Ezért vonulnak akár önként is börtönbe a japán nők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Különös jelenség ütötte fel a fejét Japánban. A magány, a hideg, az éhség miatt, és az ingyenes egészségügyi ellátás reményében sok japán nő a börtönt választja menedékül.

Az országban állandósult nagy népességszám miatt az idősotthonok folyamatosan telt házzal működnek, így sok, főként magányos idős embernek nem jut megfelelő ellátás. Sokan akár a törvényt is megszegik, csakhogy gondoskodjanak róluk – hiszen ezt jelenleg az idősotthonok mellett a börtönök tudják megadni. Japánban a 65 éves vagy annál idősebb foglyok száma 2003 és 2022 között csaknem megnégyszereződött, ezért inkább idősotthonnak tűnnek, mint elítélt bűnözőkkel teli börtönnek.

Van, aki fizetni is hajlandó, hogy börtönben maradhasson

Japán börtönei csaknem pontosan úgy néznek ki, mint az idősotthonok, ahol a szobákban elmagányosodott, fizikailag és mentálisan megfáradt, a hétköznapi teendők elvégzéséhez segítségre szoruló öreg emberek laknak. A fegyintézetek, melynek túlnyomó többségét nők lakják, jól tükrözik a nemcsak Japánra, hanem a világ legtöbb országára jellemző demográfiai változást: a társadalom rohamosan elöregszik, ami számos problémával, egyebek között elmagányosodással jár. Ez nem kevés idős embernek óriási problémát jelent, éppen ezért sokan közülük Japánban szívesebben maradnának bebörtönözve. 

Japánban is egyre több az elmagányosodott idős ember
Fotó: Runstudio / Getty Images Hungary

Vannak köztük olyanok, akik, ha tehetik, fizetni is hajlandóak azért, hogy életük végéig itt élhessenek, mert a fogházban biztonságban érzik magukat - derült ki a CNN japán börtönökben tett látogatása során készült beszámolóból.

Egyre több nő vonul önként börtönbe

Azok a nők, akik a rácsok mögött élnek, nem eltartottjai a társadalomnak, a börtön gyáraiban keményen megdolgoznak az állam által nyújtott ellátásért. Ez azonban senkinek nem jelent gondot, senki nem panaszkodik emiatt, hiszen a munkáért cserébe gondos ellátás jár. 

A japán nők gyakran szándékosan törvényt szegnek csak azért, hogy börtönbe kerülhessenek
Fotó: Eri Miura / Getty Images Hungary

A börtönben élőknek biztosított a rendszeres étkezés, ingyenes az egészségügyi ellátás és az idősgondozás, és ami szintén nagyon lényeges, senki nem magányos, senki nem érzi magát egyedül.

Japánban az elmúlt 25 év alatt jelentősen megöregedett a börtönpopuláció, ami egyáltalán nem véletlen. A fogvatartottak között vannak, akik szándékosan vétenek a törvény ellen, például élelmiszert lopnak csak azért, hogy újra és újra börtönbe kerülhessenek, ha elfogy a pénzük. Sok idős japán nő a következményekkel számolva vét a törvény ellen, vagy azért, hogy családját mentesítse az alól a teher alól, hogy gondoskodni kelljen róla, vagy azért, mert nem lát más kiutat az életben maradáshoz, mint azt, hogy börtönbe „költözzön”.

A legtöbbjüket azonban a túlélés motiválja. Japánban a 65 év felettiek 20 százaléka szegénységben él, ami igen magas ahhoz képest, hogy ez az arány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 38 tagországában átlagosan 14,2 százalék. A legtöbb idős a rossz életkörülmények, például a hideg és az éhség miatt választja inkább a börtönt, de akadnak olyanok is, akik az ingyenes orvosi ellátás miatt lépnek a bűnözés mezejére.

A tapasztalatok alapján a lopás a leggyakoribb bűncselekmény, amit idős fogvatartottak követnek el, különösen igaz ez a nők körében. A statisztikai adatok szerint Japánban 2022-ben az idős női fogvatartottak több mint 80 százaléka volt börtönben lopásért.

A fogva tartás szabályai is megváltoztak

Japánban a 65 éves vagy annál idősebb foglyok száma 2003 és 2022 között csaknem megnégyszereződött, ami azt jelenti, hogy Japánban minden ötödik rab idős ember. Ez a változás a bebörtönzés szabályait és a fogva tartás körülményeit is átírja, hiszen a börtönőröknek sokkal több olyan feladatuk akad, ami inkább egy idősgondozóéra, mintsem egy fegyencekre vigyázó biztonsági dolgozóéra hasonlít.

A japán börtönök lassan olyanok lesznek, mint az idősöket ellátó otthonok
Fotó: Runstudio / Getty Images Hungary

Óriási problémát jelent az is, hogy az egyedül maradt időseknek a börtönből szabadulva nincs senki, aki segítsen vagy vigyázzon rájuk. A hatóságok szeretnének ezen változtatni, ezért különféle programokat dolgoznak ki annak érdekében, hogy segítsék a börtönből szabaduló időseket az önálló életvitel fenntartásában, például lakhatás támogatásával, illetve különféle kedvezmények biztosításával.

A probléma megoldása égetően fontos, hiszen becslések szerint az idős népesség rohamos tempóban növekszik Japánban, ami azt jelenti, hogy 2040-ben már csaknem hárommillió idősgondozóra lesz szükség az országban.

Mutatunk néhány olyan japán módszert, amitől nemcsak egészségesebbek leszünk, de még a életünket is meghosszabbíthatjuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.