Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
Közismert legenda, miszerint a pun háborúk végén, Kr. e. 146-ban a Karthágót elfoglaló rómaiak porig rombolták a várost, földjét felszántották, és a barázdákat sóval hintették be, hogy a föld terméketlenné váljon, és soha többet ne lehessen újjáépíteni a települést. A kegyetlen lépés máig a végső pusztítás, a teljes eltörlés szinonimájaként él a köztudatban, valójában azonban sohasem történt ilyesmi.
A történet legelterjedtebb változata szerint – amelyet még az 1930-ban kiadott Cambridge Ancient History című munka is megkérdőjelezhetetlen ténynek tekint – Karthágó meghódítója, ifjabb Scipio átkot mondott a legyőzött városra, megtiltotta, hogy ott emberek lakjanak, majd sóval behintette a földjét. Az első két eseményről az ostromot végignéző Polübiosz feljegyzéseiből tudunk, a beszántás és sóval beszórás azonban egyetlen ókori forrásban sem jelenik meg – először jóval később, a 13. században olvashatunk róla VIII. Bonifác pápa egyik bullájában.
Az 1299-ben keletkezett iratban az egyházfő arra szólítja fel a híveket, hogy a vele ellenséges itáliai várost, Palestrinát „Karthágó módjára” le kell rombolni, helyét pedig sóval beszántani. A motívumot a kivételes műveltségéről ismert Bonifác valószínűleg az Ószövetségben találta: a Bírák könyvében felbukkanó történet szerint Szichem városa fellázadt az Izrael felett uralkodó filiszteus király, Abimelek ellen, aki bosszúból a lakókat felkoncolta, a települést porig rombolta, helyét pedig „bevetette sóval”.
A sóval behintés korábban az asszíroknál volt szokás, de csak jelképes rituálé formájában, valószínűleg innen került át a Bibliába. A középkori krónikások fantáziáját is megragadta ez a motívum, a krónikák szerint például Attila 452-ben lerombolta és sóval hintette be Páduát, Barbarossa Frigyes pedig Milánót sózta be 1162-ben.
Karthágó sóval történő behintése több okból is valószerűtlennek hat: egyrészt a történészek szerint Rómában nem volt hagyománya a rituális sószórásnak átok kimondásakor, másrészt ahhoz, hogy a 200 ezer fős lakosú nagyváros, Karthágó összes termőföldjét megművelhetetlenné tegyék, olyan nagy mennyiségű sóra lett volna szükség, amelynek szállítása, sőt előteremtése is a lehetetlennel lett volna határos. Harmadszor, a Pun Birodalmat leigázása után Rómába integrálták, Karthágót pedig később maguk a rómaiak építették újjá és tették idővel a birodalom második legnagyobb városává.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána. Legutóbb Kolumbusz és a lapos Föld került terítékre.
