Bár a szocializmus idején Magyarország volt a „legvidámabb barakk”, az akkor még létező Jugoszlávia mégis egy másik világot képviselt: egy olyan országot, ahol az Adria partján a szabadság szele jobban fújdogált, mint a keleti blokk többi államában.
Trabant és dzsörzéruha – állítólag ez volt a magyar turisták ismertetőjele az 1970-es és 80-as években Jugoszláviában. A magyarokat azonban nem csupán az Adria kristálytiszta vize és az ódon, macskaköves utcák vonzották, hanem a nyolcvanas években fénykorát élő bevásárlóturizmus is: sokan összekapcsolták az egy- vagy kéthetes tengerparti pihenést egy bevásárlókörúttal a szabadkai piacon.
„Majdnem nyugat, és még tenger is van”
„Aztán láttam magyarokat is, műanyagos Trabant kocsijukkal, ami átmenet az autó és a konflis között. Szandálban, zokniban, hosszú nadrágból átalakított „shortban” (…). Egy jugoszláviai nyaralás számukra egy lépés a paradicsomtól. Ez már külföld, majdnem nyugat és még tenger is van. Csak éppen elég valuta nincs, így hát az egy-két hétre rengeteg élelemmel megrakodva érkeznek. Majd mindegyik családnál van vagy 30 doboz konzerv, sok leveskocka és egy csomó rúd szalámi s otthon eszegetnek, mert az a kevés pénz, amivel kiengedték őket, kell majd orkánkabátra, esetleg szerb szattyánpapucsra” – ismertette egy ausztrál lap újságírója a magyar turisták szokásait 1966-ban.
Jugoszlávia: a másképp létező szocializmus
Az 1945-ben megalapított, a délszláv népeket összefogó Jugoszláv Demokratikus Szövetség (jugo jelentése: „dél, déli”) tengerpartja közkedvelt úticélnak számított a szocializmus évtizedeiben, ahová, bár csak a „baráti” országok látogatására jogosító piros útlevéllel lehetett eljutni, mégis úgy érezhették az ott nyaralók, hogy egy csipetnyi Nyugat várja őket. Politikáról persze nem nagyon volt ajánlatos beszélgetni, de ezt többé-kevésbé tiszteletben tartotta mindenki: az 1980-ban elhunyt Tito marsall több szempontból is eltérő úton járt, mint a „nagy testvér” Szovjetunió és a nyomában lépkedő szocialista államok. Tito egy élhető és működő országot teremtett, ahol az egy főre jutó jövedelem 1970-ben ugyanannyi volt, mint a szomszédos (és kapitalista) Ausztriában; miközben azért demokratikus választásokról és szólásszabadságról ott sem lehetett szó.
Keleti kényelem, nyugati nyugalom
1986-ban, amikor 6500 forint körül volt a havi bruttó átlagkereset, egy jugoszláviai nyaralás a középkategóriába esett: 13-15 ezer forintot kellett érte fizetni. (Bulgáriába már 7-8 ezer forintért el lehetett jutni, a spanyol vagy olasz tengerpartért viszont legalább 20 ezer forintot kellett kicsengetni az IBUSZ-irodában.) Mindez azt is jelentette, hogy egy család, akárcsak napjainkban, egész éven át gyűjtögette az útiköltséget arra, hogy egy héten át élvezhesse az Adria hullámait. Volt, aki pluszmunkát is vállalt: egy 17 éves diáklány például például elmondta az őt nyári terveiről kérdező újságírónak, hogy egy hétig kukoricát címerezett az építőtáborban, hogy előteremtse a nyaralás költségeit: „Augusztus 10-én szüleimmel Csehszlovákiába utazom, ahol öt napot töltök. Amint hazaérkezem, máris készülök a jugoszláviai osztálykirándulásra, ez augusztus 17-22-ig tart.
Tavaly óta gyűjtöm a pénzt erre az útra. Egyébként az Adriai-tenger partján fogunk sátorozni.”
Aki szervezett útra fizetett be, azt nemcsak a tenger, hanem a szállodai kényelem, a medence, „az esti kimenők, a vacsorák és a táncmulatságok” is vonzották – mint például azt a magyar tisztviselő-házaspárt is, akit a Magyar Szó című, Jugoszláviában kiadott lap kérdezett, és akik azt is bevallották, hogy ezek a szórakozási lehetőségek a tervezettnél többe kerültek.
