Ebben a kórházban kezelik 10 napja Ferenc pápát: tömegek imádkoznak az épület előtt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ferenc pápát tíz napja ápolják abban a római kórházban, melynek neve II. János Pál óta összefonódik a pápaság intézményével – most hívek tömege imádkozik a szentatyáért a Gemelli előtt.

Nem véletlen, hogy az egészségügyi intézmény előtt a lengyel pápa, II. János Pál szobra áll. A carrarai márványból faragott alak a Gemelli kórház legismertebb páciensének állít emléket, s most ennek a szobornak a talapzata mellett gyújtanak mécseseket, gyűlnek össze és imádkoznak a katolikus egyház hívei.

II. János Pál volt az első pápapáciens

János Pál és a kórház története egy drámai, ám katartikus végkifejlethez vezető esemény alkalmával fonódott össze. Amikor Mehmet Ali Agca négy lövést adott le a pápára, ebbe a kórházba szállították, majd hatórás, heroikus műtét során megmentették életét. Ez volt az első alkalom, hogy pápát kezeltek a Gemelliben, ugyanakkor nem az utolsó: 25 éves pápasága alatt tízszer töltött több-kevesebb időt az intézményben. 

Kezelték jóindulatú daganattal, csípőtörése kapcsán, de itt hajtottak végre rajta légcsőmetszést is halála előtt néhány hónappal, amikor Parkinson-kórja elhatalmasodott.

II. János Pál pápa a Gemelli kórházban
Fotó: Eric VANDEVILLE / Getty Images Hungary

A „pápakórház” már alapítása óta szorosan kötődött a Vatikánhoz. XI. Piusz pápa adományozta Agostino Gemelli teológus-doktornak 1934-ben azt a területet, melyen később az intézményt megalapították. A kórház építése 1962-ben kezdődött meg, és 1964 óta fogad betegeket: megnyitásakor még mindössze 70 ággyal rendelkezett, és csak sebészeti és orvosi patológiai osztályai voltak. 1977-re azonban elnyerte a poliklinika címet, eddigre már 1786 ággyal működött. Három év múlva külön pápai lakosztályt is létrehoztak benne: ezután történhetett, hogy II. János Pál a harmadik Vatikánnak nevezte az intézményt. Az első, igazi Vatikán után a Gandolfo-kastélyban található pápai rezidenciát tartotta második székhelyének – a tíz tartózkodás pedig megalapozta azt, hogy harmadik otthonaként a Gemellire tekintsen.

A kórház nagyon odafigyel a biztonságra

Aki a pápai lakosztályt keresi szemével, annak az E szárny tizedik emeletére kell figyelnie. Itt található a stílusosan fehér és meglehetősen egyszerű berendezésű lakosztály. A háló és a fürdőszoba mellett rendelkezik konyhával, nappalival, ahol a pápa segítői eltölthetik az éjszakát is kihúzható ágyakon, illetve egy térdeplővel és feszülettel ellátott helyiséggel, ahol az egyházfő imádkozhat és misét tarthat, vagy misén vehet részt. Hosszú folyosó vezet a bejáratáig, melyen megerősített őrség figyel a biztonságra:

Idézőjel ikon

a kórház saját biztonsági szolgálatán túl az olasz rendőrség és a vatikáni csendőrség tagjai is szavatolják a pápa biztonságát.

Ebben a lakosztályban csak a katolikus egyház feje gyógyulhat, de az emeleten már betegeket is kezelnek. Ha a pápa olyan állapotban van, egy erkély is rendelkezésére áll, melyről köszöntheti a híveket, illetve innen vezetheti is akár az Úrangyala imádságot, ha állapota megengedi – ez az, amit most kategorikusan megtiltottak a betegeskedő Ferencnek kezelőorvosai.

Ferenc pápa Úrangyala-imát mond a Gemelli erkélyén
Fotó: Alessandra Benedetti - Corbis / Getty Images Hungary

Pizzázott, keresztelt is már itt Ferenc

II. János Pál, ahogy azt már említettük, gyakorta vendége volt a klinikának: vele ellentétben XVI. Benedeket sosem kezelték itt, vagy legalábbis hivatalos nyoma nincs ennek. Ez nem azt jelenti, hogy soha át sem lépte a kórház küszöbét: testvérét, Georgot kezelték a Gemelliben, és őt meg is látogatta itt. Ferenc pápa ugyanakkor többször is megfordult már az intézményben különböző egészségi problémáival. Vastagbélműtéten, sérvműtéten is átesett már a kórházban, ahol hörghurut miatt is feküdt ezt megelőzően. 

Korábbi tartózkodásai során volt, hogy gyógyulását követően együtt pizzázott a Gemelli dolgozóival, egyszer pedig egy újszülöttet is megkeresztelt, ha már éppen a kórházban tartózkodott.

Ha az is érdekel, mi történik, amennyiben Ferenc hosszan nem tud visszatérni feladataihoz, olvasd el erről szóló cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.