Részletes forgatókönyv készül, hogy a háború lezárása után több tízezer európai katonát küldenének Ukrajnába.
Európa „meglehetősen pontos terveket” készít a nemzetközi katonai csapatok Ukrajnába küldéséről, hogy az orosz–ukrán háború lezárása után garantálják a biztonságot az országban – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
Európai katonák érkezhetnek Ukrajnába
Ursula von der Leyen a Financial Timesnak adott interjúban közölte: egy multinacionális katonai erő bevetésére vonatkozó terven dolgoznak, amely az Egyesült Államok teljes támogatását élvezi, ezt Donald Trump amerikai elnök többször is megerősítette.

Az egységek várhatóan
![]()
több tízezer európai katonát foglalnak majd magukban,
és az amerikai támogatás egyebek mellett kiterjedhet a hírszerzési- és megfigyelő eszközökre, valamint az utasítási- és irányítási rendszerekre.
„Természetesen mindig szükséges az érintett országok politikai döntése, mert a csapatok bevetése egy nemzet egyik legfontosabb szuverén döntése” – tette hozzá Ursula von der Leyen.
Ukrajna konkrét biztonsági garanciákat követel a nyugati támogatóktól, beleértve a katonai jelenlétet is, hogy egy békeszerződéssel lezárulhasson a három és fél éve tartó háború.
























