Márai Sándor első számú olvasója és kritikusa felesége, Lola volt. Igazi rejtély az ő személye, Márai féltve őrizte a nyilvánosság kíváncsisága elől, pedig hatvankét évig volt házastársa. Most viszont Ilona legbelsőbb gondolataiba, álmaiba is betekintést nyerhetünk, mivel a Helikon Kiadó az Ünnepi Könyvhétre megjelentette kétkötetes naplóját.
A Lolának vagy nemes egyszerűséggel L-nek nevezett Matzner Ilonáról, azaz Márai feleségéről keveset tudtunk ez idáig, Ötvös Anna kassai történész-könyvtáros első, vele foglalkozó könyvéből sem derül még ki igazán az asszony személyisége.
A 2017-ben megjelent Lola könyve hét évig tartó anyaggyűjtés eredménye, a nő családjáról és fiatalkoráról rajzol fel hiánypótló képet az érdeklődők számára. A kötet ekkor még azért nem egészülhetett ki Márai Ilona naplójával, mert azt a jogörökösök kérésére elzárva tartották.
Betűbe zárva. Napló
Márai Ilona naplói 1948-tól 1979-ig találhatók meg Márai Sándor hagyatékában. Lola szinte biztos, hogy korábban kezdte el írni a naplóbejegyzéseit, de csak azok maradtak fenn, amelyek az emigrációjuk után gyűltek össze. Több száz kézírásos, kis méretű füzetet kell elképzelni, több tízezer oldalt, amiket Ötvös Anna és Mészáros Tibor gépelt be, és dolgozott fel.
Ilona nem kívánt férje pozícióját kihasználva írói sikerekre törni, mint tette azt Babits Mihály felesége, Tanner Ilona. De az sem foglalkoztatta, hogy megírja férje életrajzát, akárcsak Kosztolányi Dezsőné. Kosztolányi felesége, Harmos Ilona egyébiránt nagyon csinosnak találta Lolát.
„Sokat és vidáman kacag, szép fogsorával, keskeny, gyengéd szájával, de szemében – egyik szeme kék, másik sötétbarna – valami ijedtség, csodálkozás és bánat ül. Sohase mond ostobaságot. Nem is csinál ostobaságot. A legjobb vegyület. Nem tanult, de tapintata, emberismerete kiváló. Egy hibája, hogy mindenki szereti. Ellensége nincs.”
Egy írófeleség élete
Lola a tökéletes feleség képét mutatta, eleget téve az általában írófeleségek számára szinte „előírt” kötelességeknek, biztosította az otthoni, az alkotáshoz szükséges nyugodt légkört. Márait teljes mértékben felmentette a hétköznapok intézése alól. Lola tudatosan és önként vállalta ezt. Többször is leírta a naplóban:
„én nem akarok mást, mint amit Ő akar”.
Munkába is állt, ha úgy hozta a sors, hogy hozzá kell járulnia a családfenntartás költségeihez. Emellett pedig társaságban is nagyon jó benyomást tett másokra.
A Betűbe zárva címet viselő naplókötet egy 1948. augusztusi budapesti bejegyzéssel indul. Ezt a füzetet vitte magával Lola, amikor elhagyták Magyarországot augusztus 31-én. A kötetből szinte napról napra követhetjük az életüket harminc éven keresztül még úgy is, hogy Lola bejegyzéseinek csupán a fele került kiadásra.
Naplója egy érdekes korrajz, Ilonának mindenről van kialakult véleménye, reflektál a történelem eseményeire, legyen szó '56-ról vagy a hidegháborúról.
Naplórészlet
„1948. Budapest, VIII. 21.
Korán ébredés. 6-tól fekvés, szívdobogás. Le kell egyszerűsíteni a dolgokat érzelmileg és fizikailag. Walther von der Vogelweidét kell idézni: „Wer reisen will, der geh fein still mit steten Schritt, nimm wenig mit! Steh auf am frühen morgen, und lasse unheim die Sorgen!” – Szomorú, hogy nincs meg a régi munkabírásom. Talán megjön kint, ha vissza-»jelkisedünk«, mint régen Zsazsával, »sisters globetrotter«. De. Etánál, csupa tanács és segíteni akarás. Du. Lehoczky Tibor – mégis feljött a megbántott hallgatás után. (Talán az elmenetelünk dúlta fel?) Mi volt az régen, 8 hétre elutazni külföldre? Ma egy kalandvállalkozás – vadregény! Illéséknél, Lívia, Bandi »új« barátság. Talán idővel patinásodik. Négyesben vacsora Ketternél. Hűvös este.”
További részleteket oszt meg a szerkesztő, Ötvös Anna blogbejegyzésében.
Az emigráció évei
Miután Lola édesapját elhurcolták a kassai gettóból, a pár Leányfalun bujkált, ahol találkoztak egy árva kisfiúval, Jancsival, akit később örökbe fogadtak, és vele együtt hagyták el az országot. Ekkor Lola 48, Márai pedig 49 éves volt, és abban a hitben élt, hogy életük javán már túl vannak. Pedig a legnagyobb kaland még ezek után várt rájuk. Sok helyen éltek, Olaszországban, Svájcban és az Egyesült Államokban, Magyarországra többé nem tértek vissza.
„Lola megígérte, hogy velem jön, és ez jólesett, mert lehetett bízni az ígéretében. Az ember kétszer szeret bele egy nőbe: először, amikor megismeri, és aztán másodszor huszonöt évvel később, az ezüstlakodalmat követő időben. Ami közbül van, legtöbbször zavarosság, érzelmi szempontból nincs jelentősége” – írta Márai Sándor naplójában. Abban a naplóban, amelyben a feleség évtizedeken át alig-alig tűnik fel, csak életük legvégén San Diegóban, amikor Lola betegeskedni kezdett. Márai innentől neki és róla írt a legtöbbet. Az író csak Lola halálát követően 1986-ban olvasta el felesége naplóit, füzeteit, nem sokkal az előtt, hogy elvesztette fiát is, és öngyilkos lett.
