Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ki az, aki ma elvisz műstoppoltatni egy öltönyt, kosztümöt vagy estélyi ruhát? Meglepő, de sokan, jóllehet, nehéz rátalálni arra, aki ezt a mesterséget még űzi. Többnyire ruhajavító klinikákat érdemes felhívni, mert ha ők fel is hagytak e tevékenységgel, szívesen útbaigazítanak, hogy kihez forduljunk.
Amint az egyik ruhajavítással, tisztítással is foglalkozó varrodában megtudom, Szűcs Miklósné Edit az utolsók egyike, aki ma ezzel foglalkozik Budapesten. Beteg gyermekét neveli, édesanyját ápolja, és most van túl egy lakásfelújításon, ezért kicsit szabadkozva mondja a telefonba, hogy felgyűltek a munkák, már csak szeptemberre tud vállalni.
Milyen ruhákat hoznak önhöz az emberek? – kérdezem Editet.
„Szinte mindenfélét, van, akinek fontos – talán egy emlék miatt –, hogy megőrizze a régi holmit, vagy valami miatt most is hordani szeretné, hiába rágta ki a moly. Márkás, 2-300 ezer forintos öltönyt szintén megéri stoppoltatni. A molyok – ahogy más bogarak is, újabban nagyon elszaporodtak szerte az Európai Unióban. Újfajta rovarölő szereket hoztak forgalomba, amelyek talán nem elég hatékonyak. Márpedig a molyok igen nagy kárt tudnak tenni a természetes kelmékben.”
A műstoppoló régen többnyire szövetruhákat, zakókat reparált… – csodálkozom.
„Ma hoznak mindenfélét! Volt már olyan kérés, hogy egy Nike cipőt hozzak rendbe – ezek egy része most szövetbetéttel készül –, vagy éppen egy kabrió hálós légterelőjét. A gyapjú és kötött – angóra, kasmír – holmikat a saját szálával stoppoljuk meg, úgy, hogy a hiba helye alig látszik. Az is előfordul, hogy kiég, kiszakad valami, de ragaszkodik valami kedves emlék miatt ruhadarabjához a tulajdonosa. Minap egy 90 éves úr kopogtatott be, hogy hozzam rendbe az 50 éves kabátját, mert megszokta, szereti. A műszövés, ha magas szinten űzik, egyfajta textilrestaurálás. Megtalálnak engem gobelinnel, falikárpittal, antik terítővel, díványpárnával is. Sőt, szőnyeggel is, ha nem vastag perzsa.”
(E megállapítás ellen persze most biztos tiltakoznak a textilrestaurátorok, akik gyönyörű, kreatív és széles körű – történelmi, művészettörténeti, textiltechnikai, kémiai – tudást igénylő munkájukat szinte inkognitóban végzik.)
A még praktizáló műstoppolók többnyire középkorú vagy idősebb hölgyek, akik vagy nyugdíj-kiegészítés gyanánt űzik eme kihaló szakmát, vagy azért, mert ezt otthon is tudják gyakorolni, és a lakáshoz vannak kötve – mondjuk, mert éppen beteg van a háznál, akire vigyázni kell, vagy ők járnak már nehezen. Kis pénzt hoz e munka, de van, akinek ez a jövedelemkiegészítés is jól jön.
Amit 700 millióért stoppolnak
Ritkán fordul elől, hogy a nagyvilág tudomására hozzák egy-egy grandiózus textilrestaurátori munka összetettségét. A közelmúltban több hírügynökség közreadta, hogy 2024-ben elkezdik restaurálni Franciaországban a majdnem ezeréves, 70 méter hosszú, hímzett bayeux-i falikárpitot. Ez a műremek színes képeken meséli el Anglia 1066-os, normannok általi elfoglalását. Ezen található a Halley-üstökös első ábrázolása is.
„Nem csak tisztításról vagy egy kis mosásról van szó, hanem számos részlet, elem, hiány pótlásáról, restaurálásáról is. Az a célunk, hogy megállítsuk a további állagromlást, kijavítsuk a sérüléseket, hogy a következő évtizedekben és évszázadokban is fennmaradjon ez a kincs” – nyilatkozta a múzeum kurátora, Antoine Verney.
