Szakáll és szivar: a macsó diktátor, akin az amerikai golyó se fogott

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakáll, a szivar és a katonai egyenruha: mintha egy vérprofi marketingstáb dolgozott volna az 1960-as évek elején a férfiasság megtestesítőjén. Olyan alak, aki erős arcszőrzetével is tesztoszterontúltengését igyekszik nyomatékosítani, amit mellesleg sok ezer szeretőjével csak tovább erősít. Emellett terepszínű katonai ruhát és sapkát visel, mint a mindig ugrásra készen álló forradalmár, népének és ügyének hős védelmezője, aki ha kell, keménykezű vezér (igen, sokak szerint kissé túl kemény). Ehhez már csak hab a tortán a szigetország védjegyévé vált szivar, ami kötelező kiegészítője a Fidel Castro-brandnek. Íme, a macsó diktátor maga!

Nem Fidel Castro volt az egyetlen macsó vezető, aki imádott szivarozni. VII. Edward, Winston Churchill, Sigmund Freud is nagy híve volt az előkelő bűzrudacskának.

A szivar, a macsó diktátor kötelező kelléke

Miután Kolumbuszék 1492-ben meghódították az új kontinenst, felfedezték az új földrésszel együtt azt is, hogy az ott lakók feltehetően régóta alkalmazták a „cohibának” nevezett dohányföldeken termesztett dohányt vallási ceremóniákon és gyógyászati céllal. Az egyik leghíresebb kubai szivarmárka nevének eredete ezzel ki is derült. A nikotin egyébként annak a portugáliai francia nagykövetnek állít emléket, aki a dohányzást Franciaországban elterjesztette. Őt Jean Nicot-nak hívták.

A latin-amerikai földeken természetesen rabszolgákkal dolgoztattak a gyarmatosító európai földbirtokosok, de ezalól kivételt képeztek a dohányültetvények, azokat ugyanis féltették a rabszolgák esetleges hanyagságaitól.

Talán ez lehet a magyarázat arra is, hogy először nem Kubában, hanem Spanyolország területén létesült szivargyár, még 1676-ban.

Aztán be kellett látni, hogy a jó öreg kubaiak mégiscsak értik a csíziót, ráadásul a sérülékeny dohánylevelek nem viselik olyan jól a hosszú hajóutat, mint a kész termék, úgyhogy a 19. század elején már Kubában is megnyílt az első szivarüzem.

Sejtelmes, talán sármos és félelmetes is?
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A szivar mint státuszszimbólum

A hosszúkás, barna, göcsörtös, büdös, füstölő rúd hamar utolérte a korábban elterjedt pipa népszerűségét, és komoly rajongótábort hódított magának. Ráadásul nem is akárkik körében, mert a szivarozás nem éppen a pórnép mindennapi rutinjához tartozott. A jómódú rétegekéhez annál inkább.

A 19. század végére az Egyesült Királyság előkelő rétegeinek férfi tagjai ebéd után elvonultak szivarozni egy pohárka bor vagy konyak társaságában, majd pedig elterjedt egy háziköntösfajta is, amelyet kifejezetten a szivarozgatás alkalmával viseltek az urak.

A smoking jacket kényelmes eleganciája ideális viselet volt a szivarozás közbeni világmegváltó gondolatok cunamijának fogadására a kandalló előtt ücsörögve.

Mindenesetre néhány évtizeddel később a Fidel szájából flegmán kilógó, misztikusan füstölő szivar egy teljesen más életérzést sugallt. S mivel Fidelről mindenki tudta, hogy rajong a hazai kuriózumért, nem is csoda, hogy a CIA a szivar szeretetét is megpróbálta kihasználni arra, hogy eltegye láb alól a karibi diktátort. A kiiktatásra tervezett szuperfegyver, a mérgezett szivar állítólag el is készült, de bevetésére nem került sor.

