El akarták törölni az időmérést a faluban, ahol két hónapig le sem megy a nap

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A norvégiai Sommarøyban néhány évvel ezelőtt egy kampány indult az idő eltörléséért, vagyis egy időmentes zóna kialakításáért. A helyiek szívesen megszabadultak volna az idő okozta stressztől, ám ez több ok miatt sem valósulhatott meg.

A káprázatos sarki fény gyakran emlegetett, észak-norvégiai települése, Tromsø legnyugatibb pontja Sommarøy 300 lakója néhány évvel ezelőtt ugyanis abban reménykedett, hogy kiszabadulhat az idő szorító fogságából. Így hát nem mást szeretett volna, minthogy a kis norvég szigetüket időmentes övezetté nyilvánítsák.

Idézőjel ikon

Naná, hogy e hír hallatán az egész világ felfigyelt a szemet gyönyörködtető településre!

A falu, ahol nem mérnék az időt

„Az emberek világszerte stresszelnek és a depressziósok. Sok esetben ez összefüggésbe hozható az óra csapdájával, ezért mi egy időmentes zóna leszünk, ahol mindenki a lehető legteljesebben élheti le életét. Célunk a teljes rugalmasság biztosítása a hét minden napján, annak 24 órájában. Ha valaki hajnali négykor szeretné levágni a füvet, megteheti” – magyarázta akkor Kjell Ove Hveding, az időmérés eltörléséért kampányoló akció vezetője.

Csak egy ügyes kampány volt

A kampány olyan jól sikerült, hogy valóban felfigyelt rájuk a világ: határaikon túl egyre-másra jelentek meg az újságcikkek Sommarøyról mint a világ első leendő időmentes településéről, miközben egyre több turista látogatott el a maroknyi szigetre.

Idézőjel ikon

A norvégok meg örültek: médiahekkjük sikeres volt.

Az időt eltörölni azonban valójában sosem akarták, vagy, ha valamennyire komolyan is gondolták, a megvalósításának millió akadálya lett volna. Mindennek az a legnyomósabb indoka, hogy az időre egyszerűen szükség van – az iskolába járáshoz, a munkaidő meghatározásához, a közelekedésben, a gazdaságban és az üzleti életben. Egy szóval:

az időszámítás teljes eltörlése túlságosan összetett lett volna.

Sommarøyban egy médiahekk kedvéért szívesen megszabadultak volna az időméréstől
Fotó: Olavfin / Wikimedia Commons

Nem megszokott módon élik az életüket

Az idővel kapcsolatos sommarøyi elképzelések egyébként még helytállóak is lehetének, hiszen az Északi-sarkkörtől északra fekvő sarki régiókban jobbára lehetetlen az idő hagyományos mérési módja szerint élni. Ezeken a területeken a nap 69 napig nem megy le nyaranta,

Idézőjel ikon

jellemzően május közepétől július végéig úgynevezett éjféli nap ragyogja be a különleges tájat.

Télen az ellenkezője fordul elő: az égbolt november 22-től január 18-ig teljesen sötét, ebben az időszakban a nap egész nap a horizont alatt van.

Egészen másképpen értelmezhető az idő a sarkkörön túli településen
Fotó: Maeva et Florent Paitrault / Wikimedia Commons

Természetesen a sziget lakóinak sok-sok generációja alkalmazkodott már ehhez, számukra tehát nem okoz gondot akár éjjel háromkor füvet nyírni vagy épp sportolni – az állandó világosság vagy sötétség teljesen felülírja az időhöz való viszonyukat.

Csodás itt a sarki fény

A főként heringhalászattal és annak exportjával foglalkozó halászfalu egyébként a norvégiai Troms megye egyik legforgalmasabbja, és nem mellesleg szeptember elejétől április elejéig a sarki fények egyik legjobb megfigyelőhelye. A sziget alacsony fényszennyezettsége ideális feltételeket teremt ahhoz, hogy a zöld, rózsaszín és lila árnyalatokban pompázó aurora borealisban gyönyörködhessen a nagyérdemű.

A téli hónapokban a látogatók szaunázás, hószánkózás vagy tengeri kajakozás közben is találkozhatnak a káprázatos természeti jelenséggel.

Sarki fény
Sommarøy egén hónapokon át táncol a sarki fény
Fotó: Alexandre Hertzog / Wikimedia Commons

Télen megfigyelhető a különleges élővilága is

A gyakran felbukkanó sarki fény mellett Sommarøy másik fő vonzerejének számítanak a hajókirándulások, amelyek minden év novembere és a következő év januárja között különös élményt tartogatnak. Ez az az időszak ugyanis, amikor a szigetet körülvevő vizekre látogatnak a bálnák – köztük orkák, vagyis kardszárnyú delfinek és hosszúszárnyú vagy púpos bálnák –, delfinek és fókák a területre ívásra érkező nagyszámú heringeknek köszönhetően. 

Ha szeretnéd tudni, mit kell tennie egy kismamának szülés előtt az örök fagy birodalmában, ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.