A kárpit megmozdításához legalább ötven ember összehangolt munkájára lesz szükség. A felújítás teljes ára körülbelül kétmillió euró, vagyis több mint 700 millió forint.
Klinikák, ruháknak
Mint kiderül tehát, ma is szükség van erre a nagy türelmet és jó szemet igénylő mesterségre, hiszen léteznek kedvenc blézerek vagy farmernadrágok, amelyeket sajnál a tulajdonosa eldobni. Magas színvonalú eljárással kikopott, szakadt farmerek javítását is végezzük – olvasom egy hirdetésben. (Persze nem a direkt rongyos nadrágokra kell gondolni…)
Van, amikor nadrágfelhajtás a feladat. Előfordulhat, hogy a kabátban a bélés tönkremegy, ekkor következik a béléscsere. Van, akinek otthon még egy gombfelvarrás is gondot okoz, és szakemberhez fordul vele. A cipzár is tönkremehet, ilyenkor cserélni kell. Más kérdés, hogy a csere többe kerül, mint a turkálóban vett szoknya. A legtöbb helyen nadrág-, zakó-, kabátzsebjavítást is vállalnak, akárcsak méretre történő szűkítést, bővítést. Ma is megesik, hogy valaki az ingje gallérját, mandzsettáját reparáltatná, netán foltozást kér.
Azt hallottam, hogy műszál ruhát nem igazán lehet szépen javítani, ha mondjuk kiégette azt a cigaretta, mert nincs mivel pótolni a hiányt. De régen nem is jártak „nylonban” az emberek. A kötött vagy gyapjúszövet anyagoknál a molyrágta vagy kiégett lyukakat, pecsétes részeket, esetleg szálhibákat vagy szálfutást láthatatlan helyről kihúzott szálakkal tüntetik el. Lényegében újraszövik tehát az anyagot az ominózus helyen, de úgy, hogy azt 10-15 centiméterről lehet csak észrevenni, ha valaki nagyon figyelmesen megnézi.
Érettségi öltönyben a lányom esküvőjén
Amikor még negyedévenként, félévenként kaptak új rend ruhát a jobb módú családok gyermekei, és az emberek nem dobták ki pár hónap után a megvásárolt holmikat, sokan varrattak, és szükség esetén műstoppoltatták bélelt, nehéz, válltöméses, bonyolult kidolgozású, rafinált szabású ruháikat, amelyeket sokszor életük végéig megőriztek. Aki szépen dolgozott, meg tudott ebből a szemrontó foglalkozásból élni, bár meggazdagodni sosem lehetett belőle.
Már nem jön rám az érettségi öltönyöm – panaszkodtak a húszas-harmincas évek magyar filmjeiben meglett férfiak –, pedig ezt fogom felvenni a lányom esküvőjén. Mindez azt bizonyítja, hogy a divat akkor lassan változott, és hogy a jobb módú emberek is évtizedekig megőrizték a felnőttkor küszöbét jelképező komoly, drága, csináltatott ruhát. Ha a szükség úgy hozta, átalakíttatták, az ing gallérját kifordíttatták, a kinőtt zakóból olykor a fiúgyereknek készült kis mellény, nadrág, az abroszt, ha megkopott, átszabatták kisebbre, tálcakendőnek még megtette, az ágytakaró kifakult mintáit ügyesen eltüntették. A zoknit minden háztartásban stoppolták.
A II. világháború után szövetkezetekbe voltak kénytelenek tömörülni a műstoppolók, műszövők, műhímzők. Olykor egy-egy gyár üzemrészlegeként léteztek.
Noppoltak is a sziráki kastélyban
A sziráki Kaszay-kastélyban működött például a Hazai Fésűsfonó műstoppoló üzeme, amely a helyi áfész felügyelete alatt alakult, 1971-ben. A dolgozók kezdetben komoly kiképzést kaptak, meg kellett tanulniuk, hogy a műstoppolás valódi művészet – olvasható az egyik munkásnő visszaemlékezésében.
