Nincs rákos beteg ebben az országban, és a legboldogabb emberek is itt élnek

Olvasási idő kb. 1 perc

Már az is fantasztikus és egyedülállóan meggyőző érv egy ország mellett, hogy az a világ egyetlen helye, ahol nincs rákbeteg. De Fiji mellett ezen kívül is még egy nagy csomó jó érv szól.

A Csendes-óceán déli részén található, Melanéziához tartozó Fiji összesen 333 szigetből áll. Ebből mindössze kb. 110 a lakott szigetek száma.

A hely, ahol nincs ok aggódni a rák miatt

Ezen a 110 szigeten élnek tehát egyes források szerint a legboldogabb emberek a világon. Ennek nem csak az lehet az oka, hogy állítólag Fijin nincsenek daganatos megbetegedések, de a mesébe illő táj, a fehér homokos, pálmafákkal tűzdelt tengerpart, az örök napsütés és a helyiek híresen barátságos, pozitív és hagyománytisztelő természete is nagyban hozzájárulhat.

És van legalább még egy vaskos érv a britek által 1874-ben gyarmatosított szigetek mellett, melyek 1970-ben váltak függetlenné. Fijire és az ottaniak esztétikai érzékére nem hatott az aktuális szépségideál-propaganda.

Idézőjel ikon

Fijin az egészség, a jó(l)lét és a kiegyensúlyozottság jelképe is a kissé testesebb alkat.

Itt tehát nincs mit takargatni, sőt, még örülnek is az olyan "beach body"-nak, amit máshol csak pironkodva mutogatnánk.

Ha szívesen hallasz más izgalmas és egzotikus uticélokról is, ez a korábbi válogatásunk is neked való.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.