Ebbe a 6 kígyóba ne köss bele, ha kedves az életed

Olvasási idő kb. 2 perc

Hallottál már a halványsávos tengeri kígyóról vagy a kispikkelyű tajpánról? Ők is vannak olyan veszélyesek, mint a hírhedt fekete mamba vagy a királykobra.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a bolygónkon élő több mint 600 mérgeskígyó-fajból körülbelül 200 jelent komoly veszélyt az emberre: marásuk maradandó károsodást vagy akár perceken belüli halált is okozhat. A Live Science gyűjtése nyomán mutatunk is néhányat a legveszedelmesebb kígyófajok közül.

Arab efa 

Ez a viperafaj Közép-Ázsia és India egyes részein honos, és a legerősebb mérge ugyan nem neki van, de mivel sűrűn lakott területeken is gyakran megfordul, a mérgessiklófélék közül ő követeli évente a legtöbb emberéletet.

Arab efa (Echis carinatus)
Fotó: Lensalot / Getty Images Hungary

Királykobra

A Dél- és Kelet-Ázsia erdőségeiben élő királykobra (Ophiophagus hannah) ritka esetben elérheti az 5,6 méter hosszúságot, és ezzel ő a legnagyobb létező mérges kígyó. Ha fenyegetve érzi magát, akár embermagasságig is felágaskodik, és bár kevéssé agresszív állat hírében áll – csak akkor támad, ha nagyon felhergelik –, harapása képes egy elefántot is megölni. Ember elleni támadásainak mintegy fele végződik halállal. 

A királykobra az egyetlen földön fészkelő kobrafaj, és ami kivételes viselkedés a kígyóknál, a nőstény őrködik az újszülöttekkel.
Fotó: looderoo / Getty Images Hungary

Tigriskígyó 

A világ második legerősebb mérgű faja, a tigriskígyó Ausztrália déli régióiban él, beleértve a part menti szigeteket, például Tasmániát. Változatos megjelenésük miatt nem egyszerű felismerni az alfajokat – többnyire a tigris mintájához hasonlóan sávozottak, ám színük, formájuk és méretük is igen sokféle lehet.

Kezelés nélkül az ausztráliai tigriskígyók marása hamar halálossá válik.
Fotó: Ken Griffiths / Getty Images Hungary

A mérgükben található neurotoxinok izombénulást és fulladást, míg a véralvadásgátlók erős és nehezen elállítható vérzést okoznak. Amennyiben az ellenszérumot sikerül a bénulás beállta előtt beadni, akkor a biztos a túlélés, máskülönben nem sok eséllyel lehet visszafordítani a folyamatot.

Kispikkelyű tajpán 

Szintén Ausztráliában őshonos a kispikkelyű tajpán (Oxyuranus microlepidotus), melyet a világ legerősebb mérgű kígyójaként tartanak számon. 

A kispikkelyű tajpán mérge 200-400-szor erősebb a legtöbb csörgőkígyófajénál, valamint 50-szer erősebb a kobrák mérgénél.
Fotó: Ken Griffiths / Getty Images Hungary

Rejtőzködő életmódja és félénk természete ellenére „heves kígyóként” is emlegetik, ha ugyanis fenyegetve érzi magát, azonnal támad, marása pedig egy órán belül képes végezni egy felnőtt emberrel. 

Halványsávos tengeri kígyó

Sokan úgy vélik, hogy az Indiai- és a Csendes-óceánban elterjedt Hydrophis belcheri a leghatékonyabb mérgű kígyó a világon: harapása egyáltalán nem fájdalmas, ám állítólag százszor halálosabb, mint honfitársáé, a szárazföldi tajpáné. 

A halványsávos tengeri kígyó toxinjának néhány milliliternyi adagja több ember halálát is okozhatja.
Fotó: richcarey / Getty Images Hungary

Fekete mamba

A világ leggyorsabb kígyójaként számontartott fekete mamba (Dendroaspis polylepis) Afrika erdeiben és fás szavannáin él, állománya Etiópia déli területeitől Délnyugat-Afrikáig terjed.

A fekete mamba állkapcsának elülső részén elhelyezkedő két, üreges méregfogával fecskendezi be áldozatába a fulladásos halált okozó dózist. A valóságban ez az állat szürkésbarna színű, a „fekete" jelzőt tintaszínű szájüregéről kapta.
Fotó: poco_bw / Getty Images Hungary

Kitűnően mászik fára, a vegetációban tökéletesen rejtőzködik, gyorsasága rövid távon elérheti a 23 km/órás sebességet, hihetetlen lendülettel tud támadni, és mérge olyan erős, hogy még a szérummal való azonnali kezelés sem mindig hatásos: perceken belül beállhat a légzési bénulás.

Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk előző részét is!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.