Már halálos áldozata is van a hamisított fájdalomcsillapítónak

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy 30 éves férfi meghalt Hollandiában, miután az általa bevett, az internetről rendelt, hamisított fájdalomcsillapítóban teljesen más hatóanyag volt, mint amit ő gondolt.

A hamis gyógyszerek súlyos egészségügyi kockázataira hívták fel a figyelmet a hatóságok Hollandiában, miután Amszterdamban emberéletet követelt egy internetről rendelt, nem eredeti fájdalomcsillapító – számolt be a Euronews. 

A 30 éves férfi online vásárolt egy vényköteles, erős fájdalomcsillapítónak számító készítményt, amelyben más volt a hatóanyag, mint amire számíthatitt: oxikodon helyett nitazéneket tartalmazott, amelyek a morfiumnál vagy a fentanilnál is erősebb szintetikus opioidok. Ezekből már néhány milligramm halálos légzési problémákat okozhat, és a hatásuk is tovább tart. 

A hamisított fájdalomcsillapító gyógyszer emberéletet követelt
Fotó: Cappi Thompson / Getty Images Hungary

A holland Egészségügyi és Ifjúságvédelmi Felügyelet (IGJ) közlése szerint korábban már többen sürgősségi ellátásra szorultak, miután olyan tablettákat vettek be, amelyeket oxikodonként árultak, de valójában nitazéneket tartalmaztak. 

Nem könnyű felismerni a hamis gyógyszereket

A hamis gyógyszerek általában ugyanúgy néznek ki, mint a valódi orvosságok, még a csomagolásuk is szinte megegyezik azokéval, így szinte megkülönböztethetetlenek az eredetitől.  

A magyar és nemzetközi szervezetek időről időre figyelmeztetnek a hamis gyógyszerek veszélyeire. Ezekben teljesen ellenőrizetlen a hatóanyag mennyisége, az előírtnál kevesebbet vagy többet egyaránt tartalmazhatnak.

Az sem ritka, hogy semmilyen hatóanyag nincs a feketepiacon árult termékben, és a tünetek rosszabbodnak, vagy ahogy mostani, tragikus holland eset is rávilágít, teljesen más vegyületet rejlik a készítményben, ami életveszélyes lehet.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy a gyógyszereket kizárólag receptre, patikákban szerezzék be a betegek, és kerüljék az internetes rendelést, valamint a közösségi médián keresztüli vásárlást. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.