Amikor 1967-ben egy hűvös júliusi napon Marina Vlady, az orosz származású francia filmsztár repülője Moszkvában landol, a színésznő még nem sejti, hogy pár napon belül gyökeresen megváltozik az élete. A világhírű szőke szépség ugyanis ekkor ismerkedik meg Moszkva botrányhősével, az ellenzéki dalairól híres, népszerű színésszel és költővel, Vlagyimir Viszockijjal.
A francia sztár, aki jól beszélte a nyelvet is, soha nem akarta letagadni orosz gyökereit. Nagyjából értette, miről énekel az oroszok Cseh Tamása, bár az ottani aktuálpolitikai utalásokkal nyilván nem volt tisztában. De a szerelem átütő erejű volt: az alacsony, többgyermekes, alkoholista, de színészként is zseniális, elképesztően sikeres énekesért otthagyta imádott három gyermekét, férjét, csodás kastélyát, Párizst, és azt is vállalta, hogy egy időre a nemzetközi filmes karrierje is megfeneklik. Igaz, Hollywoodban nem érezte jól magát, annál inkább Budapesten, ahol több magyar filmet is forgatott, Jancsó Miklóssal és Mészáros Mártával. Míg a vidéki felvételek zajlottak, Viszockijról a Hősök terén forgattak tévéfilmet.
A fiatalabb generációkból kevesen ismerik, a Marina Catherine de Poliakoff-Baydaroff néven, már Franciaországban született szőke, zöld szemű, szlávos vonású francia szépséget, hiszen ma már 83 éves és visszavonult. Szülei orosz emigránsok voltak, akik – mint oly sokan az oroszok közül – Párizsba menekültek, hiszen Oroszországban minden jobb módú családban tanultak a gyerekek franciául, ami az elegancia és az úri osztályhoz tartozás szimbóluma volt.
A mama, balett-táncosnőként, mind a négy lányát saját pályája felé terelgette. Közülük Marina volt a legtehetségesebb: már gyerekként fellépett a párizsi operában. A színészi pályán is ő vitte a legtöbbre. 1949-ben debütált a filmvásznon, az Orage d’été című produkcióban, melyben nővérei, Odile és Olga játszották a főszerepeket. Ezután villámgyorsan elindult a hírnév útján, több filmet készített Olaszországban, és a legnagyobb itáliai sztárokkal játszott. A díjak sem maradtak el: az Özönvíz előttben nyújtott alakításáért 1954-ben megkapta a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó elismerést. A következő évben forgatott, A boszorkány című filmben derékig érő szőke hajával divatot teremtett. És következtek az emlékezetes sikerek, köztük a Bűn és bűnhődés Jean Gabin oldalán, valamint az abban a korban meglehetősen merész hangvételűnek számító A méhkirálynő (1964), Marco Ferreri rendezésében, Ugo Tognazzi partnereként. Vlady játékáért megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb színésznőnek járó kitüntetését, és Golden Globe-ra is jelölték. Bár a filmvásznon a világ legnagyobb sztárjai voltak a partnerei, inkább a világot jelentő deszkákat – és Csehovot – becsülte.
Ilyen nagy szerelem
Magyarországon akkoriban sorra mutatták be az olasz és francia filmeket, ezért Vlady nálunk is nagy ismertségnek örvendett. Frufrus frizurája divatot teremtett, és többször szerepelt a magyar női magazinok címlapjain. Első szerelme és férje a szintén orosz származású, híres francia filmsztár, Robert Hossein volt, akihez 17 évesen ment feleségül, hogy aztán később, immár többgyermekes anyaként elváljon tőle és ismét férjhez menjen.
Moszkvába a filmfesztiválra hívták meg, de már első este megnézett egy orosz darabot, és az előadás utáni partin megismerkedett a Szovjetunióban kultikus figurának számító Vlagyimir Viszockij színész-énekessel. Először nem is ismerte fel, hiszen Viszockij a színpadon élt-ragyogott, ám a civil életben jelentéktelen, alacsony férfi volt, szinte állandó alkoholmámorba merülve. Mégis egymásba szeretnek. Viharos, egymásba kapaszkodó szerelem volt ez, elutazásokkal, távkapcsolatban, látványos kibékülésekkel, összeborulásokkal. Marina filmszerepet is vállalt a szovjet érában: Szergej Jutkevics A Sirály születése (1969) című alkotása örök kedvence, Csehov egy életszakaszát dolgozta fel.
Magyar filmben is játszottak
1970 decemberében házasodtak össze, és a házasság – legalábbis papíron – a legendás dalköltő 1980-ban bekövetkezett haláláig tartott. Mészáros Márta Ők ketten című 1977-es filmje az egyetlen, amelyben együtt szerepeltek. Marina egy interjúban elárulta, azért tartozik ez a kedvenc filmjei közé, mert a forgatás során néhány békés napot tölthetett el Magyarországon a férjével együtt, aki kisebb szerepet alakított a műben. Vlady a főszerepet, egy munkásszálló igazgatónőjét játszotta, aki pártfogásába veszi a Monori Lili által megformált munkáslányt, miközben ő maga is küszködik házassága nehézségeivel. Akkor még nem léteztek bulvárlapok, hogy címlapjaikon népszerűsítsék a híres házaspárt, így Vlady magyar rajongói sem tudták, hogy a francia sztár éppen mikor tartózkodik Budapesten.
