Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gyerekköztársaságot alapított, a Világ igaza címet is megkapta Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, aki a népfőiskolai mozgalmat finn mintára hozta létre Magyarországon.
Sztehlo Gábor nevét számos gyerekvédelemmel, oktatással foglalkozó intézmény viseli Magyarország-szerte: ennek igencsak nyomós oka van, a lelkész rengeteget tett nemcsak a fiatalok jövőjének javításáért, de bizony életük megmentéséért is.
A lelkész mindig a gyerekekért dolgozott
A későbbi lelkész Szenczy Gáborként született 1909-ben: 19 éves volt, amikor családja a Sztehlo vezetéknevet felvette. Református édesanyja és evangélikus jogász édesapja mellett az utóbbi egyház szellemiségében nevelték, a soproni evangélikus gimnáziumban tanult, majd teológiát hallgatott, és 1832-ben lelkésszé szentelték. Közvetlenül ezt megelőzően Finnországban járt tanulmányúton: az ott tapasztaltak mély nyomot hagytak benne, szociális érzékenysége tovább mélyült, és nem is olyan sokára a gyakorlatban is megvalósíthatta azt, amit északon látott.
Először az újhatvani gyülekezet segédlelkésze lett, majd Nagytarcsára helyezték át a harmincas években.
Itt kezdett el szervezkedni annak érdekében, hogy a paraszti sorból érkező gyerekek jövője ígéretesebb lehessen.
Rájött ugyanis arra, hogy a négy-hat elemit végzett fiatalok ismeretei nem elegendőek ahhoz, hogy azokkal gazdálkodni tudjanak, de még a mindennapokban való boldogulást sem tudják kellő mértékben segíteni ezek a tanulmányok. 1937-ben ezért alapította meg a népfőiskolai mozgalmat.
A mozgalom keretében a paraszti életformához igazodva elsősorban télre szervezte a 2-6 héten át tartó tanfolyamokat, amelyeken a fiatalokat irodalmi, művészeti, történeti, természettudományi, vallási és gazdasági ismeretekre tanították. Szinte tódultak is az előadásokra, a mozgalom pedig sok támogatóra talált, köztük volt a népi írók köréből Móricz Zsigmond is. A második világháború azonban megtörte a kezdeményezés lendületét.
Bár tervben volt egy népfőiskolai törvény megalkotása, ez végül nem történt meg, nem sikerült megteremteni a tanfolyamok rendszerességét,
sőt, még a parasztságra gyakorolt valódi hatásukat sem kutatták megfelelően később.
Életét kockáztatta a világháborúban
A II. világháborúban Sztehlo Gábor is új feladatokat kapott az élettől. Az ország német megszállását követően Raffay Gábor püspök bízta rá azt a feladatot, hogy a Jó Pásztor Egyesület égisze alatt mentsen meg zsidó gyermekeket a szinte biztosnak tűnő haláltól.
Az idő szűkös kereteket szabott tevékenységének, de így is mintegy 32 otthont hozott létre, ezekben a svájci Vöröskereszt anyagi támogatásával és segítségével bújtatta a gyerekeket.
Lakásokban, kisebb-nagyobb villákban folytatta tevékenységét, természetesen illegalitásban. Az intézetekben 1500 gyermek mellett mintegy 500 felnőtt lelt rejtekhelyre, köztük Oláh Gábor is, aki később kémiai Nobel-díjat kapott kutatásaiért.
Ezért a tevékenységéért Sztehlo Gábor 1972-ben a Világ igaza címet is megkapta az izraeli Jad Vasem Intézettől – azok a nem zsidó származású emberek kaphatják meg ezt az elismerést, akik a holokauszt ideje alatt úgy mentettek meg zsidó embereket, hogy közben életüket is kockáztatták.
Gyerekköztársaságot hozott lére
Sztehlo munkája itt természetesen még nem ért véget. Sok gyermeknek nem maradt életben egyetlen hozzátartozója sem a világháború végére: róluk gondoskodott ekkor a lelkész. A kis otthonok helyett nagyobb intézményeket működtetett.
Weiss Manfréd családjának egyik tagja több zugligeti villát bocsátott rendelkezésére, ezekben szervezte meg a Pax gyermekotthont, melynek nemsokára 800 lakója volt.
Zsidó értelmiségiek és katonatisztek, munkások és hivatalnokok árván maradt gyermekei töltötték meg az épületeket: Örömváros, azaz Gaudiopolis néven hoztak létre gyerekköztársaságot, amely saját törvényei szerint, teljes demokráciában működött. Az itt élők természetesen tanultak, de emellett építkeztek, dolgoztak, gazdálkodtak, saját pénzzel rendelkeztek, vicclapot adtak ki. Sztehlo Gábor csak tanácsadója, nem pedig vezetője volt ennek a szigetként működő kis világnak, melyben a polgárok sorában szerepelt Horváth Ádám rendező, Orbán Ottó költő, Sárközi Mátyás irodalmár is.
A magyar állam nem ismerte el munkáját
Sajnos 1950-ben államosították, később felszámolták Gaudiopolist: a lelkésznek, aki mindenét a fiatalságért adta,
semmije sem maradt, öregeket és fogyatékos embereket gondozó otthonokat kezdett el szervezni, majd később egyet ő maga is vezetett.
Családja 1956-ban elhagyta az országot, és Svájcban telepedett le, ő azonban maradt egészen 1961-ig, amikor is látogatása során, külföldön kapott szívrohamot. Kezdetben nem utazhatott haza kezelései miatt, ezután pedig már nem lett volna erre lehetősége, így 1974-ben bekövetkezett haláláig Svájcban élt, itt is lelkészként szolgált.
A magyar államtól nem kapott elismerést munkásságáért, alakját ugyanakkor a Valahol Európában című filmben róla mintázott főszereplő örökre őrzi. Gaudiopolisról dokumentumfilm, később tévéjátékfilm is készült, Sztehlo nevét pedig alapítvány, iskolák és gyermekvédelmi intézmények is viselik.
Ha az is érdekel, hogyan börtönözték be Karády Katalin szerelmét a második világháború végén, olvasd el ezt a cikkünket!
