Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Izlandon is beköszöntött a szeptember, és ahogyan az lenni szokott, az iskolások elindultak az iskolába, a szülők visszazökkentek a munkával teli hétköznapokba – és elérkezett a sziklákon a madárhajigálás ideje is.
Ez az esemény kimagaslónak számít, ráadásul nem is csak egyetlen nap történik meg – a madárhajigálás hagyományának ráadásul a madarak és a természetvédők is örülnek.
Ezért dobják le a madarakat a sziklákról
Nem egész Izlandon dívik ez a szokás, főleg a Westman-szigetek lakói űzik. Hogy ezt megértsük, érdemes megemlíteni, hogy ez a helyszín ad otthont a világ lundapopulációjának, mintegy 205 ezer egyednek. Az itt költő párok tehát létfontosságúak a faj fennmaradása érdekében, de hogy akkor miért kell ledobálni a fiókákat a sziklákról, arra is mindjárt kitérünk.
Először azonban ismerkedjünk meg a lundákkal, a színes csőrű, a pingvinekkel sokszor egy lapon emlegetett tengeri madarakkal.
A költési időszak után a fiókák éjjel útra kelnek, hogy eljussanak a tengerhez. Vezeti őket a Hold fénye a víz felé, hiszen a szárazföldön ezernyi veszély les rájuk.
Sajnos azonban az ember beleszól az egyenletbe, még akkor is, ha alapvetően nem ez a szándéka. A mesterséges fények, melyeket a városok árasztanak, a kis, gömbölyded fiókákat rossz irányba csalják.
Apró testük még kisebb lábacskáin elbotladoznak a településekig, és a végletekig kifáradva lekuporodnak. Mivel a vizet nem találják, igyekeznek pihenni, de a szárazföldi ragadozókkal szemben védtelenek, így sajnos esélyük sem sok van a túlélésre. És itt lép be a képbe a hajigálás.
Repülj!
Az aggódó emberek Izlandnak ezen a szigetén, szeptemberben, esténként végigjárják a településeket és azok környékét. Forgalmasabb napokon akár tíz kis gömböcöt is összeszednek, amiket aztán egy dobozba tesznek, hogy kialudhassák magukat másnap reggelig. Amikor aztán felvirrad a másnap, a dobozokkal a tengert szegélyező sziklákhoz mennek, és a fiókákat egyenként óvatosan ledobják a szirtekről.
A kicsik pedig szárnyra kelnek, hiszen repülni már tudnak, és innentől már az irányt sem tévesztik el, irány a tenger. A lundák faja sajnos sebezhető a vörös listán, vagyis ez a hagyomány kifejezetten fontos a faj fennmaradása szempontjából.
Ha tetszett ez a cikk, olvass más furcsa népszokásokról is!
