Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eggyel előrébb lépett a világ legdrágább utcáinak rangsorában a budapesti helyszín, ahol a legtöbbet nőttek az üzletek bérleti díjai egész Európában.

Gucci, Prada, Dior, Versace, Saint Laurent, Hermés, Fendi – Milánó előkelő bevásárlóutcájában egymást érik a világ legismertebb luxusmárkáinak üzletei, és ez még korántsem az összes nagy nevű divatcég, amely jelen van a keskeny Via Monte Napoleonéban. Az utca meglehetősen rövid is, nincs 500 méter sem, de ez az előnyére válik, hiszen korlátozott a hely a boltok számára, ami még exkluzívabbá teszi. 

A világ legdrágább utcája már Milánóban van

A kirakatnézegető window shopperek mellett a környék mágnesként vonzza a valódi vevőket is, akik nem restek kinyitni a pénztárcájukat: 2024 augusztusa és novembere között átlagosan 2500 eurót fizettek egy-egy alkalommal. Ez a legmagasabb átlagos számlaérték a világon. De nem csak ebben tartja a rekordot a Via Monte Napoleone. 

Idézőjel ikon

A milánói utca lett a világ legdrágább kiskereskedelmi helyszíne, megelőzve a híres New York-i Fifth Avenue-t, amely több éven át vezette a rangsort.

Az amerikai Cushman & Wakefield kereskedelmi ingatlanszolgáltató vállalat évek óta rangsorolja a világ legdrágább utcáit és bevásárlónegyedeit az üzlethelyiségek bérleti díjai alapján. Most először került a lista élére európai utca, ami azzal magyarázható, hogy az utóbbi időszakban az olasz utcában nagyot nőttek a bérleti díjak, két év alatt meghaladta a 30 százalékot a drágulás, valamint közrejátszott az euró dollárral szembeni erősödése is. 

A Via Monte Napoleonéban az átlagos bérleti díj négyzetméterenként és évente 20 ezer euró (nagyjából 8 millió forint), míg az Upper Fifth Avenue 11 háztömbnyi szakaszán 19 537 ezer eurót (7,82 millió forint) kell fizetniük a bérlőknek.

Egymást érik a luxusmárkák üzletei a világ legdrágább utcájában, a milánói Via Monte Napoleonén
Fotó: Emanuele Cremaschi / Getty Images Hungary

A londoni New Bond Street, ahol a bérleti díj évi 17 210 euró (6,94 millió forint) négyzetméterenként, szintén feljebb lépett a ranglétrán, és megelőzte a hongkongi Tsim Sha Tsui negyedet, ahol 15 697 eurót (6,33 millió forint) fizetnek a bérlők. A párizsi Champs-Élysées sugárút megőrizte ötödik helyét, bár a tokiói Ginza negyedben tapasztalt erőteljes, 25 százalékos éves növekedést követően csökkent a lemaradása a japán városrésznek. 

A döbbenetes számokhoz nem árt tudni, hogy a cégek óriási forgalmat bonyolítanak a legmenőbb negyedekben, és aki kimarad, az lemarad, így aztán újabb és újabb márkák nyitnak üzletet a felkapott utcákban. A Via Monte Napoleone legnagyobb nevű boltjainak 50-100 millió euró az éves forgalma, ami körülbelül 20-40 milliárd forint. Lássuk a lista első 30 helyezettjét!

A világ legdrágább utcái

Helyezés Város Ország Utca Bérleti díj (euró/négyzetméter/év)
1 Milánó Olaszország Via Monte Napoleone 20 000
2 New York Amerikai Egyesült Államok Upper 5th Avenue (a 49-60. utcák között) 19 537
3 London Egyesült Királyság New Bond Street 17 210
4 Hongkong Kína Tsim Sha Tsui (főutcai boltok) 15 697
5 Párizs Franciaország Avenue des Champs-Élysées 12 519
6 Tokió Japán Ginza 11 582
7 Zürich Svájc Bahnhofstrasse 9585
8 Sydney Ausztrália Pitt Street Mall 7832
9 Szöul Dél-Korea Myeongdong 6719
10 Bécs Ausztria Kohlmarkt 5400
11 Sanghaj Kína West Nanjing Road 5095
12 Szingapúr Szingapúr Orchard Road 4576
13 München Németország Kaufinger/Neuhauser 3840
14 Ho Si Minh-város Vietnám Dong Khoi 3594
15 Athén Görögország Ermou 3480
16 Barcelona Spanyolország Passeig de Gracia 3180
17 Dublin Írország Grafton Street 3024
18 Amszterdam Hollandia P.C. Hooftstraat 2800
19 Kuala Lumpur Malajzia Suria KLCC 2701
20 Prága Csehország Parizska 2700
21 Isztambul Törökország Istiklal 2396
22 Újdelhi India Khan piac 2241
23 Toronto Kanada Bloor 2074
24 Oslo Norvégia Nedre Slottsgate 1843
25 Stockholm Svédország Biblioteksgatan 1749
26 Koppenhága Dánia Stroget (és Vimmelskaftet) 1742
27 Luxemburg Luxemburg Grand Rue 1740
28 Antwerpen Belgium Meir 1700
29 Budapest Magyarország Váci utca 1680
30 Lisszabon Portugália Chiado 1620

Budapesten kilőttek az árak

A budapesti Váci utca a 29. helyre került a világ legkevésbé megfizethető utcáinak rangsorában, ezzel a magyar főváros egy hellyel előrébb lépett az előző évhez képest.

Abban viszont a Váci utca megszerezte az első helyet, hogy nálunk nőttek a legnagyobb mértékben a bérleti díjak, egy év alatt 27 százalékos volt a drágulás. 

A budapesti Váci utca a 29. lett a világ legdrágább bevásárlóutcáinak rangsorában
Fotó: Jászai Csaba / MTI

A jelentésben is kitérnek arra, hogy bár Európában a bérleti díjak növekedése összeségében viszonylag enyhe volt, akadt néhány kiemelkedő helyszín, Budapesttel az élen. Megjegyzik azt is, hogy a Váci utca viszonylag alacsony bázisról indult, a drágulás pedig – ahogy az lenni szokott – leginkább az élénk kereslettel és a korlátozott kínálattal magyarázható. 

Ha túltetted magad a csillagászati árakon, olvasd el azt is, hogy melyikEurópa legdrágább városa.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.