A köpenytől a piros keretes vignettáig: iskolakezdés a 80-as években

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha emlékszel még a Leó jégkrémre, ha te is az Ablak-Zsiráffal fedezted fel a világot, és ünnepnapon úttörő-egyenruhába öltöztél, tudod, milyen volt az iskolakezdés 30-40 évvel ezelőtt. Nem volt jobb vagy rosszabb, mint most. De kétségkívül más volt.

Az iskolatáska nem volt könnyű már a hetvenes és a nyolcvanas években sem, igaz, akkor nem kellett annyi tankönyv, füzet és egyéb kiegészítő az iskolába, amit manapság. Ennek ellenére mégis van miről nosztalgiáznia azoknak, akik még orosz nyelvből feleltek. Nézzük, melyek azok a retró tanszerek, amelyek ma már kedves emlékként élnek bennünk.

A köpeny ápolt és eltakart

Kezdjük az iskolaköpennyel, hiszen ez az egyik legszembetűnőbb különbség a mai sulidivattal szemben. Talán nincs olyan, aki szerette volna a csupa műszál kék iskolaköpenyt, amit egészen a nyolcvanas évek végéig viselni kellett.

A diákoknak nem volt választásuk, hogy szeretnének-e iskolaköpenyt viselni vagy nem Fortepan / Bauer Sándor

Szépnek, stílusosnak egyáltalán nem volt nevezhető. De nem is az volt a funkciója, hogy öltöztessen. Leginkább azt a célt szolgálta, hogy elrejtse a diákok közti különbözőségeket. Az iskolaköpenyben mindenki egyforma volt, függetlenül attól, hogy milyen családi és anyagi környezetből érkezett. Nem mellesleg a ruhát is megóvta a sérüléstől és az összekoszolódástól.

Úttörők és kisdobosok

Tornaórákon is mindenki egyforma volt. A lányok piros, fekete vagy kék dresszben, a fiúk trikóban és kék sortnadrágban tornáztak. A szabadidős foglalkozásokon is mindenki olyan egyforma volt, mint a tojások: a diákok vagy piros, vagy kék melegítőben voltak. A nadrág és a melegítőfölső ujján két-két hosszanti csík futott végig.

Tanórákon iskolaköpenyt viseltek, tornaórán pedig egyforma melegítőben vagy dresszben tornáztak a diákok Fortepan / Szalay Béla

Az iskolai ünnepeken sem lógott ki senki a sorból, mindenki korának megfelelően vagy kisdobos-, vagy úttörőszettben érkezett

Az ünneplő a kifejezetten a kisdobosoknak és úttörőknek varrt fehér ingből, kék vagy piros nyakkendőből, a ma már csak bolhapiacokon beszerezhető „Előre” feliratú csatos övből, és az úttörősípból állt. 

A sulis outfithez a nyolcvanas években hozzátartozott a kvarcóra, a nyakban lógó műanyag pénztárca, és egy kitűző a Modern Talkingról, a Depeche Mode-ról vagy a Pet Shop Boysról.

Technokol és egyenírószerek

Ahogyan a ruha, úgy a tanszerválaszték sem volt olyan óriási, mint manapság. A designerfüzetek helyett a ’70-es években egyszínű kobaltkék papírba lehetett bekötni a füzeteket. A trend a ’80-as években változott meg, amikor a füzeteket a tankönyvekkel együtt otthon mindenki olyan papírba kötötte be, amilyen neki tetszett, majd erre lehetett még egy nejlont is húzni.

Könnyű volt összekeverni az egyforma füzeteket Fortepan / Bauer Sándor

Az sem okozott különösebb fejtörést, hogy milyen vignetta kerüljön a könyvekre és a füzetekre, mert egyféle volt, a piros keretes fehér, azt használta mindenki. 

A tolltartóból nem hiányozhatott a piros-kék végű postairón, a szintén piros-kék végű vagy esetleg szagos radír, és a kéken, zölden, pirosan és feketén fogó négyszínű golyóstoll, a szerencsésebbeknek pedig olyan toll, melynek a felső részén busz vagy hajó úszkált, ha fejre állították a tollat.

Technikaórán nem szivacsos végű ragasztóval vagy stifttel, hanem a jellegzetes szagú Technokollal ragasztottunk.
A tanszereket pedig nem ergonomikus vagy anatómiai iskolatáskába tettük, hanem az általában kék-piros, elöl két fémcsattal záródó téglalap alakú iskolatáskába, vagy aki nagyon menő volt, az fekete diplomatatáskát hordott, ami jó nagyot puffant, ha az óra közepén eldőlt; télen pedig szánkózni is lehetett vele suli után. Az érdemjegyeket, az intőket és a dicséreteket az ellenőrző könyvbe tollal írták be a tanárok.

Őrsgyűlés, faliújság, takarékbélyeg

A tantermekben még nem volt okostábla, a tanárok és a diákok krétával írtak a zöldre festett fatáblákra, vagy a fekete mágnestáblákra, amiket a hetes mindig vizes szivaccsal törölt tisztára, és jelentett minden óra előtt. 

A táblára fehér krétával írtak a tanárok és a diákok Fortepan / Urbán Tamás

Az órákat kezdetben a kényelmesnek semmiképpen nem mondható asztallal egyberögzített padokban töltöttük, majd később a világoszöld asztalos és a fémkeretes székes változat sem volt túlságosan gerincbarát. 

Az osztálytermet neonlámpa világította be, a tábla fölött a régi címer és a nagy költők és írók arcképe díszelgett, míg a tanterem másik végében falon farácsos faliújságok voltak.

Az órák közti szünetben volt lehetőségünk arra, hogy a zsebpénzünkből takarékbélyeget vásároljunk a tanároktól, így tanultuk meg, hogy sok kicsi sokra megy. Délután napközibe jártunk, majd utána őrsgyűlést tartottunk az őrsvezető irányításával, és énekeltünk is, a legjobb hangú diákot kineveztük nótafának, az írnok pedig az emlékeinket az őrsi naplóba jegyezte le.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.