Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
„Boszorkányok márpedig nincsenek” – idézik gyakran az 1102 és 1116 között uralkodott Könyves Kálmán híres mondását, amely a közhiedelem szerint az Árpád-házi király bölcs, (a korszakhoz képest) felvilágosult világképéről, a babonákkal való leszámolás szándékáról tanúskodik. Az egyetlen probléma, hogy ilyen mondat sosem hangzott el az uralkodó szájából, aki nagyon is hitt a boszorkányok létezésében.
Könyves Kálmán – aki a későbbi krónikákban olvasható jellemzés szerint súlyos testi hibákkal küzdött, ellenben korának egyik legműveltebb uralkodója volt – 1110 tájékán keletkezett törvénykönyvének 57. számú cikkelyében olvasható az alábbi mondat: „De strygis vero quae non sunt, nulla amplius quastio fiat”. Ezt számos történész és író úgy értelmezte, mint „Boszorkányokkal szemben, akik nincsenek, semmiféle kereset ne legyen”, vagyis a bölcs király betiltotta a boszorkánypereket, ugyanis nem hitt a boszorkányok létezésében.
Ez azonban alapvető tévedés, a középkorban ugyanis többféle boszorkányban, démonban és hasonló természetfeletti lényekben hittek az emberek, az idézett passzus pedig nem a hagyományosan értett, „rendes” boszorkányokat, hanem az ún. strigákat említi. A strigák a kereszténység előtti időkből származó mitológiai lények, egyfajta vámpírok, akik repkedve az emberek vérét szívják, vagy állat alakját öltve kísértik az alvókat, olykor meg is eszik pórul járt áldozatukat. Az ő létezésüket jóval Kálmánt megelőzően több keresztény uralkodó is tagadta, köztük Rothár longobárd király 643-ban és Nagy Károly frank császár 787-ben.
Az efféle átváltozásokra nem képes, ugyanakkor gonosz varázslatokat végző, a termést megrontó, tehenek tejét elapasztó, általában nőnemű boszorkányokat a korabeli hivatalos nyelv maleficáknak és veneficáknak nevezte, és létezésüket egyáltalán nem tagadták. Kálmán király törvénykönyve egyértelműen kimondja: „a bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék a törvény eleibe”. Magyarországon valóban kevesebb boszorkánypert rendeztek, mint másutt Európában – írja Hahner Péter történész –, ritkább volt a végrehajtott halálos ítélet és az egyház sem vállalt szerepet a perekben, ennek okait azonban még nem sikerült tisztázni.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
