Ilyen volt a 60-as évek legnagyobb áramszünete: világháborús pánik tört ki New Yorkban

Olvasási idő kb. 2 perc

Talán még mindannyian emlékszünk a 2025 tavaszán Portugáliában és Spanyolországban bekövetkezett nagy áramszünetre, amely miatt gyakorlatilag megbénult a két állam: műtéteket kellett elhalasztani, liftben ragadtak emberek, elsötétültek a boltok. Ilyen szintű áramkimaradás nem gyakori Európában, ám a karibi szigetországban, Kubában egy év alatt többször is előfordult.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy mi történne ilyen esetben Magyarországon, ahol szintén minden nap, majdnem minden tevékenységünk végzésekor elektromos áramot használunk: legyen szó bankolásról, vásárlásról, de ma már sok háztartásban villannyal működik a fűtés, a vízmelegítés és a tűzhelyek is. 1965-ben, amikor még jóval kevesebb eszköz igényelt elektromosságot, de a közvilágítás már azzal működött a nagyvárosokban, elképesztő pánikot keltett az áramszünet New Yorkban.

Egy apró hiba okozta a legnagyobb áramszünetet

1965. november 9-én közel 30 millió ember maradt áram nélkül, és ezt egy banálisnak tűnő hiba okozta. A Niagara-vízesésnél lévő vízerőműből indult az a nagyfeszültségű kábel, amely helyi idő szerint negyed hatkor túlterhelődött – nem az Egyesült Államokban, hanem kanadai területen. Ennek az lett a következménye, hogy más kábelek és transzformátorok igyekeztek pótolni a kieső energiát, ám ezek is sorban felmondták a szolgálatot. 

Rendőr igyekszik a forgalmat irányítani a New Yorki-i áramszünet alatt
Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

Mindössze 12 perc alatt 128 ezer négyzetkilométernyi terület, Kanada keleti része és hét amerikai állam szinte teljesen elsötétült. 

Ez azért történhetett meg, mert a második világháború után széles körben elterjedtek a háztartási gépek, amelyeknek az áramigényét ki kellett elégíteni, és olyan bonyolult elektromos hálózatok jöttek létre, amelyeket csak kevés szakember látott át. Korábban, ha valami meghibásodott, akkor az esetleg egy erőmű körzetét érintette, nem a teljes hálózatot. 

Pánik tört ki az áramszünet miatt

A több millió ember közül talán azok jártak a legrosszabbul az áramszünet miatt, akik éppen úton voltak New Yorkban a metróval: ez hozzávetőleg 800 ezer utast jelentett. Ők a szerelvényekben ragadtak, körülöttük elsötétült az alagút. Ám ahogy idén tavasszal is, rengeteg ember ragadt liftekben, irodaházakban vagy vonatokon is. 

A metró utasai igyekeznek kifelé a sötét alagútból a New York-i áramszünet idején
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Az emberek azt hitték, kitört a harmadik világháború, és az áramkimaradás kezdetén pánikhangulat lett úrrá az érintett területeken, ám ez szerencsére rövid idő alatt alábbhagyott, és nem történt komolyabb rendbontás New Yorkban. 

Csupán öt helyszínen jelentettek rendbontást, és a több millió lakosú városban mindössze 59 embert állított elő a rendőrség. 

Egy másik, sokkal örömtelibb következménye az volt az áramszünetnek – amit később más nagyobb kimaradásoknál is megfigyeltek, hogy kilenc hónappal később ugrásszerűen megnőtt a születések száma.

Annak érdekében, hogy a jövőben ne történhessen meg, hogy egyetlen hibás alkatrész miatt egy teljes hálózat felmondja a szolgálatot, a szakemberek olyan biztonsági elemeket építettek be, amelyek ezt megakadályozhatják. A rendszer még mindig nem tökéletes, hiszen az 1965-ös eset után 1977-ben és 2003-ban is óriási áramkimaradás történt az Egyesült Államokban. 

Ha a modernkori apokalipszis forgatókönyvére is kíváncsi vagy, ezt a cikkünket ajánljuk.  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.