Vannak, akik a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában az ételre gondolnak. Esznek, ha boldogok, ha szomorúak, ha szoronganak, vagy ha jutalmazni akarják magukat. Bármi történik, mindenre az étel a válasz. Az OA (Overeaters Anonymous), azaz az Anonim Túlevők közössége önsegítő csoport, mely nemcsak a kényszeres túlevőknek, hanem egyéb étkezési zavarban szenvedőknek is életre szóló felépülési programmal szolgál.
Emília egész életében túlsúlyos volt. A helyzet a gyermekei születése után romlott el igazán, amikor is huszonnégy kilót hízott. Ugyan volt néhány sikeres fogyókúrája, de mindig visszahízta a leadott kilókat.
„Szeretem az egészséges ételeket, örömmel fogyasztottam őket, nem éheztem, szépen ment a fogyás, de néhány hónap elteltével mégis mindig »elkattant« valami. Feltűnt, hogy akkor száll el a súlyom, ha nincs rendben az életem. Amikor először hallottam az Anonim Túlevők Közösségéről, úgy voltam vele, hogy nincs mit vesztenem, kipróbálom. A legelső gyűlésen a tagokból áradó nyugalom és a béke fogott meg, illetve az a szeretet, amivel fogadtak. Látszott rajtuk, hogy rendben vannak önmagukkal, és nagyon vágytam arra, hogy én is így érezzem magam” – mondja, s elárulja, hogy a program része az is, hogy az evészavarral rendelkezők szembenézzenek magukkal, a múltjukkal, hiszen csakis ezek tisztázása után szabadulhatnak meg például a folyamatos túlevéstől (vagy a nem evéstől). Emília számára ez a szembenézés volt a kulcsa annak, hogy már harmadik éve nem eszik kényszeresen.
Andi, amíg el nem kezdett járni az Anonim Túlevőkhöz, klasszikus jojózó volt. Amikor a kisebbik gyermeke megszületett, és visszatért a munka világába, a súlya száz kiló fölé ugrott. Egyre drasztikusabb módszerekkel, például léböjtökkel próbálkozott, hasztalan.
„Idővel elviselhetetlen lett, hogy estig tartom magam, majd hazaérve nekiesem a hűtőnek, s gyakorlatilag evésből alszom el. Hajnali háromkor rendszeresen arra ébredtem, hogy majd szétcsattan a gyomrom és nehezen emésztek. Akárcsak az alkoholisták, én is fogadkoztam, hogy holnaptól nem így lesz, de másnap is így lett. A kényszerességnek ez az ördögi köre kellett ahhoz, hogy az OA-ba jöjjek hat évvel ezelőtt. A program Tizenkét Lépése segítségével megszabadultam huszonöt kilótól, de jelenleg a mindennapjaimra sokkal nagyobb hatása van annak, hogy a programtól a lelki egyensúlyom biztosításához is kaptam eszközöket.”
Szilvi 2019 októberében csatlakozott a gyűlésekhez. Mint mondja, voltak ugyan sportolós periódusai, amikor a testsúlyát kordában tudta tartani, de jellemzően túl sokat és túl sokszor evett naponta.
„Az evés és a fogyni vágyás körül forogtak a gondolataim minden egyes nap. Egy végigkajált hétvége után tudtam, hogy ez nem mehet így tovább, és ellátogattam egy OA-gyűlésre, ahol megtaláltam azt a közösséget, ahol úgy éreztem, hazaérkeztem. Nyitottsággal és elfogadással találkoztam.
Új élményt jelentett, hogy a társaim mély őszinteséggel beszélnek az érzéseikről és arról is, hogyan tanulják meg ezek kezelését, hogy teljes életet éljenek.
Reményt adott, hogy a társak komoly testsúlytól szabadultak meg a program hatására. Bár vannak rossz napjaim, tudom, hogy nem kell ennem, hogy elnyomjam az érzéseimet. Eszközöket, iránymutatást és reményt kaptam az OA-tól ahhoz, hogy ezeken a napokon túljussak. Egyébként a kényszeres evés nem más, mint amikor az ételt használod ahelyett, hogy a problémáiddal szembenéznél. A legtöbben nem tudják, hogy kényszeres evők. Én sem tudtam, hogy beteg vagyok, csak kerestem a megoldást, hogy kijussanak ebből az őrületből – magyarázza Szilvi, és hangsúlyozza, hogy az Anonim Túlevők közösségének gyűléseire nem csak túlevők járhatnak, anorexiások, bulimiások, kényszeresen edzők és ortorexiások is részt vehetnek a programban.
