Városrészeket kellett lezárni, fertőtlenítenek, hatalmas járványra készülnek Olaszországban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyre többen betegednek meg dengue-lázban Olaszországban. A hatóságok olyan súlyosnak ítélik a helyzetet, hogy Triesztben például már többször fertőtlenítettek, és az irtás miatt olykor egész városrészeket kellett lezárni. A milánói egyetem virológusa szerint ugyanakkor az olaszországi nyaralást tervezőknek nem kell aggódniuk a kór terjedése miatt.

Már ötször fertőtlenítették Trieszt egyes részeit a dengue-láz miatt, amelyet az Ázsiából származó tigrisszúnyog terjeszt – írja az Economx. Legutóbb június 10-re virradó éjszaka végeztek a szakemberek fertőtlenítést, melynek idejére megkérték a lakosságot, hogy tartsák zárva az ajtókat és az ablakokat, kapcsolják ki a légkondicionáló berendezéseket, és ne engedjék ki a szabadba háziállataikat. 

A súlyos következményekkel és szövődményekkel járó betegség az utóbbi években egyre gyakrabban jelenik meg Olaszországban. Tavaly összesen 362 esetet regisztráltak – a valós szám ennél magasabb lehet, hiszen a fertőzöttek 85 százaléka tünetmentes –, idén azonban jóval több megbetegedésre számítanak, hiszen csak június közepéig 259 esetet jegyeztek fel.

Bár a kór nem terjed emberről emberre, kell hozzá a tigrisszúnyog csípése, a betegség roppant veszélyes. Annál is inkább, mert a megfertőződés nem ad immunitást, sőt, a betegség másodjára gyakran súlyosabb lefolyású, mint először.

Nemcsak Olaszországban okozhat járványt a tigrisszúnyog
Fotó: frank600 / Getty Images Hungary

Több tényező együttesen okozhat járványt Olaszországban

A szakemberek szerint a fertőzések számának növekedésének alapvetően három oka lehet. Egyrészt sokan fertőződnek meg Brazíliában és Argentínában, ahol

Idézőjel ikon

ebben az évben már 5 millió esetet regisztráltak, ami ötszörös növekedés az előző évhez képest.

Fontos tényező az is, hogy megjelent az ázsiai tigrisszúnyog Olaszországban is, és egyre több fertőzésért felelős az invazív rovar. Ennek irtását végzik a fertőtlenítéssel a hatóságok. A betegséget azonban egy másik állat is terjeszti, méghozzá sokkal hatékonyabban: az egyiptomi tigrisszúnyog. Ennek megtelepedését minden eszközzel próbálják megakadályozni a hatóságok, például ellenőrzéseket vezettek be a rovar őshonos területeiről érkező hajók és repülők esetében.

Mindezek ellenére szakemberek közölték: véleményük szerint nem kell lemondani az olaszországi nyaralásokat. „A dengue-láz terjedését nem szabad alábecsülni, és szigorú ellenőrzésre van szükség, de Olaszországban üdülni ugyanolyan biztonságos, mint bárhol máshol” – mondta Fabrizio Enrico Pregliasco, a milánói egyetem virológus kutatója. A tigrisszúnyog már más európai országban is megjelent, köztük Ausztriában, Franciaországban és Németországban. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.