Egyre több látogató viselkedik botrányosan Velencében, most tiltott fürdőzés miatt bírságoltak meg egy párt, ráadásul ki is utasították őket a lagúnák városából.
Egy fiatal párnak idő előtt véget ért a nyaralása az olaszországi Velencében, miután rajtakapták őket, hogy a híres Canal Grande csatornában fürödtek.
Kiutasították a botrányosan viselkedő turistákat Velencéből
A 35 éves brit férfi és 25 éves román barátnője kénytelen volt hazautazni Angliába, mert a 450 eurós (175 ezer forint) bírság mellett 48 órára kiutasították őket a lagúnák városából – írja a CNN.

A páros a Szent Márk tér közelében található Accademia hídnál ugrott a vízbe, de a gondolások azonnal értesítették a rendőröket, akik kiemelték a turistákat a csatornából.
Velence turisztikai hivatala közölte, hogy a csatornákban több ok miatt is tilos úszni vagy fürdeni. Egyrészt a nagy hajóforgalom miatt veszélyes, másrészt a víz minősége sem megfelelő.
![]()
Csak ebben az évben 1136 kiutasításról döntöttek a velencei hatóságok, ebből körülbelül 10 tiltott fürdőzés miatt született.
Velence évek óta küzd a turisták tömegével, és a túlturizmus egyik mellékhatása, hogy a botrányosan vagy szabálytalanul viselkedő látogatók száma is növekszik. A városvezetés megpróbál egyensúlyt teremteni a turisták jelentette bevétel és a helyi lakosok szempontjai között.
Korábban bevezették, hogy a kirándulóknak 5 eurós belépőjegyet kell váltaniuk a nyári hétvégéken és egyéb kiemelt időszakokban, betiltották a 25 fősnél nagyobb látogatói csoportokat, és a hangszórókkal kihangosított idegenvezetést.
























