Legyőzheti a rákot – betegsége ellenére újra dolgozni kezd Károly király

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A rákkal küzdő Károly király, Nagy-Britannia uralkodója visszatérhet a munkába, és újra ellátja majd királyi kötelességeit.

Noha nemsokkal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy nem érzi jól magát III. Károly, Nagy-Britannia királya, a Buckingham-palota bejelentette: az uralkodó hamarosan visszatér a munkábaírja a FeminaMióta februárban daganatot diagnosztizáltak Károly királynál, az uralkodónak több nyilvános szereplését és feladatát le kellett mondania. Most azonban orvosaitól engedélyt kapott arra, hogy visszatérjen a munkába. A Buckingham-palota közleménye szerint ezen a héten már újra el tudja látni királyi kötelességeit, sőt,

a szakemberek szerint minden esélye megvan a teljes gyógyulásra.

Rákkezelő központba látogat és a japán császárt is fogadja a király

Kamilla királynéval egy rákkezelő központba látogatnak, ahol orvosokkal és kezelés alatt álló páciensekkel is beszélgetnek majd. Júniusban pedig Naruhito japán császárt és Maszako császárnét látják majd vendégül. Noha a közlemény nem említette a brit zászlós díszszemlén való részvételét, egyes hírek szerint jó eséllyel ezen is ott lehet majd, hiszen ezt az ünnepséget – amelyet a Brit Nemzetközösség ezredei rendeznek meg – a brit uralkodó születésnapjaként is számon tartják. A díszszemlét minden évben június második szombatján tartják a St. James’s Parkban.

Károly király ismét el tudja látni uralkodói feladatait, visszatérhet a munkába
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

 Sokáig kérdéses volt, Károly király vissza tud-e térni a munkába 

Mint ismeretes, az uralkodónál februárban diagnosztizáltak daganatot, amelyet egy prosztatamegnagyobbodás miatti kezelés alkalmával fedeztek fel. Károly király azóta egy londoni magánklinikán kapott kemoterápiás kezelést. Az uralkodó állapotának jobbra fordulása azért is nagyon jó hír. mert néhány nappal ezelőtt még arról jelentek meg információk, hogy a király nem érzi jól magát. Egyes források szerint az uralkodó temetésének pontos ütemterve is előkerült.

Idézőjel ikon

„Károly elhatározta, hogy legyőzi a rákot, és ezért maximálisan megtesznek érte mindent. Mindenki optimista marad, de valójában nagyon rosszul van. Sokkal rosszabbul, mint amennyit elárulnak róla”

– mondta akkor az uralkodóról egy közeli barátja. A mostani közlemény végén azt is megjegyezték, hogy a király és családja mennyire hálás azért a sok kedves támogató üzenetért, amelyeket az elmúlt egy évben kaptak a tavaly májusi koronázás óta.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?