Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A hatvanas évektől kezdve az ifjúság kedvelt szórakozóhelye volt a Budai Ifjúsági Park, amely később tomboló rockkoncertjeiről is híressé vált.
Az Ybl Miklós által tervezett, neoreneszánsz stílusú épület 1883 óta a budai Duna-part impozáns része volt, amely hosszú története alatt helyet adott diplomáciai fogadásoknak, üzleteknek, műtermeknek, sőt, egy rövid ideig a Történelmi Arcképcsarnok is a falai között kapott helyet. De itt sétálgatott Erzsébet királyné, azaz Sissi is; a két világháború között pedig itt működött a Fiume kávéház, ahol Móricz Zsigmond vagy Szabó Dezső is szívesen időzött.
Az épületegyüttes Budapest ostromakor súlyosan megrongálódott, és nem is igen vesződtek a felújításával. 1961-ben végül a budapesti KISZ-bizottság javasolta, hogy a romos épületet szabadtéri szórakozóhelyként hasznosítsák. A fővárosi gyárak és vállalatok KISZ-aktivistái hetek alatt alakították ki a helyet, amelynek végén elkészült a mintegy 2500 fő befogadására alkalmas szabadtéri ifjúsági szórakozóhely, tánctérrel és vacsorázási lehetőséggel.
Szalonzene, táncos-komikus fellépőkkel
Az Ifipark 1961. augusztus 20-án nyitotta meg a kapuit, akkor még csak egy hónapra. Öt forint volt a belépőjegy, kezdetben táncdalénekesek, szalonzene, színészek, komikusok szórakoztatták a közönséget. A nyitórendezvényen Bodrogi Gyula és Németh Lehel léptek fel, vasárnap délelőttönként gyermekműsorral szórakoztatták a kisebbeket, ezenkívül szerveztek divatbemutatókat, táncversenyeket, irodalmi esteket is. Ezután fokozatosan előtérbe került a könnyűzene, és hamarosan a korszak legnépszerűbb együttesei léptek fel a színpadon.
Nem mindegy, meddig ér a szoknya
Csakúgy, mint a táncdalfesztiválok esetében, a cél itt sem csupán az volt, hogy a fiatalok szórakozhassanak. Az állampárt igyekezett kontroll alatt tartani a lázongásra hajlamos ifjúságot; egy ilyen létesítmény pedig több szempontból is lehetőséget adott az ellenőrzésre. Az, hogy milyen zenére szórakozhatnak a fiatalok, kiket engednek be és kiket nem; kik léphetnek fel és mikor – mind-mind fontos eszköz volt az ellenőrzésre. A rendre márpedig ügyelni kellett: az Ifipark igazgatója, Rajnák László, aki hajdan birkózó volt, valamint a budapesti KISZ-bizottság tagja,
jobb esetben csak hazaküldte, rosszabb esetben meg is pofozta azokat, akik nem előírás szerint öltözködtek.
A fiúknak rövid haj, fehér ing, nyakkendő és öltöny, vagy legalábbis zakó volt a kötelező viselet, a lányoknak pedig szoknya – de nem mindegy, hogy milyen hosszúságú, a térd feletti szoknyahosszt nem engedélyezték. Belépéskor mindezt ellenőrizték. A farmer, a vászonnadrág, fiúknál a hosszú haj vagy a koszos ruházat kizáró oknak számított.
„Nem twistszámra történő twistelés”
De nemcsak a külalakra kellett odafigyelni, szigorú viselkedési szabályok szerint lehetett csak szórakozni. Tilos volt például a lekérés, és, mint az 1962-es belépési szabályzat mutatja: „Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése, és más, feltűnést keltő viselkedés.” A teljhatalmú igazgató akár a zenekarokat is hazaküldhette, ha nem találta megfelelőnek a megjelenésüket. Ő döntött a sör és a harapnivalók áráról is, egészen 1974-ig, amikor is kiderült, hogy sikkasztott, és a rendőrség letartóztatta.