Levi´s farmer, rumpuncs, Adidas tornacipő
Az 1980-as évektől kezdve a kevésbé tehetős (vagy a vasfüggönyön túli egzotikumra vágyó) nyugat-európaiak is szívesen látogattak Jugoszláviába. Őket elsősorban a nyugat-európai fizetésekhez mérten olcsó szállás, a finom ételek és a meleg, fürdőzésre alkalmas tenger vonzotta. Sokan lakókocsival érkeztek, és összekötötték a jugoszláv nyaralást más kelet-európai országok (például Bulgária vagy Magyarország) meglátogatásával. Míg azonban egy nyugat-német építőmunkás számára olcsósága miatt volt elsősorban vonzó Jugoszlávia, a magyarokat sokszor az elérhető nyugati árucikkek vonzották. A szocialista blokk országaihoz képest „Jugóban” soha nem látott árubőség várta a látogatókat:
be lehetett szerezni a Levi´s farmert, a Jugoton bakelitlemezt, a japán elektronikai berendezéseket, a jó minőségű, nem műszálas fehérneműt, és a Németországban dolgozó vendégmunkások jóvoltából különféle nyugati kozmetikumokat is.
Az Eurocream, a rumpuncs, a Coca-Cola, a különféle likőrök (kiváltképp a kókusz- és a tojáslikőr), a magasszárú Adidas sportcipő – csupa-csupa kincs, amiről a vasfüggöny mögött legfeljebb álmodozhattak azok, akik a szocialista nagyáruházakban és népboltokban vásároltak.
Csempészek a határon
A csempészet, természetesen, már akkor is illegálisnak számított, de az élelmes utazók sokszor kijátszották a szigorú vámhatóságot. A déli határokon sokszor érkezett Magyarországra a jugoszláv rumpuncs, cserébe pedig trappista sajtot, dióbelet vagy élesztőt vittek a jugoszláv „turisták”, amit aztán több száz százalékos haszonnal adtak el az eszéki vagy a szabadkai piacon. Baja és Szeged környékén több száz család élt a Jugoszláviában olcsón vásárolt, majd hazánkban értékesített konyak vagy tisztaszesz hasznából, de az is megesett, hogy egy nyugdíjas, „hatvanas nénike” nyugdíj-kiegészítésként cipőket csempészett.
Oxigénpalackkal a szabadkai piacra
A bevásárlási láz (valamint a csempészet és a valutakereskedelem) a 80-as évek végén hágott a tetőfokára. Honfitársaink hűtőszekrényeket, mosógépeket, szagelszívót pakoltak a Trabant vagy Wartburg utánfutójába vagy tetőcsomagtartójába, de kerestek csónakmotort, gázkályhákat, Adidas trikót és melegítőnadrágot is. „Viszik, pakolják a nagy kartondobozokba csomagolt háztartási felszereléseket” – számolt be a Dolgozók című újvidéki lap 1988-ban a magyarok vásárlási szokásairól, amikor a bevásárlóturizmus tetőzött: „Aki nagyobb értékű árucikket vásárol, a valutakiváltás és a vámkedvezmény miatt magával hozza egész családját. A Kossuth Rádió szerint nem ritka eset, hogy egyesek infúzióra kapcsolt betegeket és oxigénpalackos gyógykezelteket is megsétáltatnak oda-vissza a határon, hogy minél több pénzt kiválthassanak.”
A rendszerváltás után egy darabig még virágzott a bevásárlóturizmus, aztán a szigorodó törvények és Jugoszlávia szétesése alaposan megtépázta az oda irányuló turizmust. Napjainkban ismét kedvelt úti célnak számít az Adriai-tenger – és, akárcsak negyven éve, ma is lehet azon vitatkozni, hogy Horvátország olcsóbb-e, vagy a Balaton. (Borítókép: Fortepan / Szentkuthy Ibolya)
Ha szívesen olvasnál még a korszak nyaralási szokásairól, ezt a cikket ajánljuk.