A tesztoszterontól fűtött férfi imidzse: 35 000 szerető és 1 szakáll

A tesztoszteront gyakran emlegeti a köznyelv a férfiasság szinonimájaként. Valóban köze van sok élettani jelenséghez, amelyek kétségtelenül a férfierőt jelzik: a testszőrzet növekedésében ugyanis egy DHT nevű hormon játszik jelentős szerepet, melynek előállításáért a tesztoszteron a felelős. Van tehát abban valami, ha az erős test- vagy arcszőrzetet a férfiasság egyik jelének ítélik egyesek, és érthető a kopaszodó férfiak gyásza is, akik hajuk ritkulását különösen rosszul élik meg.

Fidel Castro élete végéig nagy hangsúlyt fektetett tesztoszterontól fűtött imidzsére, melyet nemcsak jellegzetes szakállával igyekezett fenntartani, de számos hölgyismerősének állandó jelenlétével is. Bizonyos számítások szerint a 35 ezres bűvös számot is eléri a nők mennyisége, akik intim kapcsolatba kerülhettek a diktátorral, ez hosszú, egészséges életében is legalább napi háromfős tekintélyes átlag.

Gina Lollobrigida két hétig volt Fidel vendége, kapcsolatuk szakmai természetű volt, mondják… Getty Images Hungary
Fotó: Marco Di Lauro

A szakáll Fidel védjegye volt – a sírig viselte

Minden korábbiak ellenére a férfiak nagyjából időszámításunk előtt 30 000 óta szabadulnak meg napi szinten arcszőrzetüktől, s volt olyan időszaka is a történelemnek, amikor egyenesen adóval sújtották a borotválatlan arc viselőjét.

Egyes számítások szerint egy átlagos férfi életében nagyjából tízezer alkalommal borotválkozik, de Fidel Castro ebben a tekintetben sem volt átlagosnak tekinthető. Szerinte a napi borotválkozásra kidobott 15 perc, azaz évente szőrtelenítésre pocsékolt 5500 perc ennél sokkal értékesebben is hasznosítható. Így ő inkább másra szánta ezt az időt.

A hölgyek mellett szeretett például búvárkodni is. Ezért aztán az egyesek szerint 600-nál is többre tehető, ellene kitervelt gyilkossági ötlet között legalább kettő a merülési hóbortban látta a diktátor kiiktatásának sikerét.

A CIA egyik remek ötlete az volt, hogy Fidel kedvelt búvárhelyén robbanó kagylót helyeznek el, amelyet majd a vezér megtalál, és felrobban vele együtt a víz alatt.

A technikai tökéletlenség gátolta meg az amerikaiakat e kiváló terv kivitelezésében, de akadt más is a búvártarsolyban. A túl sok tévét néző amerikaiak másik ötlete egy bőrbetegségeket okozó vegyületekbe mártott búvárruha ajándékozása volt, de ezt a tervet sem követte sikeres megvalósítás, Fidel macsó imázsának pedig csak jót tett, hogy „nem fog rajta az amerikai golyó”.

Vajon még mit találtok ki? – gondolhatta magában
Fotó: David Hume Kennerly / Getty Images Hungary

Fidel több Guinness-rekordot is megdöntött életében. Nem, a hölgyismerősökkel létesített kapcsolatok száma nem bejegyzett Guinness-rekord, bár joggal hihetjük, hogy kevesen „dicsekedhetnek” ennél nagyobb számmal. 4 és fél órás ENSZ-beszéde viszont már az lett, pedig smafu a Kubai Kommunista Párt kongresszusán tartott 7 óra és 10 perc hosszúságú beszédéhez képest. Csodálkoznánk is, ha nem pattant volna ki az amerikaiak fejéből ezzel kapcsolatban is egy zseniális terv: a Castro beszédét felvevő stúdióban kívántak LSD-szerű anyagot a levegőbe keverni.

A szakállal kapcsolatos merénylet ötlete hasonlóan hajmeresztő volt. Az USA kétségbeesésének mértékét jól jelző ötlet értelmében a diktátor cipőjére olyan vegyülettel átitatott pasztát szándékoztak juttatni a CIA emberei, amely a cipőről felszállva Fidel szakállának kihullásához vezetett volna. Így végső likvidálása előtti megaláztatásként megfoszthatták volna férfiassága szimbólumától, a számára oly fontos szakálltól.

Fidel Castro szakállal az arcán hunyt el 2016-ban Havannában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.