Igen, munkásnő – nem alkalmazottakról és nem munkavállalókról beszélünk ekkor. Általában a budapesti gyárból szállították oda a javítani kívánt, hosszú hibás szöveteket, amelyeket Szirákon kézzel stoppoltak meg. A munkásokat 3 hónap alatt tanították be, mindenki kapott egy-egy hibás véget, amelyen elkezdhetett dolgozni. Először a szövőnők által megkötött csomókat kellett szétszedni, majd a szálhiányokat pótolni, vagy ha hiányzott egy rész az anyagból, akkor úgynevezett fészekvarrással reparálni. Végül ismét átnézték a javításokat, és noppolással, azaz a szöszök leszedésével fejezték be a műveletet.
A fő székhely a Kaszay ház volt, de más épületekben, mint például a régi vanyarci malomban is dolgoztak műszövők és noppolók. A szirákiakon kívül jártak munkások az üzembe Bujákról, Palotásról, Egyházasdengelegről és Héhalomból is.
Amikor budai úriasszonyok tanultak műstoppolni
A háború után úriasszonyok – ahogy akkor mondták, deklasszált elemek – is próbáltak megélni ebből a foglalkozásból. Horváth Ádám, Molnár Ferenc unokája, így ír édesanyjáról, Sárközi Márta íróról, műfordítóról, szerkesztőről.
„Anyám 44 elején lement ide a Nyúl utca sarkára a szabóhoz, Glassz úrhoz, ahol javíttattuk a ruhákat. Volt ott egy műstoppoló is, és anyám azt mondta, hogy Glassz úr, most nem javíttatni jöttem, hanem szeretnék megtanulni műstoppolni. Glassz úr nem értette, de legyen. Így anyám ott ült mellette néhány hónapig, és megtanulta a mesterséget. Mikor lezajlott a háború, mi itt voltunk Pesten, anyám Szegedre került. Gyalog elment a Balatontól az öcsémmel Szegedre, ahová már elértek az oroszok. Ott találta az Erdei testvérpárt, Feri akkor a Dél-Magyarország főszerkesztője volt, és a Sanyi is ott volt. Szereztek neki egy lakást, és Sárközi Márta megnyitotta műstoppoló műhelyét. Tehát a titokzatos ösztön, hogy a jómódú értelmiségi, Molnár Ferenc lánya, a budai úriasszony egyszer csak lemegy, és megtanul műstoppolni, biztosította, hogy aztán hosszú éveken keresztül ebből éljünk.”
Miközben 1940-től, 12 éven át, haláláig Molnár Ferenc a New York-i Hotel Plázában lakott.
Másutt Ungvári Tamás így emlékszik vissza erre a korszakra:
„A kávéházakban vakmerő emberek körmöltek a betevő falatért, a színházakban olykor hetenként volt egy-egy bemutató. Folyóiratokat alapítottak kispénzű emberek. Molnár, azaz Sárközi Márta – Sárközi György mártír költő özvegye – egy Nyúl utcai villát áldozott Illyésre és társaira. A villa az apjáé, Molnár Ferencé volt egykoron. Márta mindenét feladta a folyóiratért, a háború utáni Válaszért. A végén műstoppolásból kereste a kenyerét egy szövetkezetben.”
Élete egyébként is regénybe illő: Molnár, azaz Sárközi Márta egy roppant előkelő nagypolgári környezetből származó asszony először egy szociáldemokrata történésszel, újságíróval, Erich Kästner és Stefan Zweig fordítójával, Horváth Zoltánnal kötötte össze az életét – 1930-ban született meg gyermekük, a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám. Később, a húszas évei végén Márta beleszeretett a finom tollú költőbe, Sárközi Györgybe: így lett Sárközi Mártává. Férje a Válasz főszerkesztője, irodalomszervező, műfordító, a forradalmi jelentőségű falukutatás ösztönzője, Németh László és Szabó Lőrinc közeli barátja, aki együtt volt munkaszolgálatos Szerb Antallal és Halász Gáborral, és ugyanúgy is végezte, mint a barátai.
Sárközi Márta lépett a férje helyére: szervezte és kiadta a Választ, 1945 és 1948 között. Időközben elbúcsúzik a nagypolgári élettől, gyereket nevel, dolgozik és vigaszt nyújt a tönkretett íróknak, Pilinszkynek és másoknak. Mivel műstoppolt, talán nem tűnt fel a házban, hogy egymásnak adják a kilincset a gyanús idegenek… Szabadidejében pedig egyebek között a Családom és egyéb állatfajtáknak, Gerald Durrell művének lett zseniális fordítója.
