Így váltak az iráni uralkodócsalád emancipált nőtagjai a nép ellenségeivé

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utóbbi napokban az iráni eseményeket figyelve az aggodalom tölthetett el mindenkit: pedig alakulhatott volna mindez másként is, az ország nem lenne a nyugati világ ellensége, ha reformer királyi családja véghez viheti terveit.

Ha az iráni császári család hölgyeire gondolunk, általában az utolsó sah három felesége jut még a téma iránt érdeklődőknek is csak az eszébe: a filmsztár szépségű Fauszia egyiptomi hercegnő, a válás után valóban színésznővé lett Szoraja királyné és a párizsi építészhallgatóból világismertségre szert tevő Farah császárné. Most két olyan kivételes nőre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, akik a női egyenjogúság ügyén dolgoztak a trón közeléből, de végül száműzetésben haltak meg a „nép ellenségeiként”, egy olyan Iránt hagyva maguk mögött, amelynél alig van ma rosszabb hely a világon egy nőnek.

A 7. századi iszlám hódítás óta a népet nem avatták abba be, kikkel házasodnak össze a perzsa uralkodók, elképzelhető így, milyen ledöbbentő volt, amikor Tádzs-ol-Moluk királyné 1928-ban látogatást tett a Kom városában lévő Fatima Maszumeh-szentélyben úgy, hogy

bár a szokás szerint fátylat viselt, az arcát nem takarta el vele, ahogy illett volna.

Egy vallási vezető ezt élesen szóvá is tette, mire másnap Reza sah nyilvánosan verte meg a papot, amiért az megsértette a feleségét – akivel egyébként ekkoriban már nem osztották meg a magánéletüket, a házaspár a többi feleségnek köszönhetően elhidegült egymástól 1916-os menyegzőjük óta.

Tádzs-ol-Moluk határozott asszony volt, iráni muszlimként is megmutatta arcát
Fotó: Pictures from History / Getty Images Hungary

A határozott és ambiciózus asszony azonban a sah számára kapóra jött abban, hogy társadalmilag felzárkóztassa a nőket, véleménye szerint ugyanis nonszensz volt az gazdaságilag, hogy az ország lakosságának fele gyakorlatilag csak úgy eltengődik otthon a négy fal között. Nagy fába vágta ezzel a fejszéjét: a középkorias szokásokat végképp le kellett vedleni, és ezt a fátyollal kezdte (illetve a férfiaknak az európai keménykalapot írta elő), amelyben az együttműködést elvárta feleségétől és közös lányaiktól is. Tádzs-ol-Moluk lett így az első muszlim iráni királyné, aki nyilvános eseményeken megjelent, egymaga reprezentálta akár a koronát, valamint a női egyenjogúságot célzó reformpolitika arcává is vált –

Idézőjel ikon

ami nagyon nem tetszett a vidéki, iskolázatlan, vallásosabb, konzervatív lakosságnak, kivált a klérusnak.

A női öltözködés politikai kérdéssé vált Iránban

Pedig a célt fokozatosan akarták elérni: 1933-ban a kormány először a tanárnőket, 1935-ben pedig már a diáklányokat is arra bátorította, hogy ne viseljenek fátylat az osztályteremben, illetve a kormány támogatásával megalakult a Hölgyek Társasága is, amelynek tagjai az egyenjogúságért kampányoltak. 1936. január 8-án pedig életbe lépett a törvény, amelyről már közel egy évtizede suttogtak. 

Az 1928-as év ugyanis nemcsak az iráni királyné nyilvános felbukkanása miatt volt sokkoló egyeseknek, szintúgy nagy botrányt keltett, amikor Szoraja Tarzi, Afganisztán királynéja fátyol nélkül jelent meg hivatalos iráni látogatása során a sah oldalán.

A papság tiltakozott, és felszólította a sahot, hogy utasítsa a külföldi királynét a fátyol viselésére, de ezt az uralkodó megtagadta.

Emiatt már ekkoriban elterjedt a pletyka, hogy a sah Iránban is tervezi a fátyol eltörlését. (Az afgán királyi párnak egyébként még ebben az évben le kellett mondania a trónról, elkerülve a polgárháborús helyzetet, ugyanis a sajtóban megjelentek azok a fotók, amelyeken az egyébként a több női magazint alapító és azok szerkesztésében közre is működő királynénak kezet csókolnak európai politikusok.)

De vissza a jeles dátumhoz! Aznap Reza sah, a felesége és két lányuk, Ashraf és Samsz hercegnők megjelentek a Teheráni Tanárképző Főiskola diplomaosztóján, ahol a három hölgy fátyol nélkül, nyugati ruházatban nyújtotta át a frissen végzett tanárnőknek az okleveleiket. A sah beszédében kiemelte, hogy a nőket immár nem lehet figyelmen kívül hagyni, és hogy a jövő most már az ő kezükben van. Az újságok közölték a képeket, a rendelet pedig életbe lépett, amely öt évig betiltott Iránban mindenféle fátyolviselést, a hidzsáb mellett ideértve a csadort is. E napot a nők felszabadulásának évfordulójaként ünnepelték az 1979-es iszlamista forradalomig, amely megfosztotta a tróntól a Pahlavi-dinasztiát és eltörölte a monarchiát.

