Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hősies helytállását még ma is méltatlanul kevesen ismerik, élete során életeket mentett hajón és vonaton, mégsem kapott soha állami kitüntetést.
„A sok apró történet közül érdemes a feljegyzésre az, hogy vasárnap este estebéd alatt a Carpathia egy utasa Marconi-táviratot kapott a Titanicon utazó rokonaitól. Hétfőn reggel 5 óra tájban ezen utasunk két rokona, mint megmenekült állított be annak szobájába, aki arra ébredt álmából, hogy tőle távol tudott rokonai keltegetik. Elképzelhető, mennyire megrázólag hatott a viszontlátással reprezentált híre a szerencsétlenségnek.”
Ezeket a sorokat vetette papírra dr. Lengyel Árpád a XX. század első és egyik legnagyobb, de mindenképpen leghíresebb hajókatasztrófája, a Titanic elsüllyedése után egy évvel.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Az első út, ami az utolsó lett
1907-ben az észak-írországi Belfast híres hajógyárában, a Harland&Wolff üzemében egyszerre három luxusgőzös tervezése kezdődött meg a White Star Line hajótársaság megbízásából. A Titanicot az Olympickal és a harmadik testvérhajóval, a Britannickal kezdték el építeni. A Titanic vízre bocsátására 1911 májusában került sor, a próbaútra csaknem egy évvel később.
1912. április elején Southamptonban kötött ki, ahol az előkelő utasok egy része hajóra szállt. Pár nap várakozás után áthajózott a franciaországi Cherbourg kikötőjébe, itt utasokat és ellátmányt vett fel, majd az írországi Queenstownban újabb utasokat, jórészt bevándorlókat vett fel. Az akkori világ legfényűzőbb hajója ezután a nyílt óceán felé vette az irányt.
A következő három napban folyamatosan növelte sebességét, annak ellenére, hogy számtalan jégjelentést kapott a hasonló útvonalon és szemben haladó hajóktól. Jól ismert, hogyan folytatódott az óceánjáró története: április 14-én éjszaka nem sokkal éjfél előtt a hajó jéghegynek ütközött. A forradalmi újdonságnak számító válaszfalrekeszek nem tudták fenntartani az óriást az óceán felszínén, mert túl sok sérült meg közülük, ezért másnap kora hajnalban, pár perccel negyed 3 után az óriási tengerjáró elsüllyedt.
Április 11-én délben, nem sokkal azután, hogy a Titanic Európából Amerika irányába indult, New Yorkból egy másik óceánjáró indult kelet felé, a Carpathia. Ezen az óceánjárón szolgált hajóorvosként történetünk főhőse. De ki is volt ő?
A Rókustól New Yorkig
Lengyel Árpád 1886-ban született Pilismaróton zsidó polgári családban. Édesapja Weisz Ede kisvárdai származású kereskedő volt, aki később Lengyelre változtatta nevét, édesanyja Gutfreund Matild volt. Általános, majd középiskolai tanulmányait Esztergomban és Budapesten végezte. Segíteni akarását jól mutatja, hogy nagyon fiatalon, 18 évesen belépett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) kötelékébe. 1909-ben szerzett diplomát a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karán.
A fiatal orvos a Szent Rókus Kórház fül-orr-gégészeti osztályára került szakorvosként, emellett tovább folytatta a Mentőegyesületnél munkáját – ekkor már mentőorvosként. 1911-ben azonban egy újsághirdetés hatására sorsa gyökeresen megváltozott. Egy napilapban ugyanis angolul folyékonyan beszélő, magyar orvost kerestek az angol Cunard Line hajótársaság óceánjárójára, a Carpathiára. Lengyel Árpád jelentkezett a hirdetésre.
A fiatal orvos 1912 márciusában szállt tengerre Fiuméban. A Carpathia az óriás óceánjárókhoz képest jelentősen kisebb mérete ellenére orvosi szempontból nagyon jól felszerelt hajó volt. Minden szükséges egészségügyi felszereléssel, jelentős tartalékkal volt ellátva, mert számítani lehetett arra, hogy a sós tengeri levegő nem tesz jót a készleteknek. Ezenkívül megfelelő mennyiségű gyógyszerrel rendelkezett, és a hajón minden héten kötelező jelleggel mentési gyakorlatot is tartottak.
Kevéssé ismert, hogy a Carpathia gőzöst 1909-ben a Magyar Királyi Belügyminisztérium magyar kivándorlók szállítására bérelte ki a Cunard Line-tól. Amikor a belügyminisztérium szerződést kötött a Cunarddal, részletesen megszabta a hajón való elhelyezés színvonalát és a fedélzeti szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásokat is. Ezenfelül a hajótársaság a nyelvi nehézségek elkerülésére köteles volt meghatározott számú magyar alkalmazottat foglalkoztatni a hajó fedélzetén, így honfitársaink közül került ki több ápoló, szakács és utaskísérő is.
Lengyel a Carpathia fedélzetén két úton vett részt. A hajó a Fiume–Trieszt–Messina–Palermo–Nápoly–Gibraltár–New York-útvonalon haladt. A Carpathia március 29-én futott be New Yorkba, majd csaknem két héttel később indult vissza Fiumébe, 725 fővel a fedélzeten. Az utasok között hazatelepülő magyarok voltak, akik nem tudtak egzisztenciát teremteni a lehetőségek földjén, vagy látogatóba érkező honfitársak, rajtuk kívül pedig európai kirándulásra induló, tehetős amerikaiak.
