Videón, ahogy az életükért futnak a pánikba eső turisták az Etnánál

Olvasási idő kb. 1 perc

Hajnali 4-kor kitört Európa legnagyobb aktív vulkánja, a szicíliai Etna. A hegyen lévő turistáknak futniuk kellett a hatalmas füstoszlop elől.

Az olasz Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet szerint hajnali 3 óra 50 perckor kezdődhetett a kitörés, ami azóta is „növekvő intenzitással”, „szinte folyamatosan” tart.

A közösségi médiában már számos videót osztottak meg az eseményről. Készültek felvételek a vulkán lábától, és messzebbről is, ahol jól látszik milyen magasra nyúlik a füstfelhő, azonban az igazán megrázó felvételeken magán a vulkánon menekülő turistákat láthatunk.

Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet közleménye szerint az elmúlt néhány órában vékony hamuszemek hulltak alá az égből, a Volcanic Discovery weboldala szerint pedig már tegnap este 10 óra körül érezhetőek voltak a vulkáni rengések, melyek hajnali 1-re erősödtek fel igazán. Ezenkívül a Toulouse-i Vulkáni Hamu Tanácsadó Központ kimutatta, hogy

a hamuból létrejövő füstoszlop már 6400 méter magasságot ért el.

Bármilyen ijesztőnek is tűnik a vulkánkitörés, a cataniai polgármester a Vulkanológiai Intézettel való konzultációja után azzal nyugtatta a lakosokat és a turistákat, hogy kézben tartják az ügyet, és 

"ez egy önmagát ismétlődő jelenség, és a vulkán megfigyelésének fényében már várható volt."

Az Etna valóban sokszor kitör. Februárban magyarok is lefilmezték az eseményt.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.