Ilyen lesz XIV. Leó pápa új otthona: függőkert és magánkápolna is tartozik hozzá

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magánkönyvtár, külön kápolna és függőkert is tartozik XIV. Leó pápai rezidenciájához. Tizenkét év után újra pápa költözik az Apostoli Palotába.

Ugyan XVI. Benedek lemondása után még fel is újították az Apostoli Palota pápai rezidenciáját, Ferenc pápának esze ágában sem volt beköltözni, inkább a Szent Márta-ház egyik lakásában maradt. 1870 óta ő volt az egyetlen katolikus egyházfő, aki nem az Apostoli Palotában lakott. A pápai lakosztály így 12 éven keresztül gyakorlatilag elhagyatott maradt

Vasárnap azonban a Szentszék a pápai lakosztály újranyitásáról szóló közleményt adott ki, mely beszámol arról, hogy a vasárnap a Szent Péter-bazilika loggiáján felolvasott ima végén jelentette be XIV. Leó a lakosztály újranyitását, „eltávolítva a 2025. április 21-én délután, Ferenc pápa halálát követően elhelyezett pecséteket”.

A Vatikánban található, Pápai Palotaként is emlegetett épületet még a 16. századi V. Sixtus építette jelenlegi formájára. Itt találhatóak a pápai lakosztályok, a Szentszék hivatalai, a sokak számára ismert Vatikán Múzeum vagy épp a Sixtusi-kápolna is, ahol az új pápát múlt héten megválasztották. A rezidencia egyes részeit csak pár évvel ezelőtt nyitották meg a turisták számára.

Ebben a videóban megnézheted az új pápa új otthonát:

A pápai lakosztályban található a pápa háló- és dolgozószobája, de itt van még titkárának kis dolgozója is; ezek mellett van benne orvosi rendelő (fogászati és sürgősségi felszerelésekkel), étkező, nappali, konyha és még egy magánkönyvtár is. XIV. Leó pápa gyönyörködhet még a tetőkertben, és ha nyugalomra vágyik, elvonulhat magánkápolnájába is.

Ha érdekel, hogy a pápai lakosztály újranyitása mit mondhat el XIV. Leó leendő pápaságáról, olvasd el ezt a cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.