Ilyen a Metallica legnagyobb slágere jelnyelven: videó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jelnyelven tolmácsolja a legnépszerűbb rockslágereket Taci Lynn. A több mint egymillió követővel rendelkező influenszer videós csatornáján azok is megismerhetik a jelnyelvet, akik nem kényszerülnek rá a használatára. Taci gyermekének kezdte ilyen módon tolmácsolni a zenéket.

Taci Lynn jelnyelvű zenei csatornája egy szomorú családi esemény okán indult el. Fia egy genetikai betegség, az úgynevezett Sanphilippi-szindróma miatt bekövetkezett mukopoliszacharidózis miatt vesztette el hallását. Édesanyja tolmácsolásában azonban a tinédzser hallgathat zenéket, nem is akármilyen formában. 

A jelnyelvet úgy lehet meghatározni, mint egy gesztusokon alapuló, vizuális típusú nyelvet - írja a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) honlapja. Ugyan a jelnyelv minden országban egyedi, azaz nincsen nemzetközi jelkészlete, mindenhol a helyi jellegzetességek alapján megalkotott kézmozdulatok képezik az alapját, mely természetesen az országhatárokon belül egységes. (A gesztikuláció mellett fontos a mimika és a testtartás is.)

Az alábbi videóban a Metallica Nothing Else Matters című dalát nézheted meg jelnyelven, de érdemes Taci többi videójába is belenézni, mert számos kedvelt zeneszámot fordított már le jelnyelvre. 

@taci.lynn #nothingelsematters #sanfilipposyndrome #myhero ♬ Nothing Else Matters - Metallica

Erről szól a Metallica legismertebb száma

A Nothing Else Matters a Metallica egyik legismertebb albumán, a Blacken debütált 1991-ben. Nemcsak a rajongóik számára tartogatott számos, azóta is kedvelt dalt, de a nyilvánosságot is meghozta a zenekarnak, ez volt ugyanis az első olyan lemezük, ami a rádiós sugárzásokban is áttörést hozott. A személyes hangvételű, a rock és a blues elemeit ötvöző hangszerelés pedig 30 év múltán is időtállónak bizonyult, a Spotfyon például a legkedveltebb nótáik toplistáján négy dal is szerepel a Black albumról, köztük az örök kedvenc Nothing Else Matters. 

Ha kíváncsi vagy arra, hogy a siket szülőknek milyen kihívásokkal kell szembesülniük, ezt a cikkünket is ajánljuk figyelmedbe

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.