Szerették a gimnazisták is
„Kitűnő hangulat és nagy zsúfoltság – így adhatnánk rövid jellemzést” – írta 1963-ban a Népszabadság az Ifiparkról. „A fényárban úszó, nagy kiterjedésű, korszerűen kiépített teraszon a fiatalok sokezres tömege hullámzik. A szerencsésebbek asztalhoz, székhez jutottak, a többiek fáradhatatlanul sétálgatnak fel-alá.” A lap a fiatalokat is megkérdezte, mi vonzza őket a helyre: „Mert itt van a legjobb zene, más nyilvános szórakozóhelyhez különben is még fiatal vagyok” – árulta el egy elsős gimnazista. „A hangulat mindig jó, a környezet szép, s ami a legfontosabb: ide elenged édesanyám egyedül is” – mondta egy másik gimnazista. De az újságíró találkozott a lányait elkísérő szülővel is: „Kislányom már annyit mesélt az Ifjúsági Parkról, hogy kíváncsiságból én is eljöttem, de látom, itt nem kell különösebben vigyázni rájuk. Csupán egyesek öltözködésével és a táncstílussal nem vagyok kibékülve” – árulta el az édesanya.
Fogalommá vált az Ifipark
A hatvanas évek második felétől a magyar fiatalok felfedezték maguknak a beatzenét, részben a nyugati rádióadókon vagy a Nyugatról hazacsempészett lemezeken; továbbá megjelentek a hazai formációk is, amelyek pedig a Táncdalfesztiváloknak köszönhetően rendkívül népszerűvé váltak. A Park első igazi sztárja a Scampolo volt, majd sorra jöttek a korszak legjobb hazai zenekarai: az Ifiparkban fellépni rangot jelentett. Kezdetben sörért és virsliért játszottak, majd 100-150 forintos gázsiért. Fogalommá vált az Ifipark, ahol fellépett – többek között – a Metró, a Bergendy, az Illés és az Omega is. Az első igazi „parkos” zenekar a Sakk-Matt volt, amelynek frontembere, Radics Béla megvadította a közönséget, amikor szájjal vagy foggal pengette gitárját. De nemcsak a neves zenekarok érkeztek ide: megtalálták maguknak a helyet a kezdő zenekarok, majd a külvárosi galerik is, aminek következtében rendőri intézkedésre is sokszor sor került. A korabeli lapokban olvashatunk a Nagyfa-galeriről, amelynek oszlopos tagjai (Nagy Kennedy, Barna Lord, Kacsa, Herceg és Szerzetes becenévvel) a hozzájuk csapódó fiatalokkal együtt 80-100 fős társaságba tömörülve randalíroztak az Ifiparkból indulva végig a budapesti Belváros utcáin, miközben hol náci indulókat énekeltek, hol azt skandálták, hogy „munkát, kenyeret”.
A hetvenes években már a hosszú haj sem jelentett problémát
A Park első virágkora a hatvanas évekre esett, ekkor az igazán népszerű koncertekre akár 7000 jegy is elkelt. (Ez akkoriban, mivel nem volt más ilyen lehetőség, kirívóan magasnak számított.) Rajnák tiltólistájának dacára, egyre többen táncoltak „nem megengedett” módon, sőt,
még csápoltak is, amit be is tiltottak a hetvenes évek elején, az ugrálással és a „rázással” együtt.
Ekkor (átmenetileg) ismét a kulturáltan szórakozók helye lett a park, majd az évtized végén új lendületet vett. Ekkor már a rockra volt igény, a farmer és a hosszú haj sem jelentett akadályt, mert Kádár János egy alkalommal kijelentette, hogy nem lehet a megjelenésük alapján szelektálni a fiatalokat: „Mindenki olyan hosszú hajat hord, amilyet akar, csak mossa” – mondta Kádár. Ekkoriban a Piramis, a P. Mobil, a Korál, a V Moto Rock és a Mini adott telt házas koncerteket. Innen indult a Beatrice, az Edda és a Hobo Blues Band is, és az Ifipark immár a külvárosi, bőrbe és szegecsbe öltözött fiatalok kedvenc helyévé vált.
A kőfalak leomlanak
Az épület állagmegóvására azonban nem sok gondot fordítottak, és ez kis híján tragédiába torkollott. 1980 májusában egy Edda-koncerten a sorban álló fiatalokra omlott az egyik kőkorlát, többen megsérültek, a parkot pedig életveszélyesnek nyilvánították és bezárták. A következő években kisebb alapterületen még működhetett, de időközben az ifjúság más bandák és más helyek után nézett – a punk és az új hullám évei következtek. Az utolsó koncertet 1984. október 24-én tartották, a P. Mobil Elektromos temetés címmel búcsúztatta a kapuit mindörökre bezáró legendás budapesti szórakozóhelyet. (A cikk Radnai Rudolf Volt egyszer egy Ifipark című írásának felhasználásával készült.)
