Itt látott először havat, és itt ült először vonaton 12 évvel ezelőtt a ma 29 éves kolumbiai balettművésznő. 17 éves korában egyedül átrepülve a fél világot, egyetlen bőrönddel érkezett Budapestre. Bogotában féltésből azt sem engedték neki, hogy tömegközlekedésre szálljon, áldozatkész szülei mégis minden anyagi erejüket összpontosítva inkább a távoli, de biztonságos Magyarországra küldték szeretett kislányukat, hogy megvalósíthassa gyermekkori álmát, és táncművésszé váljon.
Aleja egy kolumbiai, középosztálybeli család első gyermeke, aki szülei kitüntetett figyelmét élvezte öccse megszületéséig és azután is. A művészetekkel átitatott családban felcseperedő lány író édesapa és művészeti vonalon tevékenykedő beszédterapeuta édesanyja mindent megtett azért, hogy Aleja a legjobb nevelést és esélyeket kapja az életben. Ezért már 6 évesen klasszikus balettre járatták, felbérelt taxis szállította az iskolától a táncórákra, kubai tánckurzust fizettek neki 15 évesen, és még azt az ötletét is támogatták 16 éves lányuknak, hogy külföldön képezze magát tovább szenvedélyében, a táncban.
Kolumbia különleges adottságokkal rendelkező ország, mely csendes- és atlanti-óceáni partszakaszokkal éppúgy rendelkezik, mint az Andok magas hegycsúcsaival. Bár Kolumbusz sosem tette lábát kolumbiai földre, az ország mégis róla kapta nevét, melynek déli részén keresztül húzódik az Egyenlítő. Nem csoda tehát, hogy Aleja ideérkezése előtt még sosem látott havat. Itteni élményeinek legszebbjeihez tartozik az első alkalom, amikor fehérrel borított utcákra ébredt, szaladt is rögtön megfogdosni, tapintani, érezni, milyen a hó. Az őszi táj változatos színei is kedvencei közé tartoznak, mert a hóhoz hasonlóan, Bogotában ilyet sem tapasztalni soha.
Miért pont Magyarország Kolumbia helyett?
Az AFS nevű nemzetközi szervezettel érkezett Magyarországra, mert lekésték a jelentkezést a népszerűbb amerikai, angol vagy francia desztinációkra. Ebben az évében Aleja a neki kijelölt családnál élt egy 1000 fős településen, melynek egyik végéből a másikba 45 perc alatt gond nélkül átsétált, fiatalok és idősek pedig egyaránt gyalog vagy biciklivel közlekedtek, és a legmagasabb épület a faluban a 3 emeletes ovi volt.
Ezzel szemben Aleja egy 7 milliós, túlnépesedett latin-amerikai főváros felhőkarcolói közül, kusza és zsúfolt úthálózattal befont forgatagából érkezett, ahol a várost átszelni még tömegközlekedéssel sem elég több óra sem.
Mégis, Aleja talán első igazi kultúrsokkja az volt, amikor első estéi egyikén videóhíváson édesanyjával beszélve elpityeredte magát. „Itteni anyukája” észlelve ezt, szólt fiának, hogy nyújtson oda egy csomag zsebkendőt az elszontyolodott lánynak. A latin temperamentum érzelmi kilengései ennél ezerszer intenzívebbek, így Aleja meglepetten tapasztalta, hogy itt a vigasztaló gesztus a csomag papír zsebkendő, ölelgetés, simogatás vagy puszi helyett.
Társadalom
És tényleg, a társadalmi érintkezésbeli különbségek nagyon jelentősek. Aleja elmeséli, hogy a latinoknak mennyire fontos az érintés, az ölelés, a kontaktusteremtés, ami itt teljesen más. Míg egy latin bizalmas viszonyba kerül, és puszilkodik olyannal is, akit épp hogy megismert, a bizalom építése itt egy hosszabb folyamat. Aleja úgy tapasztalta, bár tovább tart, de ha sikerül kiépíteni a szálat, a magyarok kivételes barátokká lesznek. Sajnos, a külföldiekkel való bánásmód tekintetében már nem csak szuperlatívuszokban nyilatkozik rólunk, azt mondja, jó néhányszor érték a 12 év alatt negatív tapasztalatok. Külföldiként hivatalokban, ügyintézéskor gyakran nyűgösen állnak hozzá, de amikor magyarul szólal meg, az általában szimpátiát szül és gördülékenyebbé teszi az ügymenetet.
A kolumbiai lány nagyon szerény, kedves és nyitott személyiség, aki soha nem ijedt meg a tanulástól és a kötelességektől. Biztosan ennek köszönhető, hogy Aleja a meglehetősen bonyolult magyar nyelvvel is nagyon szépen megbirkózott, bár ahogy visszaemlékszik, igencsak sokkolta, hogy több mint kétszer annyi magánhangzóból gazdálkodunk, mint a spanyol nyelvben, és van kettő, de akár három tagból álló mássalhangzónk is.