Akik látták annak idején a Hamletet Budapesten Viszockijjal, talán nem mindnyájan sejtették, hogy a darab egyfajta rejtett ellenzéki tiltakozás is volt, és hogy Ljubimov, a Taganka Színház legendás főrendezője miért is vitte ismét színre az örökzöld klasszikust. Ugyanis a darabnak azt a részét hangsúlyozta, amely a hatalom szörnyű természetéről szól. A magyar pártfunkcionáriusok magától értetődően zöld utat adtak a moszkvai együttes vendégszereplésének, de amikor Viszockij Budapesten a darab elején kilépett a színpadra egy szál gitárral a kezében, és dörmögős-mély hangján dalra fakadt a nehéz, sötét, függöny előtt – nos, az merészebb volt, mint bármelyik darab színrevitele annak idején a keleti blokkban. Csak jó fül kellett az áthallásokhoz.
Közös nagylemezt is készítettek feleségével, ami jóval Viszockij halála után jelent meg, hivatalosan 1987-ben, addig csak kalózmásolatokon terjedt. A lemez B oldalán Marina Vlady Viszockij-dalokat énekel oroszul.
Már 1979-ben bemutatkozott írónőként: nővéreivel közösen volt a szerzője a Bábuska című, orosz tematikájú könyvnek. Számos nyelvre lefordították 1987-es memoárkötetét, amelyben viharos házassága történetét meséli el meglepő részletességgel és őszinteséggel, miközben kendőzetlenül bemutatja a korabeli Szovjetunió hétköznapjait.
A csillagok őt hallgatták
A Szerelmem, Viszockij! című könyv nyomán több magyar színpadi előadás is született, közte Földes László (Hobo) zenés balladája, a Ballada a két sebzett hattyúról, valamint egy monodráma Bálint Márta előadásában, A megszakított repülés, avagy szerelmem, Viszockij címmel.
Marina Vlady kendőzetlenül ír férjének az alkohollal és a kábítószerrel, a gyógyszerekkel vívott sokéves küzdelméről. Azzal ő maga sem volt tisztában, hogy az eleinte szamizdatként működő, feketén terjesztett dalfelvételek később mekkora üzletet jelentettek a férje körül sündörgő ügynököknek, menedzsereknek, akik Viszockijt az élete végén állítólag agyongyógyszerezték és kiszipolyozták. Házasságuk – és a részleges politikai enyhülés – bizonyára szerepet játszott abban, hogy a félig megtűrt, sokszor tiltott énekesből saját hazájában is híresség lett: a szovjet űrhajósok az ő dalait vitték fel a világűrbe. Büszke is volt rá, hogy még a csillagok is az ő dalait hallgatták...
A felesége Franciaországba és Amerikába is elvitte Viszockijt. Bár az USA-ban világsztárok tapsoltak neki, mégsem értették igazán, hogy miért örvend akkora népszerűségnek hazájában ez a külsőre jelentéktelen ember. Ehhez a Szovjetunióban kellett volna élniük...
Marina Vlady minden befolyását latba vetette 13 éven keresztül, hogy elsimítsa szerelme botrányait. Előfordult, hogy még George Marchais-t, a Francia Kommunista Párt akkori elnökét is megkérte, járjon közbe Brezsnyevnél beteg férje ügyeinek elrendezésében, intézte a gyógykezeléseket, az útleveleket – és közben megbocsátotta a félrelépéseket. Hosszú évekig részegen támogatta haza Vlagyimirt, és próbált egyensúlyt teremteni kettejük szinte más bolygón élő volt családja – férjek, feleségek, gyerekek – között.
Az írást pedig közben tovább folytatta. Az én cseresznyéskertem című kötete szintén tartalmaz önéletrajzi-családi elemeket. Egyfajta Csehov-utánérzésről van szó: négy orosz nő életét ábrázolja négy nemzedéken keresztül. Elszegényedett arisztokrata művészcsalád históriája a Romanovoktól Sztálin bukásáig, Moszkván és Szentpéterváron keresztül egészen Párizsig. A nyomor moszkvai arcának, a sztálini terrornak a hű ábrázolása azt mutatja, hogy Marina Vlady tisztában volt az oroszországi viszonyokkal.
Emlékmű és utca őrzi emléküket
Amikor Marina Vlady szülei anno 100 éve emigráltak, el sem tudták volna képzelni, hogy valaha szobrot emelnek majd lányuknak őseik földjén. Viszockij többször szkeptikusan kijelentette, arra soha nem fog sor kerülni, hogy ő szobrot kapjon – nem is volt erre nagy esélye, hiszen a szinte állandóan ittas botrányhős sok kisebb-nagyobb ügye miatt rövid ideig le is volt tartóztatva. De tévedett. A párnak ma Jekatyerinburgban található emlékműve egy 2006-ban felavatott 52 emeletes felhőkarcoló-pláza mögött, ahol a Viszockij-múzeum is található. A bronzszobor a költő-színész-énekest gitárral a kezében ábrázolja, mellette Vlady ül. Azt meg végképp nem tudta elképzelni, hogy Moszkvában utcát neveznek el róla.
Marina Vlady még él, de örök szerelme csupán 42 éves volt, amikor 1980. július 25-én, a moszkvai olimpia ideje alatt a harmadik szívinfarktus végzett vele. A színésznő sosem tudott tőle elszakadni, ahogy szülei hazájától sem.
