Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
A császármetszés a közismert legenda szerint a leghíresebb római államférfi, Julius Caesar után kapta a nevét, aki maga is ezzel a módszerrel jött világra – a valóságban azonban a Rubicont átlépő hadvezérnek nincs sok köze a ma már gyakorinak és biztonságosnak számító, az ókorban azonban kizárólag halott anyákon alkalmazott szülészeti eljáráshoz.
Törvény írta elő, hogy ki kell vágni a halott anyából a gyermeket
A módszer eredete a történelem homályába vész, azonban már a görög mitológiában fellelhetők utalások istenekre, félistenekre, akik „tiszta születéssel”, édesanyjuk hasából kivágva látták meg a napvilágot. A római szülésznők, bábák jól ismerték az eljárást, azonban a mai császármetszéssel ellentétben kizárólag arra használták, hogy a szülés során váratlanul elhunyt anyák méhéből kimetsszék a csecsemőt, sok esetben megmentve a kicsi életét – Plinius szerint a Caesar családnév első viselőjét (Julius egyik ősét) is így metszették ki (latinul caedo, caedere) édesanyjából, a történet hitelessége azonban erősen megkérdőjelezhető. Maga Julius Caesar már több mint negyvenéves volt édesanyja, Aurelia halálakor, tehát joggal következtethetünk rá, hogy az ő esetében nem volt szó efféle életmentő beavatkozásról.
Az eljárás nevének eredetére kétféle magyarázat is született: az egyik szerint a 17. század óta használt sectio caesarea elnevezés a latin secare (vágni) és a fentebb említett caedo, caedere (metszeni) igék nyelvtanilag kissé hibás társításából keletkezett, egy másik teória viszont úgy véli, a beavatkozás elnevezése arra a császári törvényre (Lex Caesarea) utal, amely évszázadokon keresztül előírta a rómaiaknak, hogy a gyermekágyon elhunyt nőket csak azután temethetik el, ha a magzatot kivágták a testükből (lásd az előző bekezdést).
Egy német sebész, Jeremias Trautmann 1610-ben hajtott végre először úgy császármetszést, hogy az édesanya is életben maradt, az eljárás azonban csak a 20. századra vált mindennapossá az orvosi eszközök fejlődésének és a higiénia javulásának köszönhetően. Jelenleg majdnem minden harmadik magyar kisbaba császármetszéssel jön a világra, a műtét halálozási aránya pedig százezrelékes nagyságrendű, vagyis sok egyéb mellett a szülészet terén is alaposan meghaladtuk a rómaiakat.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