Első itt töltött, vidéki évének másik sokkoló élménye, természetesen, a disznóvágás volt. Aleja különös élményként emlékszik vissza a téli falu kora hajnali ébredésére, a rokonok érkezésére, és persze a napindító pálinkákra a nagy hidegben. Nem tudta végignézni magát az ölés pillanatait, de élvezte a szétosztott feladatok között nyüzsgő összegyűltek lázas munkáját, amiből aztán maga is kivette a részét. Nagyvárosi lányként húst korábban csak a szupermarket polcain látott nyers állapotban, így a hurkatöltés és kolbászfűszerezés igencsak újdonságok voltak számára.
Oktatás
Az AFS-év elteltével Aleja első dolga volt Budapestre költözni, hogy balett-tanulmányait megfelelő színvonalon folytathassa, majd beiratkozott egy állami középiskolába, hogy az érettségit is megszerezze. Itt újabb különbségekkel találkozott: Kolumbiában, aki csak teheti, magániskolába járatja gyermekeiket, mert az oktatás színvonala az állami szektorban nem elég magas. Ezek az intézmények viszont iskolabusszal biztosítják a közlekedést is. Itt meglepte az is, hogy a tanárt óra elején felállva köszöntik a diákok a tisztelet jeleként, de még jobban talán az, hogy a tornatermi öltözőkben a lányok egymás szeme láttára vetkőznek, saját külön öltözőfülke hiányában. Aleja hálás azért, hogy színvonalas oktatásban részesülhetett itt a közoktatás keretein belül, és tanárait, szakmai és emberi hozzáállásuk miatt is jó emlékezetében őrzi.
Budapest vs. Bogotá
Az oktatás mellett maga a város is sok meglepetést tartogatott Aleja számára: Bogotá 7 milliós nyüzsgő nagyvárosa 2600 méter magasan fekszik a tengerszint felett egy, az Andokkal körülvett fennsíkon, ezért a viszonylag hűvös dél-amerikai nagyváros melegebb időben az itteni tavaszra, hidegebb napjaiban az itteni őszre emlékeztetik.
Ég és föld a közbiztonság Budapest és Bogotá között. Üdítő luxus számára, hogy nőként, akár az éjszaka közepén, vagy ékszert viselve is nyugodtan sétálhat az utcán az azonnali támadás veszélyétől nem fenyegetve, és nem kell magához szorítania a táskáját sem. A bogotái tömegközlekedésre a túlterhelt autóbuszok és a dugó káoszában való nehéz haladás a legjellemzőbb, ehhez képest a sokféle járműlehetőséget kínáló budapesti tömegközlekedés használata édes teher.
Gasztro-kultúr sokk
És ha már az édességnél tartunk, azt mondja, ha egyszer elhagyja Magyarországot, ami biztosan nagy űrt hagy majd benne, az a túrórudi, a kürtőskalács és a pogácsa hiánya lesz. A táplálkozási szokásokban hasonlóságokat is felfedezett: a kolumbiai főétkezés is levessel kezdődik. A rizs szinte kötelező elem, mely köretként az olyan ételek mellett is megjelenik, amihez mi egy szelet kenyeret ennénk, legyen az a sült hús vagy a tükörtojás. Amivel viszont egy latin-amerikai életében még nem találkozott az az édes tészta: lásd grízes tészta, kakaós vagy diós, illetve mákos tészta. Na, ha ennek jelenségét valaki megmagyarázza egy frissen érkezett latin-amerikainak, az tud valamit! A kenyér édeskés Kolumbiában, a kalácsra emlékeztetőbb, amit reggelihez és uzsonnához fogyasztanak. Ez utóbbi, az uzsonna, itt kevésbé bevett szokás, mint Aleja otthonában. No, és a multifunkci disznózsír! Az andokbeli országban disznózsír helyett inkább az olajat preferálják az asszonyok a konyhában.
Divat
A divattal és az öltözködéssel kapcsolatban Aleja elmeséli, hogy Kolumbiához hasonlóan a nők itt is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy indulnak el otthonról, de otthonában a nők viseletében jobban helyet kapnak az élénk, vidám, merész andokbeli színek: a pink, a piros, a harsány zöldek, sárgák.
12 itt töltött év alapján…
Művészként Aleja hálás azért, hogy balett és kortárs táncművészete itt értő közönségre talál, sok magyar és nemzetközi projekthez hívják, Budapesten klasszikus balettet és kortárs táncot oktat, csoportos és egyéni órákat is tart, szerepel, és gyermekkori szenvedélyének élhet, amelyből itt sokkal jobban meg is tud élni, mint Dél-Amerikában, ezért a jövőt illetően is komoly szakmai terveket szövöget.
Kolumbiában nagyok a társadalmi különbségek, az emberek többet dolgoznak és kevesebbet keresnek, a fegyveres konfliktusok, a drogkérdés és a kritikus közbiztonság az emberek hétköznapjaiban is jelen vannak, mégis Aleja úgy érzi, az ottani ember mosolyog és hálás azért a kevésért is, amije van. Bőkezűen ad az is, akinek alig van miből. Úgy hiszi, mi, magyarok nagyon szerencsések vagyunk, értékelhetnénk jobban is, ami nekünk jutott, ő legalábbis nagyra értékel minden jót, amiben itt része lehet.
