Az ember, aki kétszer élte túl az atombombát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Cutomu Jamagucsi volt az egyetlen, akiről a japán kormány hivatalosan is elismerte, hogy mindkét atombomba-robbanást túlélte. A világ legszerencsésebb (vagy legszerencsétlenebb, nézőpont kérdése) embere túl a nyolcvanadik életévén tudta csak feldolgozni a történteket: ekkor elszántan kampányolni kezdett a nukleáris fegyverek ellen.

1945. augusztus 6-án, reggel fél nyolc előtt néhány perccel Cutomu Jamagucsi észrevette, hogy a munkahelyén hagyta az üzleti ügyek intézéséhez nélkülözhetetlen személyes pecsétjét. Két kollégájával együtt üzleti úton vett részt, és éppen indultak volna haza, Nagaszakiba, amikor Jamagucsinak feltűnt a pecsét hiánya. Megbeszélte társaival, hogy gyorsan beugrik még az irodába, majd utánuk siet a pályaudvarra. A történelem azonban közbeszólt.

Villanás a villamosmegállóban

A 28 éves fiatalember három hónapja élt Hirosimában: munkahelye, a Mitsubishi Shipbuilding (ahol a középiskola befejezése óta dolgozott) üzleti útra küldte a hirosimai hajógyárba. Jamagucsi műszaki rajzoló volt, olajszállító tartályhajók tervezésével foglalkozott. Feleségét és kisfiát Nagaszakiban hagyta, és – hazafias japánhoz illő módon – büszke volt arra, hogy munkájával segíti a japánok küzdelmét a csendes-óceáni hadszíntéren. 

Azon a napon, reggel 8 óra 15 perckor Hirosima Eba nevű villamosmegállójában álldogált.

Látta az égen az amerikai bombázógépeket, sőt, a hangjukat is hallotta, de ez nem számított újdonságnak: Hirosima fontos háborús ipari bázis volt, és a repülőgépek hangja hozzátartozott a mindennapokhoz. Mint ahogy annak sem tulajdonított különösebb jelentőséget, hogy az amerikaiak hónapokkal azelőtt röplapokat szórtak le a nagyvárosokban, figyelmeztetve a lakosságot egy pusztító légitámadásra. A következő pillanatban hatalmas robaj hallatszott. Jamagucsit egy kékesfehér villanás ideiglenesen megvakította, a robbanás pedig elsodorta. Bár felsőteste bal oldala megégett és a dobhártyája is beszakadt, képes volt arra, hogy egy óvóhelyre kússzon.

Hirosima a bombázás után
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

80 000 halálos áldozat

A Little Boy névre keresztelt bomba iszonyatos pusztítást végzett. 580 méteres magasságban robbant fel a város fölött, becslések szerint 70-80 000 ember azonnali halálát okozva. A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, tűzvész pusztított, épületek dőltek össze. Azok közül, akik nem haltak meg azonnal, sokan hónapokkal később hunytak el sugárbetegségben, s Hirosimában a mai napig születnek gyerekek genetikai torzulásokkal, emlékeztetve az emberiséget az atombomba pusztító hatására.

A második atombomba Nagaszaki északi részében robbantGetty Images Hungary
Fotó: Handout

Eba állomása három kilométerre volt a robbanás epicentrumától. Jamagucsi az óvóhelyen találkozott kollégáival: ott töltötték az éjszakát, majd másnap felszálltak a Nagaszakiba tartó vonatra. Nagaszakiban ellátták a sebeit, másnap, augusztus 9-én pedig úgy döntött, bemegy dolgozni a Mitsubishi nagaszaki irodájába. Délelőtt 11-kor éppen a főnökének mesélte el, hogyan szerezte sérüléseit és hogyan pusztította el Hirosimát az atombomba. 

Felettese nem hitt neki, őrültnek nevezte, ám abban a pillanatban ismét felvillant a kék fény.

A Bockscar bombázó ledobta a második atombombát Japánra, ezúttal Nagaszaki városára, három kilométerre a Mitsubishi irodájától. Jamagucsi ezúttal nem sérült meg, de egy hétig magas láztól szenvedett, és folyamatosan hányt a szervezetét ért sugárterhelés miatt.

Az atombombák után

A második atomrobbantás 40 000 ember életét követelte. Japán császára, Hirohito augusztus 15-én megadta magát a szövetséges haderőknek, amiben szerepet játszott az is, hogy a szigetországnak immár a Szovjetunió is hadat üzent, végképp kilátástalanná téve a helyzetet. Jamagucsi az amerikai megszállás alatt tolmácsként dolgozott, majd visszatért a Mitsubishihez, és tankerhajókat tervezett egészen nyugdíjba vonulásáig. Felesége és gyermeke is túlélte mindkét atomtámadást, az 1950-es években további két gyermekük született.

Cutomu Jamagucsi volt az egyetlen, akiről a japán kormány hivatalosan is elismerte, hogy kétszeres túlélő
Fotó: Jemal Countess / Getty Images Hungary

Versek az atomtámadásról

Jamagucsi, amíg aktívan dolgozott, látszólag túllépett a történteken. A nyolcvanadik életévén túl azonban mintha feltört volna belőle az évtizedeken át elfojtott trauma: verseket kezdett írni az átélt szörnyűségekről, amelyek angolul And the River Flowed as a Raft of Corpses (És a folyó úgy hömpölygött, mint a holttestek tutaja) címmel jelentek meg. A nukleáris leszerelés szószólójává vált: amikor 2006-ban bemutatták a Nidzsu Hibaku (Kettős sugárzás) című dokumentumfilmet, a túlélők között Jamagucsi is megszólalt, sőt, életében először külföldre utazott, hogy részt vegyen az ENSZ közgyűlése előtt tartott vetítésen, ahol fel is szólalt a nukleáris leszerelés mellett.

Idézőjel ikon

„Miután kétszer is átéltem és túléltem az atombombát, az a sorsom, hogy beszéljek róla”

– mondta ekkor.

Túlélők Japánban

Japánban hibakusának nevezik az atomtámadások túlélőit. A 650 000 hibakusa között azonban alig néhányan akadnak, akik mindkét atomtámadást túlélték. Cutomu Jamagucsi egészen 2009-ig hivatalosan „csak” a nagaszaki támadást élte túl, ekkor azonban kettős túlélő, azaz nidzsu hibakusa lett – ő az egyetlen, akivel kapcsolatban ezt hivatalosan elismerték, bár feltételezhetően 165 sorstársa volt még. Jamagucsi fia és felesége is daganatos betegségben halt meg, és lányai is egész életükben sokat betegeskedtek. Az egyetlen, hivatalosan is elismert kétszeres atombomba-túlélő gyomorrákban hunyt el 2010-ben, 93 éves korában.

Ha olvasnál arról is, milyen titkos nukleáris kísérletek folytak a Szovjetunióban, ezt a cikket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.