Iránban ellenséget faragtak belőlük, pedig csak egy szebb jövőt építettek
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Rendőri védelemmel léphettek utcára a kalapot viselő nők

A törvény sokaknál kiverte a biztosítékot, az ultrakonzervatív papság gyomra már a fátyol nélküli oktatást és a koedukált iskolákat sem vette be. A rendeletet ráadásul szigorúan és erőszakosan betartatták. A jogi nyomásgyakorlás ellenére az iráni nők jelentős része továbbra is fátylat vagy csadort viselt, vállalva a diszkriminációt: a közintézményekből, de még az éttermekből is kitiltották őket ezért.

A rendőrség is gyakran vegzálta őket, letépve a nyilvános helyeken viselt fátylakat, a tiltakozókat meg is verték, és akár még házkutatást is tarthattak, hogy elkobozzák a maradék ruhaneműt. Sok konzervatív nő inkább nem hagyta el az otthonát, hogy elkerülje ezeket az összetűzéseket. De voltak olyanok, akik öngyilkosságot követtek el, hogy ne kelljen levetniük a hidzsábjukat. Mesed városában tömegtüntetések kezdődtek így, melyeket a hadsereg brutálisan levert, több száz ember halálát, köztük nőkét és gyerekekét is okozva.

Több történész is rámutatott, hogy Reza sah fátyoltilalma példátlan,

olyan hatással volt a szankció sok iráni nőre, mintha az európaiakat kötelezték volna fedetlen felsőtesttel utcára lépni.

Korábban ugyanis, amíg létezett a rabszolgaság intézménye, a rabszolganők egyedül is közlekedhettek, és nem kellett magukat fátyollal eltakarni, mint a tisztességes nőknek, akik lenézték őket ezért. Bár az iráni nőmozgalom már az 1920-as évektől támogatta a fátyol elhagyását, közvetlenül a törvény előtt, az 1930-as évek közepén a 6,5 milliós női lakosságból mégis csupán körülbelül 4000, főként teheráni nő mert fátyol nélkül utcára lépni – ők szinte mind nyugaton tanult, vagy férjükkel ott élő és hazatért felsőosztálybeliek voltak, akik mellé a sah külön rendőri védelmet rendelt 1926-tól.

A fátyol reneszánsza

1941-ben azonban letelt az öt év, ezt követően a nők szabadon öltözködhettek. A fátyol társadalmi osztályjelzővé vált: a vallásos, konzervatív, alacsony iskolázottságú alsóbb osztályok újra elkezdték hordani, míg az iskolázott felsőbb rétegek teljesen elhagyták. A 1970-es évek végi forradalom idején a hidzsáb egyenesen politikai jelképpé vált. A Pahlavi-dinasztia szemében az országmodernizációs politikájuk elutasítását szimbolizálta ez a ruhadarab, amelyet egyre több középosztálybeli, dolgozó nő is elkezdett viselni tiltakozásképp a rendszer ellen.

Voltak, akik a nők tárgyiasítása ellen protestáltak vele, mások a konzervatív nők iránti szolidaritásból viselték, egyesek pedig a nemzeti önazonosság védelmében, a nyugati kulturális befolyás ellen. Egyes ellenzékiek a fátyol nélküli nőket ugyanis a nyugati kulturális gyarmatosítás áldozatainak, a nyugati imperializmus túlfogyasztóinak, az „elkorcsosult nyugati kultúra terjesztőinek” nevezték, akik aláásták az iszlám társadalom erkölcseit, és csak „kicsinosított burzsoá babák” voltak becsület nélkül. De Tádzs-ol-Moluk sem tétlenkedett a háttérben! Vaskézzel alakította európai stílusúvá a teheráni királyi udvart és

Idézőjel ikon

mivel jelentős befolyása volt fiára, az új sahra, akkurátusan választotta ki emancipált menyeit

– még ha személy szerint nem is szimpatizált velük.

Mohammad Reza sah második felesége, Szoraja királyné például igazi nemzetközi celebritásnak számított, azonban a fotó, amelyen Miami partjainál vízisel bikiniben, hatalmas botrányt váltott ki Iránban, széles körben elítélték az uralkodó feleségét fürdőruhájának erkölcstelensége miatt. A fentebbiekből fakadóan így talán semmi furcsa nincs abban, hogy az 1979-es, Homeini nagyajatollah vezette iszlamista forradalom két fontos jelmondata a következő volt: „Viselj fátylat, különben betörjük a fejed”, illetve „Halál a fátyol nélküliekre”.