Segélykérés az éjszakában
Az előző nap Európa felé elindult Carpathia távírásza április 15-én éjjel fél 1-kor vette a Titanic üzenetét arról, hogy jégheggyel ütköztek és süllyed a hajó. A hírre felkeltett kapitány számítása szerint a két óceánjáró mintegy 58 tengeri mérföldre lehetett egymástól, legközelebb a mentésre alkalmas hajók közül, ezért rögtön a visszafordulás mellett döntött. A Titanic egyébként rosszul adta meg pozícióját, ahogyan a Carpathia is tévesen határozta meg a sajátját, ezért a szerencsén múlt, hogy végül rátaláltak a túlélőkre.
A teljes sebességgel haladó hajó fedélzetén megtették az előkészületeket a mentésre: takarókat, székeket, nyugágyakat hoztak elő, és meleg levest, kávét, teát főztek. Lengyel Árpádot az ír első hajóorvos osztotta be a III. osztályra, az orvosok közül azonban egyedül neki volt mentési tapasztalata. A kapitány döntése értelmében a Carpathia legalacsonyabban lévő oldalajtóit nyitották ki, hogy a túlélőknek minél kevesebbet kelljen felfelé mászniuk. Ezért minden túlélő a fedélközbe jutott, ahol Lengyel volt az ügyeletes orvos. A hajó hajnali fél 4 körül ért a Titanic által megadott pozícióhoz, de az óceánjáró nem volt sehol. Az első felhúzott túlélőtől tudták meg, hogy a hajó bő egy órája elsüllyedt.
Bár orvos vagyok, (…) minden képzeletet felülmúlt, amit láttam
A következőkben a magyar orvos irányította a mentőcsónakokból a Carpathiára menekített 712 ember orvosi ellátását. Az életben maradtak az átéltektől és a fagyos víztől sokkos állapotban voltak, 42 embert műteni kellett, nagy részük a süllyedő hajóról vetette magát a mélybe. Többen meg is haltak a süllyedéskor szerzett és a fagyási sérülésekbe. Mire a hajó április 18-án visszaérkezett New Yorkba, a teljes személyzet és Lengyel Árpád hősi helytállásának köszönhetően sikerült a körülményekhez képest stabilizálni a túlélők állapotát.
Egy visszaemlékezésében Lengyel így írt a Carpathia Amerikába való megérkezéséről: „Látom New York előtt az utasok türelmetlen várakozását, s a fedélzetre való kitódulását, a hírekért előnkbe jött riporterhajókat, a kivilágított kikötőt, a szakadó esőben várakozó óriási tömeget. Majd a kihajózásnál megismétlődő tragikus jeleneteket, a könnyek közötti hálás kézszorongatással búcsúzó megmentetteket.”
Lengyel Árpád a Titanic katasztrófája után nem szállt többet hajóra.
Életmentés más helyszínen, más járművel
Az első világháború kezdetétől katonaorvos volt, és 1915-ben egy kórházvonat parancsnokává nevezték ki. Szolgálatáért számtalan kitüntetést kapott, többek között a Signum Laudis érdemérem arany fokozatát is. A háború után egy évig az I. kerületi Mária téri OTI-rendelőintézetben dolgozott fül-orr-gégészként, majd előbb a Budapesti Egyesített Városi Vasutaknál, majd a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságnál.
1919-ben feleségül vette Berger Margitot, és még ez év végén megszületett kisfiuk, Bálint, majd 1924-ben Anna. Munkával teli évei alatt feldolgozhatatlan tragédia érte, amikor 1927-ben torokgyíkban meghalt kisfia. Az 1930-as években a Kapás utcai rendelőintézet főorvosaként és fül-orr-gégészeti magánrendelőjében dolgozott egészen az 1940. szeptember 8-án bekövetkezett haláláig.
A katasztrófával kapcsolatos emlékeiről, valószínűleg a traumának köszönhetően, csak nagyon ritkán beszélt. Mindössze két vékonyabb könyvet írt, és néhány előadást tartott a témában a Mentőegyesület felkérésére. Helytállásáért hazájában hivatalos állami kitüntetést soha nem kapott. Azonban a Titanic megmentett utasai egy aranyérmét készítettek a Carpathia tiszti karának, amelyet megkapott ő is. A Liverpooli Hajótöröttek Társasága egy ezüstérmét és egy, a nevére kiállított díszoklevelet adományozott neki, amely mindig ott volt rendelője falán.
Az özvegy szomorú sorsa
Özvegye 1944 novemberének végén lement kenyeret venni, amikor egy razziázó nyilascsoport igazoltatta. Beállították egy menetoszlopba, amit az óbudai Téglagyárba hajtottak. A megszálló német csapatok ugyanis az osztrák–magyar határon a birodalmi védőállás sáncainak ásására akarták felhasználni a magyarországi zsidókat. A fő fogolyelosztó központ a Nagybátony-Újlaki Téglagyár óbudai telepén volt. Itt rendszerint három napot töltöttek mindenféle ellátás nélkül a szabad ég alatt az emberek, mielőtt gyalog útnak indították őket nyugati irányba. Az erőltetett menetben rengetegen haltak meg kimerültség vagy a nyilas őrök brutalitása következtében.
Lengyel Árpád özvegyének további sorsa ismeretlen, a mai napig nem tudni, hogy még Óbudán meghalt, vagy később, az osztrák határ felé a gyalogmenetben. Húszéves lányuk várandósként túlélte a vészkorszakot, és 1945 márciusában életet adott lányának, Reich Mártának, aki a későbbiekben nagyon sokat tett azért, hogy nagyapja emléke ne vesszen a feledés homályába. Hiszen érdemes emlékezni a hajóorvos alakjára, akinek sorsa örökre összeforrt a legendás óceánjáró tragédiájával.
