101 évesen újíttatta meg a jogosítványát, de a bátyjának is még érvényes a jogsija

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy második világháborús veterán férfi kíváncsi volt rá, hogy alkalmasnak találják-e a vezetésre, ezért megkísérelte meghosszabbíttatni a vezetői engedélyét. Talán önmagát is meglepte azzal, hogy milyen könnyen vette az akadályt.

A Texasban élő Thomas "Ed" Davis 101 éves korában úgy döntött, hogy megújíttatja a jogosítványát. A helyi szabályozás szerint kétévente kötelező 85 év fölött alkalmassági vizsgára menni, ahol egy meglepően, sokak szerint aggasztóan egyszerű feltételnek kell megfelelni - írta meg a Totalcar.

A 101 éves bácsi körültekintően vezet a friss jogosítványával

Thomas "Ed" Davist meglepően könnyű kihívás elé állították, már amennyiben könnyű 101 évesen kitölteni egy nyomtatványt,majd felolvasni egy papírlapról a szöveget. Márpedig csak ennyit kellett megtenne, hogy alkalmasnak találják. Sokan aggódnak amiatt, hogy nem elég szigorú és komplex a vizsgálat, ugyanakkor Davis bácsi esetében semmi ok az aggodalomra.

A 101 éves férfi tisztában van a képességeivel, ezért nem száguldozik, sőt, fokozottan vigyáz, amikor a volán mögött ül
Fotó: James Osmond / Getty Images Hungary

Saját elmondása szerint a második világháborúban és Koreában is harcoló férfi nagyon óvatosan vezet, a megengedettnél mindig egy kicsivel lassabban megy, hiszen tisztában van vele: a reflexei már nem olyanok, mint régen. A környékbelieknek nem kell attól tartaniuk, hogy a szintén érvényes jogsival rendelkező, 103 éves bátyjával gyorsulási versenybe kezdenek.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.