Az Ágoston-rendi szerzetesek gyakran még most is egykori becenevén hivatkoznak Leó pápára.
Robert Francis Prevost május 8-i megválasztása óta hivatalosan már XIV. Leó pápa, de az új katolikus egyházfőt több Ágoston-rendi szerzetes még mindig egy teljesen más néven emlegeti.
Ez volt Leó pápa beceneve a megválasztása előtt
A 13. században alapított, összetartó szerzetesrend egyes tagjai egyszerűen „Bob atya” néven, a Robert becéző alakjával hivatkoznak a pápára, aki 12 éven keresztül a rend vezetője volt.
A BBC-nek korábban Robert Karanja Ireri, a Nairobiban szolgáló pap a pápa becenevéről mesélt, és arról, hogy Prevost több látogatást tett Kenyába. Jó barátságba kerültek, amiben az is közrejátszott, hogy mindkettőjüknek Robert a keresztneve.
![]()
„Ő volt nagy Bob, én pedig kis Bob”
– emlékezett vissza a kenyai szerzetes, aki hozzátette, hogy pápává választása után meg kell szoknia Bob atya új nevét.
Ireri elárulta azt is a pápáról, hogy mindig válaszol az üzenetekre, lehet, hogy nem azonnal, de sosem marad adós a visszajelzéssel, és nagyon jól kommunikál az emberekkel.
A pápa korábban Peruban végzett missziós tevékenységet, egykori kollégája pedig azt mesélte róla, hogy Prevost egyszerű ember, akit nagyon szerettek az egyházmegyében.
