Mi történik pontosan az OA-gyűléseken?
„Ide mindenki önszántából jön és megy el, vagy jön vissza. A honlapunkról tájékozódhatnak az érdeklődők a gyűlések időpontjáról. A gyűlés elején a moderátor köszönti az újonnan érkezőt, megkérdezi, hogy hogyan szólíthatják őt (csak a keresztnevet), illetve, hogy miért csatlakozott a csoporthoz. A válaszadás nem kötelező” – mondja Szilvi, majd Andi veszi át a szót:
„A felépülés Tizenkét Lépésének gyakorlásával tartózkodunk a kényszeres evéstől, és az újonnan érkező társakkal megosztjuk, hogyan csináljuk, hogy nekik se kelljen kényszeresen enniük. Fontos hangsúlyozni, hogy az OA nem profitorientált szervezet, nincs díj, nem vagyunk kapcsolatban semmilyen nyilvános vagy privát intézménnyel, politikai mozgalommal vagy vallási tanítással. A gyűlések végén mindenki annyit dob a kalapba, amennyiről úgy érzi, hogy éppen meg tud válni. „A felépülést keresők választanak maguknak egy szponzort – így nevezik azokat a személyeket, akik előrébb járnak a programban, megtették a Tizenkét Lépést, vagyis már nem esznek kényszeresen, és képesek átadni a tapasztalataikat a rászorulóknak. A szponzor segít kidolgozni az étkezési tervet, mely mindenki esetében teljesen egyéni. A túlevők esetében az absztinencia azt jelenti, hogy a program segítségével tartózkodnak kényszeres evéstől és a kényszeres evési magatartási formáktól. Tehát ez az egész nem úgy néz ki, hogy bejön valaki az utcáról, és a kezébe nyomnak egy általános étkezési tervet. A különbség a fogyókúrás klubhoz képest az, hogy mi érzelmileg és spirituálisan is fejlődünk, és egy életen keresztül figyelünk magunkra”.
Egy drogos és egy kényszeres evő nem sokban különbözik egymástól
Minden utcasarkon találni egy élelmiszerüzletet, egymást érik a gyorséttermek, a kifőzdék, az aluljárókban pékáru illata terjeng. Szilvi úgy véli, hogy a kényszeres evők óriási stressznek vannak kitéve, hiszen naponta eshetnek kísértésbe, és az egészben pont az a nehéz, hogy míg alkohol és drog nélkül lehet élni, táplálék nélkül nem.
„Egy túlevőnek is muszáj ennie, csak nem mindegy mit, mikor és hogyan.
Ahogy nincs gyógyult alkoholista vagy drogos, úgy gyógyult kényszeres evő sincs.
Segítség nélkül hosszú távon képtelenek lennénk megőrizni az absztinenciát. Mi az OA-programmal eszközt kapunk arra, hogy amikor érzelmi turbulenciák jelentkeznek, ne az ételt válasszuk, hanem más, építő jellegű dolgot.”
Piros, zöld és sárga, avagy veszélyes, biztonságos és közepesen biztonságos ételek
„Mi piros ételeknek nevezzük azokat az ételeket, amik belobbanthatják a kényszeres evést. Ez mindenkinél más és más. Nekem pirosak a cukros ételek, amik jellemzően a krémes sütemények, vagy a sós, zsírban gazdag ropogtatnivalók. A zöld ételek biztonságosak számomra, a sárgák pedig csak bizonyos párosításban vagy élethelyzetben fogyaszthatók. Nekem sárga a gyümölcs, ami egy normálisan működő embernél egészséges ételnek számít. Ha fehérjével eszem, semmi bajom, abba tudom hagyni a tervezett mennyiség elfogyasztása után, és nem érzek késztetést a folytatásra, de ha gabonafélével fogyasztom, akkor sokkal nagyobb erőfeszítést kíván abbahagyni a gyümölcsevést (ha egyáltalán sikerül)” – magyarázza Emília.
Andi, Szilvi és Emília mára összhangban vannak önmagukkal, a programnak köszönhetően sokkal elfogadóbbak lettek saját testükkel és testképük is javult. Emília például az elmúlt két és fél évben közel 60 kilótól szabadult meg, de mint mondja, a fogyás csak egy kellemes „mellékhatás”. A súlyvesztésnél nagyobb sikerként könyveli el, hogy már nem kell ételekkel tompítania magát ahhoz, hogy szembe tudjon nézni az élet nehézségeivel.
