Megrendezte saját halálát a <i>Száll a kakukk fészkére</i> írója, hogy elmeneküljön az FBI elől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyesek a végsőkig képesek elmenni, hogy megússzák a törvény szigorát – a Száll a kakukk fészkére világhírű írója, Ken Kesey öngyilkosságot színlelt, amikor a hatóságok marihuána birtoklása miatt akarták felelősségre vonni.

Az 1935-ben Coloradóban született és Oregonban felnőtt Kesey a Stanford Egyetemen tanult kreatív írást, majd egy pszichológushallgató ismerőse javaslatára tesztalanyként részt vett egy CIA által pénzelt kísérletben, ahol a kokain, az LSD és más szerek önkéntesekre tett hatását vizsgálták. Kísérleti nyúlból később a kórház idegosztályára került betegfelvigyázóként, az itt szerzett élményei inspirálták 1962-ben megjelent regénye, a Száll a kakukk fészkére cselekményét, mellyel egy csapásra világhírűvé vált.

Öngyilkosság marihuána miatt?

A könyv bevételeiből Kesey Kaliforniába költözött, és belevetette magát a virágzó ellenkultúrába, saját közösséget alapított, melynek tagjai egy színpompásra festett busszal járták Amerikát, féktelen partikat csaptak, és a létező összes kábítószert kipróbálták – a Vidám bajkeverők névre keresztelt társaság tagjai között még a korszak legnépszerűbb hippibandája, a Grateful Dead zenészei is megtalálhatóak voltak.

Nem csoda, hogy idővel a hatóságok is felfigyeltek Kesey és barátainak tevékenységére, 1965-ben az írót marihuána birtoklásának vádjával akarták lekapcsolni – érdekesség, hogy az LSD-t csak három évvel később kriminalizálták az Egyesült Államokban, a marihuána viszont már a ’30-as évek óta illegálisnak számított –, neki azonban esze ágában sem volt behódolni a törvény szigorának. Annyira ódzkodott a felelősségre vonástól, hogy inkább megrendezte a saját öngyilkosságát: leparkolta a híres buszt egy magányos tengerparti sziklán, és hátrahagyott egy költői búcsúüzenetet, majd meg sem állt Mexikóig, ahová már nem ért el az FBI keze.

A Vidám bajkeverők "csodabusza".
Fotó: Harry Herd / Getty Images Hungary

A híres író halálhíre bejárta a sajtót, a kormányügynökség emberei mégis gyanították, hogy átverésről lehet szó, és nyomozni kezdtek Kesey holléte után – hősünk eközben a Csendes-óceán partján található Manzanillo városában bujkált, ahol barátai gyakran meglátogatták őt, és folytatták a féktelen bulizást. A színpompás és furcsa szerekkel dugig tömött busz ezúttal sem maradhatott el, a Kesey-nek otthont adó szálloda tulajdonosa később úgy nyilatkozott, már attól beállt az ember, ha szelesebb napokon elhajtott mellette az ominózus jármű.

Ken Kesey új emberként jött ki a börtönből

A mexikói hatóságok segítségével az FBI többször is majdnem Kesey nyomára lelt, ő azonban mindannyiszor sikeresen kicsúszott a látóterükből – nyolc hónapnyi „nyaralást” követően mégis úgy döntött, hazatér az Államokba, eloszlatja a haláláról szóló téves híreket, és szembenéz a rá váró ítélettel. A bíróság végül öt hónapnyi börtönbüntetésre ítélte, amely komoly hatással volt életére: 1967 novemberében történt szabadulása után felhagyott a féktelen partikkal és a nomád életmóddal, hazaköltözött családja oregoni farmjára, és apja foglalkozását folytatva tejgazdaságot üzemeltetett.

Ugyan nem hagyott fel az írással, későbbi művei meg sem közelítették debütáló regényének sikerét és színvonalát – a Száll a kakukk... 1975-ös filmváltozata talán még a könyv sikerét is felülmúlta, és az összes fontos díjat bezsebelte az Oscar-gálán, Kesey azonban annyira utálta, hogy végignézni sem volt hajlandó soha. Utolsó évtizedeiben a balhés életvitelű íróból lett farmer-családapa sokat betegeskedett, 2001 novemberében májrákban hunyt el, 66 évesen.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.