Fenékfeltöltés, megcsalás, szökés: a legvadabb pletykák Katalin hercegnéről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Legutóbb tavaly decemberben jelent meg hivatalos eseményen a jövendőbeli királyné, aki a hivatalos közlemény szerint hasi operáció miatt vonult kórházba. Hosszú távolléte miatt azonban a legvadabb pletykák kaptak szárnyra.

A brit királyi család egyik legnépszerűbb tagjának eltűnése hetek óta lázban tartja a közvéleményt és az összeesküvés-elméletek hívőit. Vilmos állítólagos megcsalásától Katalin plasztikai műtétéig a legőrültebb elméletek láttak napvilágot, írja az Index.

Vannak olyan elméletek, miszerint a hercegné a rajta elvégzett hasi műtétet követően kómába esett, ezért nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de az a pletyka is felröppent, hogy a hercegi pár válni készül Vilmos hűtlensége miatt. Olyan meredek elképzelések is bejárták a sajtót, hogy hasi operáció helyett arcplasztikát hajtottak végre Katalinon. És akadtak olyanok is, akik azzal érvelnek, hogy Katalin személyéről igyekezett elterelni a figyelmet a palota azzal is, amikor Károly király rákdiagnózisát olyan hirtelen tette nyilvánossá –

Idézőjel ikon

egy 10-14 napos lábadozási idővel járó nagyműtét ténye önmagában arra késztetett mindenkit, hogy valami turpisságot sejtsen.

Hasi operációtól az arcplasztikáig: így terjed a pletyka Katalinról
Fotó: Mark Cuthbert / Getty Images Hungary

Egyesek szerint a haját sikerült katasztrofálisan rosszul levágni, emiatt bújt el a nyilvánosság elöl, és sokan gyanakodtak akkor is, amikor a hercegnéről lesifotó készült. Az autóban ülő Katalin sokak szerint nem a hercegné volt, vagy arcmását sok más fotóból rakták össze megtévesztő céllal.

Apropó, fotók. A Kensington-palota március 10-én adott közre egy képet a mosolygó Katalinról gyermekei körében. Profi fotósok azonban azonnal kiszúrták, hogy erősen retusálták a felvételt. Ennek nyomán óriási botrány bontakozott ki, a fotót vissza kellett hívnia a palotának, Katalin pedig azt írta: ő photoshopolta azt. 

Ekkor a média előszedte azt a képet is, amelyet Katalin a néhai II. Erzsébetről készített dédunokái körében – a felvételen hemzsegnek az utólagos képmanipuláció jelei,

egyesek szerint könnyen lehet, hogy a rajta ábrázolt emberek soha nem is ültek össze erre a fotóra, csak egymás mellé montírozták őket.

A kommunikációs fiaskó megrendítette a közvélemény bizalmát, és pletykák újabb áradatát indította el. A legvadabb ötletek szerint a hercegné titokban egyenesen Brazíliába utazott fenékfeltöltésre, esetleg Katalin megunta a királyi családot, és gyakorlatilag megszökött. Egy napokban felröppent lesifotó szerint Vilmossal bevásárolni mentek windsori otthonuk környékén, de a népnek erről is megvan a véleménye – mivel ilyesmit ritkán csináltak korábban, sőt, szinte soha, azt gondolják, a megtévesztés eszközével próbálják eltussolni a helyzetet. A jövendőbeli királyné legutóbb tavaly decemberben jelent meg személyesen a nyilvánosság előtt, ezután pedig csak ez év március 10-én tette ki a hírhedt posztot közösségi oldalára, miközben rákbeteg apósa, a király többször is mutatkozott nyilvánosan. A hercegi pár esete jól mutatja: az emberi fantázia nem ismer határokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.