Ashraf Pahlavi száműzetésből is népéért dolgozott
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

Ellenséggé vált asszonyok

Persze, azok a nem konzervatív nők, akik a forradalom alatt a monarchiával szembeni ellenállásuk jeleként viselték a fátylat, nem számítottak egyáltalán arra, ami következett. Amikor 1979 februárjában először tették kötelezővé a fátylat, a liberális és baloldali nők tiltakozásokkal és tüntetésekkel válaszoltak, és több ezer nő vett részt a nemzetközi nőnapon, 1979. március 8-án szervezett női menetben. Tekintve, hogy a hatalomra jutó papság körében a nőmozgalmak támogatása okán Tádzs-ol-Moluk volt az egyik leggyűlöltebb tagja az uralkodócsaládnak, fia az elsők közt menekítette ki az országból. Az anyakirályné Beverly Hills-i házát a fundamentalista iráni diákok porig égették, így végül is a volt londoni amerikai nagykövet fogadta be Palm Springsben. 

A bátor, a modern Iránért oly sokat tévő asszonyt az új teokratikus rezsim a nép ellenségének minősítette, 1982-ben halt meg így acapulcói száműzetésében.

Kimagasló életmű a magát alulértékelő hercegnőtől

Ashraf Pahlavit gyakran nevezték „a testvére mögötti hatalomnak” is, de mindenképpen kulcsszerepet játszott a nemi egyenjogúsági reformok ideiglenes legitimálásában. Bár erősen támogatta a nők alapvető életfeltételekhez való jogát, mégsem tartotta magát radikális reformernek. Úgy vélte, hogy a legtöbb kormány „krónikus közönye” az oka annak, hogy a nők jogainak világszintű előmozdítása nem valósul meg. Támogatta az írás-olvasás terjedését világszerte, különösen Iránban, ahol testvére, Mohammad Reza sah erőteljes analfabetizmus-ellenes kampányt folytatott.

Ashraf hercegnő tagja volt a Nemzetközi Tanácsadó Bizottságnak az Írástudásért, számos egyéb megbízatása mellett. Apja utasítására 1932-ben megrendezte a Második Keleti Nők Kongresszusát, majd 1965-től az ENSZ-nél tevékenykedett mint Irán képviselője az Emberi Jogok Bizottságában, valamint a Gazdasági és Szociális Tanácsban, de volt az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának elnöke és az Emberi Jogi Főbiztosságának az elnöke is. 13 éven keresztül betöltötte továbbá az Iráni Nőszervezet elnöki tisztségét és elnökölt az Iráni Császári Szociális Szolgáltatások Alapítványában is. 1975-ben aktívan részt vett a Nemzetközi Nőév szervezésében is, mint a Tanácsadó Bizottság tagja, és két külföldi egyetem is díszdoktori címet adományozott neki annak ellenére, hogy

Idézőjel ikon

szüleinek döntése értelmében ő maga nem tanulhatott tovább.

1979-ben a család többi tagjával együtt száműzetésbe vonult, élt Párizsban, Monte-Carlóban és New Yorkban is, ahonnan nyíltan bírálta az Iráni Iszlám Köztársaságot.

Ebben az időszakban három könyvet is írt, amelyekben a családja körüli félreértések tisztázására törekedett. Műveit érzelmileg túlságosan túlfűtöttnek tartják, ezért kevésbé használják őket komoly történelmi forrásként. Ezek mellett több könyvet is fordított franciából perzsa nyelvre, többek között ápolással és gyermekgondozással kapcsolatos köteteket. Ashraf Pahlavi fiatalabb korában alacsony önértékeléssel küzdött. Nem szerette, amit a tükörben látott, erről egyik memoárjában így írt: „Valaki más arcára vágytam… világosabb bőrre, magasabb termetre. Mindig azt képzeltem, hogy ezen a világon alig van nálam alacsonyabb ember.” Talán ez motiválta őt a bátrabb, határozott fellépésre.

Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogyan modernizálta egy magyar katona az iráni hadsereget.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pécsi Balázs
Pécsi Balázs
Újságíró
Pécsi Balázs a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán kommunikáció- és médiatudományból, valamint magyar irodalmból és nyelvészetből diplomázott a szabad bölcsészet szakon belül. Több mint 15 éve dolgozik a médiában, mely során női, férfi és lakberendezési magazinoknál töltött be stylist és enteriőrstylist, szerkesztő, rovatvezető, művészeti vezető, főszerkesztő-helyettes és főszerkesztő pozíciókat. Elsődleges szakterülete a luxus női és férfiivat, a lakberendezés és a csúcsgasztronómia. 2018-ban indította el The Gentleman's Review nevű luxusblogját, 2024-ben jelent meg első, stílustanácsadó és etikettkönyve, a Stílusgourmand is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.