdas adatok segítségével térképezték fel az üledék felhalmozódásának több tízmillió évre visszanyúló folyamatát, és megállapították, hogy az megállt a csillagászati ciklusok során. 

A Mars gravitációja időről időre felmelegíti éghajlatunkat
Fotó: Nzoka John / Getty Images Hungary

Úgy vélik, ez összefüggésbe hozható az erősebb óceáni áramlatokkal, ami a Mars Földre gyakorolt gravitációs hatásából adódó felmelegedés eredménye lehet. Ez alátámasztja azt a teóriát, miszerint

a vörös bolygó befolyásolja a Föld klímáját.

„A megfigyelt felmelegedési hatás azonban nem kapcsolódik a globális felmelegedéshez, amelyet az emberi üvegházhatású gázok kibocsátása okoz” – hangsúlyozták közleményükben a tanulmány szerzői. Az eredményekből az is leszűrhető, hogy a ciklus segíthet fenntartani az óceán mélyáramlatait, ellensúlyozva a globális felmelegedés hatását.

„Tudjuk, hogy legalább két különböző mechanizmus is hozzájárul a mélytengerek vizének keveredéséhez” – mondta Müller. Az egyik ilyen az atlanti meridionális áramlási rendszer (AMOC), ami egyfajta futószalagként működik, meleg vizet szállítva a trópusokról az északi féltekére, miközben hőt juttat az óceán mélyébe.

Egyes tudósok arra számítanak, hogy az áramlási rendszer a következő évtizedekben összeomolhat, ami komoly hatással lehet a vízi élővilágra és klímánkra is.

Tudtad, hogy a klímaváltozás miatt a közeljövőben akár 3 méterrel is megemelkedhet a tengerszint? Erről ide kattintva olvashatsz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.